Martha Stewart, az amerikai életstílus guru, közel három évtizeden át volt házas első és egyetlen férjével, Andrew Stewarttal, mielőtt 1990-ben hivatalosan elváltak volna. Közös történetük tele volt fordulatokkal, sikerekkel és fájdalmakkal, és ahogy a híresség később elárulta, voltak sötét pillanatok is, amelyekről csak évekkel később beszélt nyil
A mentális köd egy sor olyan tünet kifejezése, amely kognitív károsodást okoz. Ez pedig befolyásolja a tiszta gondolkodást, a fókuszt, a koncentrációt, a memóriát, és a figyelemre való képességet. A neve pedig hűen mutatja: ezek a tünetek elhomályosítják az elmét, megnehezítik a rutinfeladatok elvégzését is, amely kész káoszhoz vezet a mindennapokb
Molnár Nini neve mára egybeforrt az életigenlő, kozmopolita eleganciával. A vállalkozó, divattervező és influenszer a közösségi médiában magától értetődő könnyedséggel mozog, miközben a háttérben ámulatba ejtő tudatossággal és kemény munkával építi az életét.
Idén teljesen új álarcokkal, megújult nyomozógárdával és új műsorvezetővel tért vissza az egyik legőrültebb showműsor, az Álarcos Énekes. Bár sok minden megváltozott, a kérdés ezúttal is ugyanaz: vajon kik rejtőzködnek a maszkok mögött? Mutatjuk, kit lepleztek le az első adásban a nyomozók!
Szovják Bea a hazai könnyűzene élet egyik meghatározó alakja, igazi fekete öves, nem lehet neki újat mutatni. Tizennyolc éve képviseli, támogatja Rúzsa Magdi énekesnőt, nem csoda, hogy mostanra egy pillantásból kitalálják egymás gondolatait.
November 11-e remek hírekkel, soha vissza nem térő lehetőségekkel érkezik. Az önismeret és az önértékelés terén is változás állhat be, ami segíthet a személyes fejlődésben.
A vikingek társadalmát hiba volna homogén tömegként értelmezni, jelentős eltérések voltak például abban is, hogy mennyire harapóztak el közöttük az erőszakos cselekedetek.
Bár Tóth Vera és Tóth Gabi már két évtizede népszerű és elismert énekesnők, az édesapjuk, István mindig a háttérbe húzódva figyelte és támogatta a lányait. Szombat este azonban kivételes alkalom történt, a család Pityu papája ugyanis a TV2 Dancing with the Stars parkettjén táncolt a kisebbik lányával és annak párjával, Papp Máté Bencével.
November beköszöntével évről évre egyre többen döntenek úgy, hogy egy hónapig nemet mondanak az alkoholra. A száraz november azonban nemcsak az önfegyelem próbája, hanem egy lehetőség arra, hogy új, izgalmas italokat fedezzünk fel, amelyek az alkohol alternatívájaként szolgálhatnak. Ilyenek a fermentált italok is, amelyek az utóbb időben egyre nagy
13 versenyző jutott be a Tv2 tehetségkutatójának első élő show-jába, hogy bizonyítsa éneketudását és lenyűgözze a közönséget. Volt, akinek ez teljes mértékben sikerült, és volt akinek nem. Meglepetés volt mindenki számára, hogy a Megasztárból már most, az elején három előadónak kellett távozni.
Veled is előfordult már, hogy korán feküdtél le, hogy biztosan kipihenten ébredj, de reggel még fáradtabbnak érezted magad? Ez valójában sajnos bárkivel megeshet, még akkor is, ha végigaludtad az éjszakát. Méghozzá azért, mert a több alvás sajnos önmagában nem feltétlenül elég ahhoz, hogy frissen ébredj: a lefekvés pontos időpontja is kulcsfontossá
Ahogy arról a Blikk is beszámolt, izzasztó izgalmakat hozott a Megasztár első élő showja! A verenyzők produkcióit követően Imreh Zsanett, Bánsági Petronella, Papp Doma és Búzási Patrik kerültek a veszélyzónába. Az első kieső Imreh Zsanett lett, ugyanis ő kapta a legkevesebb szavazatot a nézőktől. A következő körös szavazásban pedig Búzási Patrik ma
A rapper nemrég járt külföldön feltérképezni a helyszínt, s most úgy tűnik, hogy meg is kötötte az üzletet. L.L. Junior Alicante-ban vásárolt ingatlant!
A hét elején egyre több helyen marad meg napközben is a köd, és a borult, felhős, ködös időben szitálásra, a fagyos tájakon ónos szitálásra kell készülni. Ám ez nem lesz sokáig így, az időjárás még tartogat meglepetéseket.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Annyira bensőséges szakmai konfliktus volt, amit egy kívülálló nem értene meg. Nem szakmai vitáról van szó, inkább a szakma gyakorlása közben való viselkedésről
Azt már biztosan te is tudod, hogy a megfelelő hidratálás elengedhetetlen a testünk számára. Ha végigpörgeted a TikTokot vagy az Instagramot, akkor garantáltan belefutsz legalább egy olyan beauty influencerbe, aki a folyadékfogyasztás fontosságát hangsúlyozza - vagy ha éppen nem, akkor egy óriási Stanley kulaccsal pózol. De pontosan mi változik meg
Magyar Péter vasárnap délután rendkívüli sajtótájékoztatót tartott. A politikus arról is beszélt, hogy az őt lejáratni szándékozó, napokban induló weboldalon az egész országot megdöbbentő pedofil bűncselekményekről is szó lesz.
Ebben a kvízben 10 kérdést találsz. Mindegyik egy-egy magyar uralkodó nevét rejti magában. Most próbára teheted a műveltségedet: te vajon hány kérdésre tudod a választ?