Hírarchívum - Tudomány - 2024 október 9.

2024. október 9. szerda

okt. 9
4:51
Üstökös tűnik majd fel a nyugati égbolton (hirado.hu)
Az üstökös sikeresen túlélte a szeptember 27-i napközelségét, és a legfrissebb megfigyelések szerint jelentős aktivitást mutat.
okt. 9
5:24
Franciaországban máris támadták a kormányt, de túlélte (Tudás.hu)
Túlélte az első bizalmatlansági indítványt Michel Barnier új francia miniszterelnök kormánya, annak ellenére, hogy nincs többsége a nemzetgyűlésben. A szavazást az ellenzéki baloldali Új Népfront nevű pártszövetség kezdeményezte, de nem támogatta a Marine Le Pen fémjelezte szintén ellenzéki Nemzeti Tömörülés. A baloldali pártok – köztük a szocialis
okt. 9
5:30
Fiatalok gyújtogatása miatt leégett a Ráday kollégium és meghalt egy ember – most elítélték őket (Tudás.hu)
Bűnösnek mondta ki a Fővárosi Törvényszék azokat a fiatalokat, akik 2019 januárjában Budapesten, a IX. kerületi Ráday utcai kollégiumban felgyújtottak egy matracot, a tűz átterjedt az épületre, aminek következtében egy ember életét veszítette – tájékoztatta a bíróság az MTI-t. A bíróság a történtek idején még fiatalkorú vádlottak közül az elsőrendű
okt. 9
5:32
A Pécsi Tudományegyetem alapítványának lemondott elnöke hiányolja a piacosodást (Tudás.hu)
Bejelentette lemondását Bódis József, a Pécsi Tudományegyetemet (PTE) fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke a testület ülésén – közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel, jelezve: a kuratórium tudomásul vette a döntést. A 71 éves szülész-nőgyógyász professzor, korábbi klinikaigazgató, rektor és államtitkár a PTE közleménye szerint azzal ind
okt. 9
5:36
3 hónap és újabb jelentős pedagógusbéremelés jön (Tudás.hu)
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy vonzóvá tegye a pedagóguspályát – közölte a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára az Akik arra születtek…- Pedagógus álláshelyek 2024 című rendezvénysorozat győri programjának megnyitóján. Balatoni Katalin azt mondta: "bár vihart kavart" az új pedagógus-életpálya bevezetése, ma már a v
okt. 9
5:48
Ábrában a világ legnagyobb létszámú hadseregei, de mekkora a valódi erejük? – (Tudás.hu)
Úgy volt, hogy a 21. században már nem a létszám a fontos egy hadsereg esetében, mégis az orosz-ukrán háború kitörése óta egyre hangsúlyosabbnak tűnik ez a korábban lesajnált mutató. Megnéztük, kik állnak az élen, ha pusztán a katonák számát vesszük alapul, grafikonra tettük az európai mezőnyt is, mutatjuk, hol áll a Magyar Honvédség a rangsorban.
okt. 9
5:50
Nyaralunk és tartós fogyasztási cikkeket veszünk (Tudás.hu)
Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve. A KSH hétfőn közölte, hogy augusztusban a kiskereskede
okt. 9
5:54
Nato főtitkár: Ukrajna az eddigi legkeményebb téllel nézhet szembe (Tudás.hu)
Ukrajna a legkeményebb téllel nézhet szembe Oroszország inváziójának 2022. február 24-i kezdete óta, mivel Moszkva továbbra is nagy erőkkel támadja az ország létfontosságú energiainfrastruktúráját – mondta a NATO-főtitkár Brüsszelben. "Oroszország továbbra is rakétacsapásokat hajt végre Ukrajna alapvető energetikai infrastruktúrája ellen, ami miatt
okt. 9
6:00
Brit kémfőnök: példátlanul nő az iráni tervezett terrorakciók száma Angliában (Tudás.hu)
Irán egymás után szövi a Nagy-Britannia elleni ellenséges akciók terveit, amelyek száma az elmúlt két évben példátlan ütemben emelkedett – mondta beszámolójában a brit elhárítási és biztonsági szolgálat (MI5) vezérigazgatója. Ken McCallum a terrorizmusellenes műveleti központ (Counter Terrorism Operations Centre, CTOC) londoni székhelyén elmondott
okt. 9
