Hírarchívum - Külföld - 2024 október 2.

2024. október 2. szerda

okt. 2
0:15
Videókon, ahogy Irán rakétaesőt zúdít Izraelre (Blikk)
Irán megtámadta Izraelt. Kedden egy órán keresztül több mint 200 ballisztikus rakétát lőttek ki, Izraelben országszerte megszólaltak a szirénák, és arra kérték a lakosságot, vonuljanak védett területre.
okt. 2
0:15
Fenyegetőzések a szlovákiai egészségügyi bérkorrekció árnyékában (Infostart)
A szlovák kormány néhány hete jelentette be a költségvetés konszolidációját célzó – 2,7 milliárd eurót (mintegy 1000 milliárd forint) kitevő – intézkedéscsomagját, amelyet azzal indokoltak, hogy az idő előtt távozó előző centrista-liberális kormány tarthatatlan állapotokat hagyott hátra a közigazgatásban.
okt. 2
0:15
Irán majdnem 200 rakétával támadta meg Izraelt, de a Vaskupola mindent hárított (444.hu)
Súlyos sérültek sem voltak, az egész támadás két óránál is rövidebb ideig tartott.
okt. 2
0:18
Lánczi Tamás is részt vesz a geszti Tisza-kastélyban tartott kétnapos kormányülésen (Telex)
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke ismertetni fogja a nemzeti szuverenitást fenyegető veszélyeket és az azokra adható válaszokat.
okt. 2
0:19
A rák sem tudta legyőzni a 100 éves Jimmy Cartert (Blikk)
Betöltötte a 100. évét Jimmy Carter, az Egyesült Államok történetének leghosszabb életű elnöke. Ez önmagában is különlegessé teszi az egykori államférfit, de még figyelemre méltóbb a kora, ha tudjuk, hogy 2015-ben súlyos bőrrákot állapítottak meg nála, amely átterjedt a májára és az agyára. Akkor 91 éves volt, és nem akadt orvos, aki további éveket
okt. 2
0:19
Légikatasztrófához közeli helyzet állt elő a bergamói reptéren (Infostart)
A repülőteret a történtek nyomán ideiglenesen le kellett zárni.
okt. 2
0:19
A támadásról készült felvételeken látszik, mennyi rakétát lőtt ki Irán Izraelre (444.hu)
Több száz rakétával támadták többek között Tel-Avivot és Jeruzsálemet.
okt. 2
0:23
Az Izraelt érő rakétatámadás kapcsán üzent Szijjártó Péter (Blikk)
Az Izraelt ért súlyos rakétatámadást követően konzultáltunk a tel-avivi nagykövetségünket vezető ügyvivővel, miután lefújták az egyórányi légiriadót; a nagykövetségen dolgozó munkatársak és családjaik jól vannak – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán kedd este.
okt. 2
0:23
Moszkva így kommentálja a NATO-főtitkárcserét (Infostart)
"Hollandia eléggé kibékíthetetlen álláspontra helyezkedett, miszerint teljesen kizárnak minden kapcsolatot hazánkkal, ezért nem gondoljuk, hogy valami új, jelentős dolog fog történni a szövetség politikájában" - utalt a Kreml az új vezető nemzetiségére.
okt. 2
0:23
Az Osztrák Szabadságpárt útja a virtigli náciktól Herbert Kicklig (444.hu)
A szélsőjobboldali FPÖ hiába nyerte meg a választásokat, nehéz lesz megegyezni egy koalícióban az Osztrák Néppárttal. A két párt együttműködésének legnagyobb akadálya Herbert Kickl, az FPÖ elnöke, aki Jörg Haider beszédírója volt valamikor, és egykori főnökéhez, valamint Orbán Viktorhoz hasonlóan Európa mumusa lett.
