A porcelánbaba szépségű magyar szupermodellt már többször is láthattuk fürdőruhában, valamint szexi outfitekben, de olyan keveset takaró bikiniben, mint amilyet most magára húzott, talán még sosem.
A brit uralkodó többfrontos “csatát" vív, hiszen országa igazgatása mellett családjának ügyes-bajos dolgait is igyekszik megoldani. Most úgy fest, hogy Károly király egy döntése két irányba is tolmácsolhat hatásos üzenetet.
Több olyan híresség van, aki úgy öltözött fel egy eseményre, hogy ruhaválasztásával erősen utalt valamire – ezeket a titkos jelentéseket pedig csak az igazán sasszeműek tudják kiszúrni.
Szegedi Fecsó és Géczi Beatrix második közös gyermeke április közepén jött a világra, azonban mégis derült égből villámcsapásként jött a bejelentés, hogy szétmentek.
Veszélyben lehetnek a Vénusszal kapcsolatos tervezett küldetések, legalábbis a sikerességük biztosan. Nemrég ugyanis olasz kutatók fedezték fel, hogy legalább 120 vulkáni aktivitás lehetséges e bolygó felszínén.
Borzalmas gyerekkori titokról rántotta le a leplet Hevesi Kriszta. A szexuálpszichológus még csak hatéves volt, amikor iskolából hazafelé menet egy férfi molesztálni próbálta. Hasonló esetek is történek vele, amelyekről a péntek este hét órakor a Frizbi YouTube-csatornáján látható Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban őszintén beszélt.
Riadtan szaladtak össze a Heves vármegyei kisváros lakói hétfőre virradó éjjel a Tarna partján. A heves esőzés miatt villámárvíz vonult le a patakon, lakóházakhoz, portákra is betört a víz. Az összesereglett lakosok riasztották a hatóságokat, egyúttal a polgármestertől is segítséget, irányítást reméltek, ám nem egészen azt kapták Farkas Sándortól.
Legendák szóltak arról, micsoda vagyont áshatott el egykor Ambrus Attila. A Viszkis rablóként elhíresült egykori jégkorongozó 1993-1999 között mintegy harminc pénzintézetet rabolt ki, s sokáig tartotta magát a szóbeszéd, hogy a zsákmány egy részét elrejtette. A börtönbüntetését letöltő, ma már keramikusként dolgozó Attila ezt sosem erősítette meg,
Nemrég jelent meg új kötete az egykori bankrablónak. Ambrus Attila arról is mesélt, hogy mindig úgy osztották el a pénzt, hogy jusson egyéb kiadásokra és a következő akciókra.
Nimi & Kristóf Konyhája minden pénteken megosztja veled egy egyszerű, de nagyon finom vegán étel receptjét. Ha elkezdenéd a növényi alapú táplálkozást, kipróbálnád, vagy egyszerűen csak kicsit másra vágysz, pont jó helyen jársz.
Van egy nagyszerű vitamin, amely óriási szerepet tölt be a szervezetünk energiafelhasználásában: a B-vitamin. Viszont az, hogy pontosan mi minden kötődik hozzá, már nem olyan könnyen átlátható, ugyanis nem kevesebb, mint nyolc fajtája van. Bár mindegyik elengedhetetlen a szervezet megfelelő működéséhez, ha mindig fáradtnak érzed magad és nem alszol
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Pénteken 16 óráig mondhatnak le a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán induló jelöltek; az ezt követően bejelentett lemondások nem alkalmasak a joghatás kiváltására, azaz a jelöltre leadott szavaztok érvényesnek számítanak.
Szentkirályi Alexandra péntek reggel Facebookon bejelentette, hogy visszalép a főpolgármester-jelöltségtől. Ezzel háromra csökkent a főpolgármesteri posztért küzdők száma: Karácsony Gergely, Vitézy Dávid és Grundtner András.
Szentkirályi Alexandra visszalépésével a vasárnapi önkormányzati választáson a jelenlegi főpolgármester, Karácsony Gergely, a DK, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje, Vitézy Dávid, az LMP és a civilek közös jelöltje, illetve a Mi Hazánk Mozgalom, Grundtner András jelöltje maradt versenyben a főpolgármesteri székért.
Csodálatos orgánuma és szép magyar beszéde nem véletlenül ért Kazinczy-díjat, de Mohai Gábor ennél többet is elért. Még egy népszerű magyar slágerben és őt hallhatjuk.
Diana hercegné unokahúga, Lady Amelia Spencer nemrég Dubaiba utazott férjével, Greg Mallettel, a mesés utazásról pedig a közösségi oldalán sem felejtett el posztolni.