Győzelemmel kezdte szereplését a címvédő Ferencváros a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmei során: Nyéki Balázs együttese a B csoport keddi nyitányán házigazdaként 16-7-re nyert a georgiai Dinamo Tbiliszi ellen
A Red Bull nemzetközi sportigazgatójaként dolgozik tovább Jürgen Klopp, aki az előző szezon végén távozott a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának a kispadjáról.
Korábban felmerült már annak ötlete, hogy a Forma-1 egy nagy, közös eseménybe szeretné szervezni az összes csapat autóbemutatóját, és most megjött az első értesülés arról, hogy ez akár már jövőre megtörténhet.
Fernando Alonso megfogalmazta a jelenlegi szabályrendszer Forma-1-es autóinak egyik különleges karaktervonását, ami egyúttal magyarázatot jelenthet arra is, miért tűnt el a biztonsági autó az idei versenyekről.
A Minnesota Lynx magabiztosan nyert csütörtökön a Connecticut Sun ellen, ezzel 3-2-re nyerte meg az elődöntős szériát. Juhász az első magyar kosaras, aki döntőzhet a WNBA-ben.
A korábbi F1-es, jelenleg IndyCar-pilóta, Romain Grosjean a múlt hétvégén egy újabb gyerekkori álmát valósíthatta meg, azt követően, hogy korábban a Lancia Delta S4-es autóját próbálta ki, most a Peugeot B-csoportos autóját vezethette.
A Red Bull focibirodalmát fogja irányítani. De mi is ez a birodalom, aminek hallatán a német ultrák köpnek, a nem német focikedvelők viszont csettintenek?
1994-ben a 27. Mecsek Rally előtt a legnagyobb kérdés az volt: sikerül-e Ranga Lászlónak és Büki Ernőnek pontot tenni a szezon végére és megszerezni hatodik abszolút bajnoki címét?
"Simply lovely" – hallhattuk már számos alkalommal Max Verstappentől az elismerő jóváhagyást, most pedig szeretné megszerezni a frázis marketingcélú használatának kizárólagos jogát is.
Sérüléshullám sújtja a magyarokkal azonos Nemzetek Ligája-csoportban szereplő német labdarúgó-válogatottat, amelyből ezúttal Benjamin Henrichs dőlt ki.
Az ügyészség három év után vádemelést tett a sportlövők nagy visszhangot kiváltó botrányában. Krimibe illő, ahogy egy doppinglistán szereplő vízhajtó került Péni István vitaminjába, amitől rosszul is lett. Most részletesen elmondta, hogyan élte át pokolba illő 12 napját. Amikor először megnézte a perdöntő bizonyítékot, 170-re szaladt fel a pulzusa.
A magyar női kézilabda-válogatott összességében jól teljesített a románok elleni felkészülési mérkőzéseken – mondta Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány. A szakvezető bízik benne, hogy a franciák ellen következő edzőmeccsek is hasznosak lesznek a részben hazai rendezésű, decemberi Európa-bajnokság előtt.
Bár az F1-es mezőnynek a szezon folytatásában már nem lesz tagja, Ricciardo így is meghívást kapott Austinba, miközben kivetette rá hálóját az egyik versenysorozat.
Új szabályok vannak Telkiben a hollandok és a bosnyákok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő magyar labdarúgó-válogatottnál Sallai Roland elmondása szerint.