A farm, ahol élünk, minden idők legkedveltebb családi sorozata volt, ami tévénézők millióit szegezte a képernyő elé. A forgatás kezdete óta kereken 50 év telt el; még belegondolni is hihetetlen érzés, de látni a színészeket, mennyire megváltoztak, még inkább!
Kamilla királyné férjével, Károly királlyal és Vilmos herceggel együtt vett részt a normandiai partraszállás 80. évfordulójának megemlékezésén, ahol a könnyeivel küszködve hallgatta végig egy veterán katona emlékeit a II. világháború borzalmairól.
Matild belga királyné az európai uralkodó családok egyik legelegánsabb alakja, aki 51 évesen is feltűnő szépség – csodás vonásait pedig fiatalabbik lánya, Eleonóra is örökölte.
Senki se gondolta volna, hogy ilyen dolgok lapultak a háttérben. Whitney Houston temetésére rengetegen voltak kíváncsiak, így Kevin Costner is komoly lépésre szánta el magát.
Csütörtökön egy napra Oroszországba utazik Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumra, valamint kétoldalú tárgyalásokra is hivatalos.
Már csaknem 500 kilométeren van árvízi készültség az országban, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság területéről további 60 vízügyes indult útnak a dunai védekezéshez a Szigetközbe, ahol így már több mint száz tiszai szakember is segíti a 24 órás figyelőszolgálatot - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-vel.
Forgalomba hozták szerdán a III. Károly királyt ábrázoló új fontbankókat Angliában és Walesben. Az 5, 10, 20 és 50 fontos új bankókon a királyt szemből mutató portré látható, amelynek eredetije egy 2013-ban készült hivatalos fotó.
A D-nap hihetetlen vállalkozás volt, megváltoztatta a háború menetét, ám a színfalak mögött a szövetségesek vitáztak, és a hadműveletet tragédia fenyegette jóval azelőtt, hogy elérték volna Normandia partjait.
Szerdán kerültek forgalomba azok az új, III. Károly királyt ábrázoló bankjegyek az Egyesült Királyságban, amelyek egy évtizedes tervezési és logisztikai munka eredményeként váltak elérhetővé, és II. Erzsébet királynő bankjegyeit váltják fel, miközben a hátoldaluk változatlan marad. Az alacsony, vagy különleges sorozatszámú Károly-bankjegyek egy vag
To be or not to be – lenni, vagy nem lenni, teszi fel a kérdést Hamlet... A darabban egyébként rajnait isznak a népek, azaz a rajnai fehér bor a menő a 17. század elején a királyi udvarokban (egy évszázaddal később a tokaji!).