Nem volt könnyű helyzetben a zsűri. Bódi József és Szilágyi József produkciója ugyanis olyan rosszul sikerült, hogy mindkettőjüket haza akarták küldeni.
Azt biztosan tudod, hogy a D-vitamin erősíti a fogakat és a csontokat, de emellett még számos oka van annak, hogy bevitele elengedhetetlen testünk egészséges működéséhez. Most szakértők árulták el, milyen jelei lehetnek annak, ha nem kap belőle elegendő mennyiséget a szervezetünk.
Vasárnap este kiderült, ki lesz az 12 döntős, aki ott lesz jövő héten a Megasztár 7 első élő show-jában. Ezzel azonban még nem értek véget az izgalmak, hiszen a második középdöntő végén Ördög Nóra hatalmas hírt hozott a zsűrinek: bejelentette, hogy még egy versenyző csatlakozhat a 12 döntőshöz, ám arról, hogy ki kapja meg a lehetőséget, nem az ítés
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
II. Erzsébet élete alkonyán fontos elhatározásra jutott: döntése érzékenyen érintette volna a sussexi hercegi párt, a megvalósításra azonban már nem volt alkalma.
Bár már csak egy lépés választja el az amerikai állampolgárságtól a népszerű tévést, az ATV-n eddig is rendszeresen feltűnt. Kedden azonban egy ötórás műsorfolyam házigazdájaként láthatják a nézők. Villáminterjú Vujity Tvrtkóval.
Vasárnap este zajlott a tehetségkutató második középdöntője, ahol kialakult a döntősök névsora. A Megasztár végén azonban valami olyan dolog történt, amin mindenki megdöbbent, Rúzsa Magdi el is sírta magát.
Óriási pánik tört ki a Coldplay zenekar melbourne-i koncertjén. A népszerű brit együttes frontembere a Music of the Spheres turné negyedik, egyben záró fellépésén lezuhant a színpadról. Chris Martin éppen a közönséghez beszélt, miközben hátrafelé sétált a Marvel Stadion pódiumán, amikor váratlanul belesétált egy, a színpadon tátongó lyukba.
A Dawson és a haverok színésze bocsánatot kért azoktól a családtagoktól és barátoktól, akiknek a médiából kellett megtudniuk, hogy rákos. James Van Der Beek november 3-án jelentette be, hogy daganatos betegséggel küzd.
Napjainkban, életünk valamennyi területét áthatja a technológia. A digitális detox, vagyis az életünk digitális méregtelenítése az öngondoskodás szent grálja lett azok számára, akik mentális tisztánlátásra és belső békére vágynak.
Szervezetünk a napon automatikusan töltekezik D-vitaminnal. Kicsit olyan, mint a napelem: ameddig nap éri, köszöni szépen, mindenre van energiája. Csakhogy amikor a napsütést felváltja a szürke égbolt, és amikor délután sötétbe borul az utca, a nap ereje már kevés ahhoz, hogy feltöltse szervezetünket D-vitaminnal. Már csak ezért is jó lenne tudni,
Patrick Swayze nem sokkal azután távozott az élők sorából, hogy 2008-ban hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála – ehhez kötődően nyilatkozott a színész egykori felesége, Lisa Niemi, méghozzá megindító őszinteséggel.
A Beautiful Things című dal minden túlzás nélkül meghódította és bejárta az egész világot a TikToknak köszönhetően - de vajon ki áll a hihetetlenül népszerű zene mögött?
Gyászol a zene világ: 91 éves korában elhunyt Quincy Jones. A világhírű zeneszerző több Grammy- és Grammy Legend-díjat tudhat a magáénak. A zenei legendát családja körében, az otthonában érte a halál. Jones pótolhatatlan jelenléte bizonyára nagy űrt hagy mind a szeretteiben, mind a zenei életben.
A következő néhány hónap három csillagjegy számára az önvizsgálat és az átalakulás időszaka lesz. A Jupiter bolygó hatása arra késztet őket, hogy mindent újragondoljanak, ennek köszönhetően pedig végre szembesülnek az igazsággal.