11:12
Ma éjszaka lemossák a Szabadság hidat (Tudás.hu)
Szerdán éjszaka 23.30 és 4.30 között mossák a Szabadság hidat, amelyet ezért ideiglenes lezárnak – tudatta a Budapesti Közművek keretén belül önállóan működő FKF Köztisztasági Divízió az MTI-vel. Közleményük szerint a főváros közterületeinek őszi nagytakarítása részeként végzik el a híd melegvizes, kézi és gépi erővel történő mosását. A társaság ar
okt. 9
11:18
Egy ember 400 tonnányi szemetet halmozott fel az udvarán (Tudás.hu)
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki fonyódi háza udvarán engedély nélkül gyűjtötte, válogatta, aztán értékesítette a leadható hulladékot – közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség az MTI-vel. A terhelt 400 tonnányi szemetet halmozott fel. Közleményük szerint a Fonyódi Járási Ügyészség különösen jelentős mennyiségű veszélyes hulladékra elkövetett hulla
okt. 9
11:20
Orbán az Európai Parlament ülésén: Azért jöttem, hogy ébresztőt fújjak (Tudás.hu)
"Azért jöttem, hogy ébresztőt fújjak", az Európai Uniónak változtatnia kell – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Strasbourgban az Európai Parlament ülésén a soros magyar uniós elnökség programját ismertetve. A kormányfő felidézte, Magyarország 2011 után most másodszor tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Hozzátette:
okt. 9
11:24
Az unióban a vállalatok 4-5-szörös földgázárakkal szembesülnek, mint az Usa-ban van (Tudás.hu)
Az Európai Uniónak változnia kell, a magyar elnökség pedig a változás hangja és katalizátora kíván lenni – jelentette ki Orbán Viktor az Európai Parlament plenáris ülésén. A változás legfontosabb elemeként a versenyképesség növelését jelölte meg. A kormányfő a magyar EU-elnökség programját bemutatva kiemelte: a döntéseket az unió tagállamainak és i
okt. 9
11:30
Orbán: uniós versenyképességi megállapodás a cél (Tudás.hu)
A magyar uniós elnökség célja, hogy elfogadjanak egy új európai versenyképességi megállapodást az Európai Tanács informális ülésén Budapesten november 8-án – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Parlament plenáris ülésén. A kormányfő emlékeztetett, az EU és az Egyesült Államok közötti termelékenységi szakadék kialakulásának fő oka a digitá
okt. 9
12:06
Az eddigi legdrágább Dacia a francia-román márka új csodafegyvere a Škoda Kodiaq ellen (Telex)
Ma még szokatlan lehet 10 millió forintot fizetni egy Daciáért, de Európa már rég a román eredetű márkára szavazott. Az új Bigsterből lesz összkerékhajtású, hibrid és benzines-gázos kivitel is, amely két tankolás közt akár 1450 kilométert is megtehet.
okt. 9
12:24
Fehérjék számítógépes tervezéséért és fehérjeszerkezetek MI-s előrejelzéséért járt a kémiai Nobel-díj (Telex)
David Baker teljesen újfajta fehérjéket épített fel, míg Demis Hassabis és John M. Juper egy mesterségesintelligencia-modellel az összes emberi fehérjeszerkezetet kiszámították.
okt. 9
12:26
Még el se érte a Milton hurrikán java Floridát, már most azt terjesztik róla, hogy mesterségesen irányítják az államra (Telex)
Már a Helene hurrikánnal kapcsolatban is beindult az álhírhálózat, Elon Musk is kivette a részét a terjesztésben.
okt. 9
12:27
David Baker, Demis Hassabis és John M. Jumper kapja a kémiai Nobel-díjat (Infostart)
David Baker, Demis Hassabis és John M. Jumper kapja fehérjékkel kapcsolatos kutatásaiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.
okt. 9
12:27
A kémiai Nobel-díjat idén a fehérjékkel kapcsolatos kutatásokért ítélték oda (hirado.hu)
David Baker, Demis Hassabis és John M. Jumper kapja fehérjékkel kapcsolatos kutatásaiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.