okt. 2
0:27
Izrael megtorlást ígér, Irán egy második hullámmal fenyeget (Blikk)
Kedd kora este Irán megközelítőleg 200 ballisztikus rakétákat lőtt ki Izraelre, ezúttal katonai támaszpontokat célozva. Irán közölte, ha Izrael nem húzza meg magát, a következő hullám még pusztítóbb lesz. Izrael határozott válaszlépéseket helyezett kilátásba.
okt. 2
0:27
Hatalmas hullámokat vethet az amerikai kikötői sztrájk (Infostart)
Az évszázad legnagyobb kikötői sztrájkja indult kedden az Egyesült Államokban. A keleti parton Texastól Maine államig 45 ezer dolgozó állt le a munkával. Emiatt akadozik a kereskedelem, mivel nem rakodják a konténereket.
okt. 2
0:27
Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője is ott lesz a kormányülésen (444.hu)
Azt nem tudni, hogy Orbán Balázs is jelen lesz-e.
okt. 2
0:31
Vészjósló dolgot kértek az izraeli főváros lakóitól (Infostart)
Tartózkodjanak az óvóhelyek közelében. A kérés a főváros környezetére is kiterjed.
okt. 2
0:35
Irán masszív rakétacsapást hajtott végre Izrael ellen, Washington beavatkozhat (Infostart)
Órákkal azután, hogy az izraeli hadsereg "korlátozott" invázióba kezdett Libanonban, megjött Teherán bosszúja Haszan Naszrallah Hezbollah-vezér likvidálására: közel kétszáz ballisztikus rakétát lőttek ki Izraelre. Tel-Aviv egy külvárosában közben két fegyveres támadó lelőtt több embert.
okt. 2
0:39
Boris Johnson bombát robbantott: "a királynő csontrákban halt meg" (Infostart)
Megnevezte II. Erzsébet néhai angol királynő betegségét Boris Johnson. Az egykori brit kormányfő erről nemsokára megjelenő memoárjában ír. Johnson azt is közölte: a királynő gyakran gyorsabban értesült hírekről, mint a miniszterelnök.
okt. 2
0:43
Minden rekordot megdöntött az amerikai politikus (Infostart)
Ma, október 1-jén százéves Jimmy Carter, az Egyesült Államok 39., demokrata párti elnöke, aki 1977 és 1981 között volt hivatalban. A Nobel-békedíjjal kitüntetett Carter az Egyesült Államok legidősebb élő és egyben minden idők legmagasabb életkort megélt elnöke.
okt. 2
0:47
Tripla kényszerleszállás Budapesten (Infostart)
A közel-keleti konfliktus miatt három Dubajba tartó járat is Budapestet vette célba, 1215 utassal a fedélzeten.
okt. 2
0:51
Megvádolták az Amazont, hogy trükkös módszerrel emeli az árait (Infostart)
Az óriásvállalat ellen felhozott, illegális monopólium fenntartására vonatkozó vádak egy részét a szövetségi bíróság elutasította. A keresetet benyújtók azt állítják, az Amazon algoritmus segítségével hajtotta fel az árait.
okt. 2
5:27
Nyaralásuk közben mentettek életet magyar mentősök a görög tengerparton (hirado.hu)
"Kisvárdai bajtársaink Görögországban sem pihentek!" – írta közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.
okt. 2
5:48
Matteo Salvini harcba hívta az európai hazafiakat (Demokrata)
Matteo Salvini szerint itt az idő leállítani az illegális bevándorlást és az azzal járó emberkereskedelmet.
okt. 2
5:51
Világháború: ismét egy lépéssel közelebb kerültünk hozzá (Ripost)
Napról napra egyre rosszabb a háborús helyzet a világban.
okt. 2
6:00
Közel ötven migráns veszett a tengerbe Dzsibuti partjainál (Demokrata)
Legkevesebb 45 migráns vesztette életét két bárka hajótörésében Kelet-Afrikában.
okt. 2
6:00
Boris Johnson azt állítja önéletrajzi könyvében, hogy II. Erzsébetnek csontrákja volt (Telex)
A volt brit miniszterelnök újabb részleteket közölt a hamarosan megjelenő könyvéből.
