Katie Holmes színésznő és az APC márka története a 90-es években kezdődött, amikor felvette első darabját a klasszikusan elegáns francia márkától. 30 évvel később együttműködött a márkával egy kapszulakollekción, amely tökéletesen tükrözi utcai stílusának nyomait, személyes történetét az öltözködéssel, valamint az APC alapvető értékeivel való kapcs
Ha a te nyaralásodat is tette már tönkre a rosszkor jelentkező ciklusod, akkor Dalma története neked is szól. Pláne, hogy neki a cikluszavar miatt sokáig esélye sem nagyon volt tervezni.
Magyar Péter, a TISZA Párt alelnöke kampányzáró tüntetését a Hősök terén tartották, az eseményen több ismert ember is felszólalt, köztük Nagy Ervin és Thuróczy Szabolcs. A nagy melegben azonban többen rosszul lettek a tömegben.
Egyik napról a másikra beköszöntött a jó idő, és úgy néz ki most már marad is. Itt az ideje, hogy megtervezd a tengerparti nyaralást, beruházz szellős pamut- és lenruhákra, illetve a könnyed formulájú bőrápoló és alapozó is szükséges a nyárra.
Az új tanulmányt Finnországban, a Helsinki Egyetemen végezték, és azt vizsgálták, hogy mi a kapcsolat a társadalmi-gazdasági státusz, vagyis és a különböző betegségek között. Az eredmény alapján a gazdag emberek genetikailag nagyobb rákveszélynek vannak kitéve, mint a szegényebbek.
A két legesélyesebb főpolgármester-jelölt kapott meghívást a budapesti Pride-ra, ám az egyikőjük nemet mondott a megkeresésre. Karácsony Gergely ott lesz, idén is elfogadta a meghívást, Vitézy viszont kihagyja. Azt is elárulta, miért.
Az óceánok jövőjét tekintve baljós előrejelzéseket közölnek a tudósok, ami minden élőlény, beleértve az ember életére is erős hatást gyakorol. Az Óceánok Világnapja alkalmából a La Mer fontos környezetvédelmi kampánnyal hívja fel a figyelmet megóvásuk fontosságára.
Az oversized ruhadarabok idén is ugyanakkora népszerűségnek örvendenek, mint az előző években. De mi az, amitől igazán közkedveltek ezek a ruhadarabok?
Miley Cyrus nemrég egy interjúban mesélt arról az időszakról, amikor Hannah Montana karakterét személyesítette meg, és kitért arra is, hogy noha már akkoriban is rendkívül sikeresnek mondhatta magát, nem mindig volt számára habos torta az élet.
Ugye te is emlékszel az édes kis Lily-re a Modern családból, akit Cameron és Mitchell örökbe fogadtak? Az őt alakító Aubrey Anderson-Emmons a harmadik évadban, mindössze négy évesen csatlakozott a produkcióhoz. Nos, a színésznő ma már 17 éves, és gyönyörű tinédzserré cseperedett, mióta utoljára láttuk.
Gyermekkorunk óta ismerünk számos magyar népdalt, amelyek később gyakran kikopnak a hétköznapjainkból. Mivel azonban egészen fiatalon találkoztunk velük, sosem tudjuk elfelejteni a dalszövegeiket. Vagy mégis? Mindjárt kiderül!
Te is igazi Bridgerton-rajongó vagy? Már jó néhányszor ledaráltad az összes eddigi évadot? Akkor ez a tesztet se hagyd ki! Derítsd ki, hogy a személyiséged alapján melyik családba illenél bele a leginkább!
Az ötszörös Grammy-díjas énekesnő egy friss interjú teaserében mesélte el, mi történt, amikor nemrég megpróbált énekelni. Céline Dion elvesztette, ami a legfontosabb volt neki.
Mickey Rooney a filmipar történetének leghosszabb karrierjét mondhatta magáénak, az legelső gyermeksztárok egyikeként ugyanis még 90 éves korában is vállalt apróbb szerepeket. Fénykorában azonban inkább viharos magánéletével, mintsem kiemelkedő szerepeivel hívta fel magára a figyelmet.
Az alábbi hírességek nagyon sok nehézségen mentek keresztül, hogy gyermekük születhessen - és sajnos vannak, akiknek végül nem volt sikeres semmilyen kezelés.
Mindannyian gondolunk rá, de senki sem szeret róla beszélni. Egy orvos most elárulta, hogy milyen gyakran kellene egy nap WC-re menni ahhoz, hogy az egészségesnek számítson.
A Fidesz valóban megnyomja a kampány utolsó napját. A kormányfő Szolnokon indította a napját, de elvárta, hogy mindenki ott legyen a fedélzeten: "Padlógáz, mert a tét hatalmas és minden szavazat számít" – fogalmazott.