okt. 9
13:00
Ön visszautazna a múltba? – Kutatásban nézték meg, hova mennének vissza a magyarok (Tudás.hu)
Minden második magyar élne az időutazás lehetőségével, hogy jobban megismerje a régi korokat – derült ki a National Geographic országos felméréséből. Az emberek történelem iránti érdeklődése sokszínű lehet, hiszen mindenki másként kapcsolódik a múlthoz. A National Geographic legújabb országos, reprezentatív felméréséből – melyet őszi, történelmi so
okt. 9
13:24
Digitális Fizetési Index: Nőtt a készpénzmentes fizetés iránti bizalom (Tudás.hu)
A Mastercard legfrissebb, a pénzforgalmi digitalizáció fejlődését értékelő Digitális Fizetési Index (DFI) tanulmánya szerint Magyarország 11 ponttal javította összpontszámát. Ez tükrözi a magyar gazdaságban végbemenő digitális átalakulást és a digitális fizetési ökoszisztéma fejlődését. A DFI adatai azonban azt is jelzik, hogy a szolgáltatások növe
okt. 9
13:36
Európai Néppárt vezetője: Már csaknem 400 ezer magyar hagyta el az országot a korrupció miatt (Tudás.hu)
Az erőt és az egységet nevezte a valódi keresztény-konzervatív vezetők tulajdonságának Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője Strasbourgban, az EP plenáris ülésének az uniós tanács soros magyar elnökségi programjának ismertetéséről folytatott vitán, azt vetve Orbán Viktor magyar miniszterelnök szemére, hogy "nem patriotizmust, hane
okt. 9
15:24
Debrecen új vezetői (Tudás.hu)
Hiszek abban, hogy a 2019-2024 között a Debrecenben lezajlott folyamatok lehetővé teszik azt, hogy 2024 és 2029 között egy nagyon jól átgondolt stratégia mentén történő folyamatos fejlődés, növekedés jellemezze a várost – mondta Papp László (Fidesz- KDNP) Debrecen polgármestere az új önkormányzati ciklus vezetőit bemutató sajtótájékoztatón. Papp Lá
okt. 9
15:27
Lecsapták a Discordot, mert ágált a török hatóságokkal (Infostart)
A török Információs és Kommunikációs Technológiai Hatóság bírósági döntés értelmében szerdán blokkolta a Discord kommunikációs csatornához való hozzáférést, miután a platform megtagadta az Ankara által kért információk megosztását - jelentették be a török hatóságok.
okt. 9
15:30
Kitolódott az életkor és jönnek az időskori betegségek (Tudás.hu)
Beneda Attila a lelki egészség világnapja alkalmából rendezett eseményen elmondta: az Egészségügyi Világszervezet meghatározása alapján az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség hiánya. Kiemelte, Magyarországon 2010 óta igyekeznek családbarát környezetet teremteni, családbarát országot építeni, egy olya
okt. 9
15:42
Növekvő kiberfenyegetés az egészségügyben (Tudás.hu)
A kibertámadások számának drámai növekedése globális szinten egyre nagyobb aggodalomra ad okot, különösen az egészségügyi szektorban. Az MVM Future Talks október 11-i tudományos talk showja szakértőkkel járja körbe a témát. Az egészségügyi szektor különösen veszélyeztetett: 2023-ban világszerte több mint 630 zsarolóvírusos incidens érintette az ága
okt. 9
15:51
Órákon belül lecsaphat a pusztító erejű Milton hurrikán, akár a teljes floridai partot letarolhatja (Infostart)
Nem kizárt, hogy csúnya pusztítást fog végezni Florida államban a trópusi ciklon – mondta az InfoRádióban a siófoki obszervatórium vezetője. Horváth Ákos hozzátette: ha a hurrikán egyik oldala a tenger fölött, a másik pedig a part fölött halad, akkor letarolhatja a partot is. Arról is beszélt, hogy minél beljebb kerül egy légörvény a tengertől a sz
okt. 9
16:00
Évszázados titkokat találtak a római Szent Péter bazilika főoltárjának felújítása alatt (Tudás.hu)
Kétszáz éves graffiti feliratokat és egy gyerekcipőt is találtak restaurálás közben a Szent Péter-bazilika főoltára baldachinjánál, amelyet október 27-én nyitnak meg újra – nyilatkozta a helyreállítást vezető Alberto Capitanucci mérnök az MTI-nek a munkákat bemutató sajtólátogatáson. A Gian Lorenzo Bernini barokk szobrász nevével fémjelzett baldach
okt. 9
16:06
Mennyei béke az űrkutatásban (Demokrata)
A kínai űrtechnológia utolérte a fejlett világot, dacára annak, hogy versenytársai több évtizedes előnyben voltak e tudományban.
okt. 9
16:06
Megvannak a kémiai Nobel-díjasok (Tudás.hu)
David Baker, Demis Hassabis és John M. Jumper kapja fehérjékkel kapcsolatos kutatásaiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia stockholmi bejelentése szerint. Az amerikai David Baker a számítógépes fehérjetervezésért kapja a díj egyik felét, és a másik felén osztozik a két Nagy-Britanniában dolgozó tudós, a brit Demis Hassab
okt. 9
16:12
A pénzügyminisztert meghallgatta a Gazdasági Bizottság (Tudás.hu)
A konszolidáció és a gazdasági növekedés irányába indult el a magyar gazdaság – mondta a pénzügyminiszter az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának ülésén. Varga Mihály a bizottsági meghallgatásán kiemelte: a kormány el tudta érni a legfontosabb gazdasági céljait, a 2024-es büdzsé hozzájárult a munkahelyek és a családok biztonságához, a rezsivédelem
okt. 9
16:48
A felrobbanó csipogók utáni világban sem kell attól tartani, hogy bármikor felrobbanhat a telefonunk (Telex)
Egy amerikai hekker a libanoni robbantások után arról írt, hogy Izrael ezzel kinyitotta Pandora szelencéjét, és mostantól jóval gyakoribbak lehetnek a mindennapi eszközeinket bombává alakító támadások. Ez azonban több okból sem valószínű.