okt. 2
6:15
A brit fegyveres erők részt vettek az Izrael elleni iráni támadás elhárításában, a védelmi miniszter nem árult el részleteket (hirado.hu)
Healey leszögezte: London maradéktalanul támogatja Izrael jogát arra, hogy megvédje az országot és lakosságát a fenyegetésektől.
okt. 2
6:24
Rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa az Izrael elleni iráni rakétatámadás miatt (Telex)
Irán ENSZ-nagykövete önvédelmi akciónak minősítette, hogy közel 200 rakétát lőttek ki Izraelre.
okt. 2
6:27
Nincs seb a holttesten: mégsem bomba ölte meg a terrorvezért? (ATV)
Megtalálták Hasszán Naszrallah földi maradványait, de nem volt rajtuk külsérelmi nyom.
okt. 2
6:27
Rendkívüli ülést tart az ENSZ BT az Izrael elleni iráni rakétatámadás nyomán (hirado.hu)
A tanácskozást Franciaország és Izrael kezdeményezésére tartják.
okt. 2
6:33
Netanjahu bosszút ígér, Irán pusztító csapással fenyegetőzik (ATV)
Közel 200 rakétát indított Irán kedd este Izrael ellen, válaszul a libanoni hadműveletre. A Vaskupola ezúttal is tette a dolgát, az izraeli hadsereg válaszlépést helyezett kilátásba, Irán pedig tovább fenyegetőzik. Közben terrortámadás történt egy jaffai villamosmegállóban, többen meghaltak.
okt. 2
6:36
Vance életet lehelt Trump kampányába az alelnökjelöltek vitáján, Walz őszinteségével kockáztatott (Telex)
Egyértelműen jobban szerepelt Trump alelnökjelöltje a tévévitán, mint az exelnök Harris ellen, a demokraták alelnökjelöltje ezzel szemben lassan melegedett be a vitába, és több apró bakija is volt.
okt. 2
6:45
Forrong a Közel-Kelet: Irán pokoli rakétaesőt zúdított Izraelre az éjszaka, Netanjahu brutális megtorlást ígér (Blikk)
Egyre élesebbé válik a helyzet a Közel-Keleten, füstöl a puskaporos hordó. Miután Izrael több célpontot is rakétákkal támadott Libanonban – a többi közt a fővárosban, Bejrútban is –, majd az északi szomszédjával határos területre nagy létszámú szárazföldi csapatokkal is bevonult, Irán körülbelül 200 rakétát indított útjára kedden kora este Izrael t
okt. 2
6:57
A brit fegyveres erők részt vettek az Izrael elleni támadás elhárításában (Infostart)
Kedd este a brit fegyveres erők részt vettek a közel-keleti helyzet további eszkalációjának megakadályozását célzó erőfeszítésekben - fogalmazott az Izrael elleni iráni rakétatámadás után néhány órával közzétett nyilatkozatában a brit védelmi miniszter.
okt. 2
6:57
Most kaptuk: Rendkívüli ülést hívott össze az ENSZ (Ripost)
Izraelt rakétatámadás érte az éjszaka, amíg aludtunk.
okt. 2
7:21
Az eddigi legnagyobb háború indult a Közel-Keleten (HírTV)
Kemény izraeli válasz jöhet az iráni támadásra.
okt. 2
7:21
Boris Johnson szerint csontrákja volt a királynőnek (444.hu)
Újabb érdekes részlet a volt miniszterelnök könyvéből.
okt. 2
7:27
Rendkívüli ülést tart az Ensz Biztonsági Tanácsa (HírTV)
A tanácskozást Franciaország és Izrael kezdeményezésére tartják.
okt. 2
7:27
Putyin szibériai farkasokat küld az ukrán frontra, hogy megzavarják Zelenszkij drónjait (ATV)
Az orosz hadsereg új módszereket keres a veszélyes fegyverek ellen.
