Az, hogy a feltételek alapján Vinícius Júniornak is járhatott volna a díj, nem jelenti azt, hogy csak ő kaphatta volna. Olyannyira, hogy még a Realon belül is többen nyerhettek volna.
Megdöbbentő információk láttak napvilágot arról a börtönről, ahol Boris Becker is raboskodott. Az egykori német teniszlegendát, miután vállalkozásai csődbe mentek, még 2022-ben a londoni Southwark koronabíróságon négy vádpontban találták bűnösnek, és többek között adócsalás miatt 2 és fél év szabadságvesztésre ítélték.
A Debrecen 1-0-s vereséget szenvedett a másodosztályú Mezőkövesd otthonában a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában, így búcsúzott a sorozattól.
Megszűnt a kapcsolat a magyar motorosokkal Afrikában! A dakari cél előtt alig kétszázötven kilométerrel, Saint-Louisból még bejelentkezett Pócsik László és Mező János, ám azóta mobilon elérhetetlenek és a jeladó sem működik. Persze, pánikra nincs ok, ám több mint furcsa, hogy egyelőre eltűntek.
Idén is nagyszerűen szerepeltek a magyar versenyzők a Horvát Rali Bajnokság futamain, Kovács Antal már bajnokként, míg Szilágyi János még bajnoki címre esélyesként indulhat a hétvégi Porec Rallyn.
Vasárnap került megrendezésre a Hyundai N x Toyota Gazoo Racing Fesztivál a dél-koreai Everland Speedway versenypályán, melyen a Hyundai Motor Company és a Toyota Motor Corporation együtt szerepelt.
A Hyundai Motorsport közzétette a Közép-Európa Rallyn készített saját csapatfilmjét, melyen jól látható, hogy Ott Tanakot óvatosabb vezetésre kérte Cyril Abiteboul a Power Stage-en.
Kalandos versenye volt Wirtmann Ferencnek és Kerekes Jotinak a Zemplén Rallyn. Tőlük szokatlan módon kétszer is árokba csúsztak, három szakasszal a verseny vége előtt pedig lefogazott a Ford Escort Mk II-es differenciálműve és kiestek a versenyből. Szerencsére, nem volt tétje a szezonzárónak, hiszen a D csoport és a D2-es kategória bajnoki címét má
Hétmillió forintos alapításkori vagyonnal létrejött, a bíróság is bejegyezte a Henrietta Gyógyulásáért Alapítványt, amelyet Ónodi Henrietta olimpiai bajnok tornász támogatására hoztak létre - számoltak be róla az alapítvány kuratóriumi tagjai.
Az olasz Andrea “Zippo” Zivian csapata, az IKE Racing két Peugeot 306 Maxit is szeretne a 2025-ös szezonra elkészíteni, az autók tesztelésévben pedig Sébastien Loeb is részt vesz.
Sokéves huzavona után nyáron végre a Real Madridba igazolt korunk egyik legjobb csatára, Kylian Mbappé. Hogy sikerült Carlo Ancelottinak beépítenie a csapatába? Kiknek kellett a legnagyobb áldozatot hozniuk a francia csatár érkezése után? Mi látszott ebből a Barcelona elleni kudarc során? Elemzésünkben ezekre keressük a választ.
Gakpo kétszer is eredményes volt, de a Brighton az utolsó pillanatig harcolt. A forduló legmeglepőbb eredményét viszont a Tottenham–Manchester City hozza.
A Liverpool 3-2-re győzött a Brighton otthonában az angol Ligakupában. Szoboszlai Dominik 71 percet játszott, Arne Slot akkor cserélte le őt és Cody Gakpót, amikor úgy gondolta, eldőlt a mérkőzés.