A Játékszín két színésze azonban nem kettesben utazott a francia fővárosba. Az egyik képen azonban látható, ahogy Petra átkarolja volt párját, Nagy Sándort.
Hónapokkal a robbanás után még mindig rémálmok gyötrik Teski Pétert, újra átéli a Lövölde téri jelzőlámpa robbanását, a tüzet, ami súlyos égési sérüléseket okozott neki.
Sokan azt gondolják, hogy az inkontinencia kizárólag az idősebb korosztály problémája, pedig a vizelettartási nehézség sajnos mindenkit érinthet, sőt a kismamák körében kifejezetten gyakori. A szégyenérzet és a tabuk miatt viszont keveset beszélünk róla. Itt az ideje, hogy az inkontinenciát végre nyíltan kezeljük!
Lassan minden visszakerül a régi kerékvágásba és Katalin hercegné jóvoltából hamarabb érkezik a karácsonyi ajándék a briteknek. Erre egy nemrég felkerült Instagram-videóban utalt a hercegné, meg is mutatjuk, miről van szó!
II. Erzsébet brit királynő 2022 szeptemberében hunyt el. Unokái, Vilmos és Harry már nem tudtak búcsút venni tőle, de a sussexi herceg felesége, Meghan Markle eleve nem is utazhatott volna Balmoralba, ugyanis Károly király ezt már korábban megtiltotta a számára. A barátságtalan gesztussal pedig még fiát, Harry-t is magára haragította.
Nemrég mi is megírtuk, hogy Kamilla királyné arra kényszerült, hogy visszavonuljon nyilvános szerepléseitől. Az uralkodó feleségének egészségi állapota nem engedte meg a hivatalos programokon való részvételt - egészen idáig.
A fiatal férfi a poligráfos vizsgálatot is vállalta, ahol arról beszélt, hogy felbérelték, és zsarolási céllal kezdett szexchatbe és pornográf képek küldésébe Osváthtal, de ezért cserébe ő semmit nem kapott.
Az idei X-Faktor mentorgárdájához Tóth Andi is csatlakozott, akinek minden egyes élő show-s szettjét Kiss Márk divattervező és stylist állítja össze. Márk most betekintést engedett nekünk az előkészületekbe, és elárulta, milyen koncepció állt az énekesnő vagány, mégis nagyon nőies outfitje mögött.
A People magazin idén is megválasztotta az év legszexibb férfiját, a hollywoodi színész-rendező azonban annyira meglepődött a döntésen, hogy először arra gondolt, gonosz tréfa áldozatává vált.
A WHO ajánlása szerint a hat hónapig tartó kizárólagos anyatejes táplálás a legegészségesebb a babának. Mégis, a magyar nők kevesebb, mint fele szoptatja fél éves koráig a kisbabáját. Utána jártunk, miért lehet ez így. Szöveg: Kerekes Anna Fotó:
A Bridget Jones naplója 2001-ben jelent meg és gyorsan filmklasszikussá vált humorának és fantasztikus színészeinek köszönhetően. A sikert látva a film alapjául szolgáló regény folytatásait is vászonra vitték, nemsokára érkezik a befejező rész, azonban nem lesz benne köszönet.
Epres Panni három évtizede kezdte el a modellszakmát, ez alatt az idő alatt számtalan alkalommal tanúbizonyságot tett időtlen, elegáns stílusáról, amit szinte bárki megirigyelhetne tőle.
Az öngondoskodás a mindennapok elengedhetetlen eleme ahhoz, hogy hosszú távon is jól érezd magad a bőrödben. Ide tartozik az is, hogy elvégzed arcápolási rituálédat, kedvenc ruhadarabjaidat viseled, vagy hogy minden reggel megcsinálod a sminkedet és a hajadat. Ezekhez mutatunk 5 elengedhetetlen beauty eszközt.
A méhnyakrák a nők egyik leggyakoribb daganatos megbetegedése, amely gyakran sokáig tünetmentes marad. De ne aggódj, van egy forradalmi megoldás, amellyel időben felismerheted a problémát! A legújabb és legmegbízhatóbb diagnosztikai eszköz évekkel korábban képes észlelni a méhnyak szöveteiben bekövetkező elváltozásokat.
Valaha elgondolkodtál azon, hogy miért tűnik félelmetesnek a Duolingo baglya, aki annyira aranyosnak látszik? Az alkalmazás ártalmatlannak tűnik, de sok felhasználó számára szorongást és csapdába esett érzést okozhat. Nézzük meg a Duolingo sötét oldalát és annak hatását a tanulásra - derül ki a Duolingo Guides elemzéséből.