okt. 2
7:33
Izrael megtorolja az iráni rakétatámadást (Infostart)
Válaszcsapást helyezett kilátásba a kedd este Izraelt ért iráni rakétatámadásra Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, és kudarcnak ítélte azt. Ugyanakkor Irán is figyelmeztette Izraelt, hogy tartózkodjon megtorló csapástól, mert súlyosabb válaszlépésre számíthat.
okt. 2
7:39
Netanjahu: Irán nagy hibát követett el, amiért megfizet (hirado.hu)
Benjámin Netanjahu a kedd esti Izraelt ért rakétatámadás után kijelentette, hogy Irán nagy hibát követett el, aminek következményei lesznek.
okt. 2
7:45
Vasúti legenda támad fel 2025-ben (Infostart)
15 év kihagyás után jövőre újra indul a Párizs és Isztambul között közlekedő Orient expressz.
okt. 2
7:45
Netanjahu: Irán nagy hibát követett el, amiért megfizet (hirado.hu)
Izrael szerda hajnalban csapást mért Libanon fővárosára, Bejrútra. A támadás több külkerületi részt is érintett, a város szélén tűz ütött ki.
okt. 2
7:57
Akár karácsonyig is várhat az új kormányára Ausztria (Infostart)
Fennállása óta legnagyobb győzelmét aratta parlamenti választásokon Ausztriában a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), de az elemzők szerint először mégis a jelenlegi kancellár, a választáson vesztes Osztrák Néppárt elnöke, Karl Nehammer kaphat kormányalakítási megbízást az államfőtől.
okt. 2
8:03
Robert C. Castel: Izrael most visszalökheti Irán nukleáris fegyverprojektjét 5-10 évvel az időben (HírTV)
Az Izraelt ért iráni légicsapás lehetséges következményeiről az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója beszélt a Hír Tv híradójában. Robert C. Castel hangsúlyozta: a legfontosabb kérdés, hogy Izrael milyen választ ad az iráni agresszióra.
okt. 2
8:09
Amerika választ- Az amerikai alelnökjelöltek billenthetik át a mérleg nyelvét (HírTV)
Az alelnökjelölti vita eldöntheti a választásokat. Erről beszélt Fekete Rajmund, történész a Kommunizmus Kutató Intézet igazgatója az Amerika Választ című műsorban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
okt. 2
8:12
Giorgia Meloni azonnali hatállyal összehívta a nemzetbiztonsági kabinetet (Demokrata)
Olaszországban a lehető legmagasabb biztonsági készültség van érvényben.
okt. 2
8:12
Izrael szerdán ismét Libanont bombázta (Telex)
Az izraeli hadsereg evakuálási parancsot adott ki, miközben a Hezbollah azt állítja, visszaszorította az izraeli erőket egy dél-libanoni településnél.
okt. 2
8:21
A republikánus és a demokrata alelnök-jelölt vitázott egy amerikai televíziós műsorban (HírTV)
Az elnökválasztás előtt 35 nappal tartott, csaknem 100 perces, New Yorkból sugárzott vitát közönség nélkül szervezték előre megállapított szabályok alapján.
okt. 2
8:24
Összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát (Demokrata)
Joe Biden a legutóbbi támadást követően közölte, hogy saját stábjával egyeztet a megfelelő válaszlépésről amerikai részről.
okt. 2
8:33
Netanjahu: Irán nagy hibát követett el, amiért megfizet (hirado.hu)
Izrael szerda hajnalban csapást mért Libanon fővárosára, Bejrútra. A támadás több külkerületi részt is érintett, a város szélén tűz ütött ki.
okt. 2
8:36
Izrael durva válaszcsapással fenyegette meg Iránt (Demokrata)
Szerda reggel támadást indítottak "bejrúti terrorista célpontok" ellen, részleteket azonban nem közöltek.

Keresés