Rengetegen rajongtak a Yellowstone sorozatért, amit ezután is megtehetnek, de egy kedvenc szereplőtől el kell búcsúzniuk. Kevin Costner bejelentette, hogy nem tér vissza.
Az elmúlt években a NASA és a SpaceX egyre többet beszélt arról, hogy el szeretnének érni emberekkel egy másik bolygóra, a NASA szerint a 2030-as években léphet először ember a Mars felszínére.
A labdarúgó-Európa-bajnokság alkalmával gyakran elhangzik egy-egy játékos, vagy akár egy teljes nemzeti válogatott összértéke. A Transfermarkt adatbázisa alapján a magyar válogatott a németországi Európa-bajnokságon résztvevő 24 csapat közül a 19. legértékesebb, miközben a torna 25 legmagasabb piaci értékkel rendelkező játékosa között szerepel a ma
Vadász Zsoltot a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később történik intézkedés. A művész péntek délután, 51 éves korában, tragikus hirtelenséggel hunyt el.
Világszerte egyre több szülő járatja gyerekeit borsos árú magániskolákba, amelyek egymásra licitálva nyújtanak diákjaiknak speciális, exkluzív élményeket. A magániskolák belföldön is egyre népszerűbbek az állami oktatási rendszerrel elégedetlen szülők között.
Szigeti Zsófi énekes, dalszerző és producer, 2020-ban adta ki első dalát Solére néven, azóta gyakorlatilag az összes hazai fesztivált bejárta, és az egyik legfigyelemreméltóbb fiatal popénekesnőjévé vált. Most emelte a tétet.
A csütörtöki buli a Cool & Elegant néve hallgatott, dresszkódhoz volt kötve, de mindössze 2000-3500 forintért be lehetett jutni rá. A nőknek éjfélig ingyenes volt a belépés.
Tóth Andi már másodjára vehetett át díjat a Joy Social Media Awardon. Míg tavaly a #Hallgasshazait kategória nyertese lett, ezúttal egy igazi mérföldkő miatt részesült az elismerésben.
Bár a magyarok anyagi helyzete javult az elmúlt évhez képest, még mindig 2,5-3 millió magyar tekinthető szegénynek. A lakosság jelentős részének egy 100 ezer forintos váratlan kiadás is komoly nehézséget okozna, és egyre inkább figyelniük kell a bolti árakra - olvasható az Egyensúly Intézet szegénységkutatásában, amit a 24.hu szemlézett.
A Trónok harca és annak előzménysorozatául készült Sárkányok háza évekig edzette a nézőket. A sorozat bizony bővelkedik a sokszor indokolatlanul brutális jelenetekben, sőt olyan, mintha bizonyos szereplőket - például Ramsay Bolton - kizárólag ezért tartana játékban a történet. És hiába vagyunk edzettek, hiába láttunk már szinte mindent, valami nekü
Számos híresség frizuráját szedte már rendbe Nicky Clarke, most pedig egy jó trükköt oszt meg velünk. Diana fodrásza elárulta a tuti tippet a haj frissességének megőrzéséhez.
Bár Kylie Jenner külseje - és élete - sokak szerint tökéletesnek tűnik, a rosszindulatú kommentelők bizony őt sem kímélik. Igaz, a valóságshow-sztár próbálja figyelmen kívül hagyni a kinézetére tett megjegyzéseket, őt is elszomorítják a negatív kritikák.
A világhírű színésznő igazi profiként viselkedett, amikor gyönyörű ruhája megadta magát élő adásban. Dakota Johnson Jimmy Kimmel műsorában vendégeskedett, amikor megtörtént a baleset.
Repül az idő: az egykori sztárpár, Katie Holmes és Tom Cruise lánya már 18 éves, és most elérkezett ahhoz a pillanathoz, ami minden középiskolás életében mérföldkőnek számít – ez pedig nem más, mint a szalagavató.
A 18 éves Suri Curise kedden részt vett a szalagavatóján New Yorkban, ahol egy jóképű fiúval kapták lencsevégre. A fiatalról kiderült, hogy Toby Cohennek hívják és zenész.
Idén Dr. Hevesi Kriszta, szexuálpszichológus is elismerésben részesült a Joy Social Media Award díjátadó gálán. Kriszta szexuális témában gyárt edukatív tartalmakat, melyek kortól függetlenül bárkinek hasznosak lehetnek.
Az elmúlt időszakban három ilyen eset is volt. Két barátnőjét is azzal hívta fel, hogy anyuka lesz, mire mindketten azt kérdezték, honnan tudja, hiszen még senkinek nem akarták elmondani.
A botrány kivizsgálása és a pontos körülmények tisztázása folyamatban van. Steve, aki korábban Arnold Schwarzenegger dublőreként is tevékenykedett, mostanra saját, egyedi stílusát keresi a buli helyszínén történtek kapcsán.