okt. 9
17:00
Újabb Richter megállapodás – most kínaiakkal (Tudás.hu)
A Richter Gedeon és a kínai Bio-Thera Solutions innovatív terápiákat és bioszimiláris készítményeket fejlesztő gyógyszeripari vállalat kizárólagos kereskedelmi és licencmegállapodást kötött a BAT2206-ra, a Stelara® (ustekinumab) bioszimiláris készítményre – jelentette be közös közleményben a két cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A megáll
okt. 9
17:02
A közösségi média az új pénzügyi tanácsadó? (Tudás.hu)
A magyarok közel egyharmada érzi úgy, hogy kényelmesen megél jövedelméből, míg akiknél hiányos a kassza, azoknak havi plusz 200 ezer forintra lenne szüksége. A lakosság 9 százaléka venne fel hitelt a következő 1 évben, a nem lakáscélú hitel tervezett összege 1,1 millió forint. A válaszadók 37 százaléka pénzügyi témákban megbízható forrásnak tartja
okt. 9
17:06
Újabb négy űrhajós rekedt a világűrben egy hatalmas vihar miatt (SzMo)
A Floridában tomboló hurrikán miatt nem indulhattak útnak az űrhajósok. Legkorábban vasárnap hajnalban érkezhetnek haza.
okt. 9
17:06
Egyre nagyobb veszélyben az áramhálózatok – jönnek a hackerek! (Tudás.hu)
Az elmúlt évtizedben a kibertámadások egyre fokozottabban kezdték támadni az európai villamosenergia-infrastruktúrát, s ennek hatására az energetikai vállalatok, a szakértők és a politikusok segítségért kiáltottak. A kutatók ezért összefogtak, hogy megnöveljék az európai energiahálózatok ellenálló képességét. Ennek eredményéről számolt be a Horizon
okt. 9
18:21
Forradalmi áttörést hoztak a fehérjekutatásban a kémiai Nobel-díj nyertesei (hirado.hu)
Egy minden eddiginél pontosabb fehérjekutató algoritmus jött létre.
okt. 9
18:36
Elhunyt a magyar Lily Ebert (Tudás.hu)
Elhunyt Lily Ebert magyar holokauszttúlélő, aki az utóbbi évtizedekben Londonban élt. Halálhírét szerdán jelentette be dédunokája és szellemi hagyatékának kezelője, Dov Forman. Lily Ebertről a brit uralkodó is megemlékezett. Lily Ebertet életének 101. évében érte a halál. Szerdai közleményében Dov Forman azt írta, hogy dédnagymamája otthonában, csa
okt. 9
18:48
Ismerje meg a leggazdagabb szlovákokat (Tudás.hu)
Több mint negyedével nőtt egy év alatt Szlovákiában a szupergazdagok vagyona, megközelítve a 19 milliárd eurót (mintegy 7,6 billió forint) – derült ki a Forbes magazin szlovákiai kiadása által kiadott listából, amelynek számait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség is ismertette szerdán. A Forbes 45 leggazdagabb szlovákiait rangsoroló listáján
okt. 9
18:51
Kémiai Nobel-díj: a mesterséges intelligencia kutatása hozta meg ezt a sikert is (Infostart)
David Baker, Demis Hassabis és John Jumper kapta a 2024-es kémiai Nobel-díjat a fehérjék számítógépes tervezéséért és a fehérjék szerkezetének mesterséges intelligencia alapú meghatározásáért. Perczel András, az MTA Kémiatudományok osztály elnöke elmagyarázta, pontosan mivel foglalkoznak a díjazottak.
okt. 9
19:18
Klímaszakértők szerint a klímaválság kritikus és kiszámíthatatlan szakaszához érkeztünk (Telex)
A BioScience nevű folyóiratban megjelent friss tanulmány a Föld 35 életjelét vizsgálta, ezek közül 25 rekordszintű szélsőséget ért el.
okt. 9
20:24
Okosvárosok és technológiai sokszínűség (Tudás.hu)
Összefogtak a jövőért az ipar, a tudomány és a művészetek képviselői a Kognitív Mobilitás 2024 konferencián Budapesten. Innovációs Kampuszon, a Bosch szakmai védnöksége mellett Járműveink, városaink és közlekedési rendszereink fenntarthatósága olyan integrált megközelítést kíván, amelyben az ipar, a természet- és a társadalomtudományok, valamint a

Keresés