Svédország és Finnország úgy döntött, hogy enyhít az alkoholértékesítést szabályozó szigorú törvényeken, de közben megőrzik a szélesebb körű állami monopóliumokat.
Tudjuk, hogy mostanában a csapból is A Bridgerton család folyik, ami viszont jóval több, mint romantikus szerelmi történetek és szexgazdag jelenetek sora. A széria ugyanis jó érzékkel mutat be különböző traumákat egyes karaktereken keresztül, és azt sem hagyja ki, hogyan határozzák meg ezek a szereplők életét.
Amióta világ a világ, a drágakövek fontos szerepet játszottak a királyi család életében. Evidens, hogy a legértékesebb darabok is a tulajdonukban vannak, hiszen ki más lehetne ilyen gyönyörű ékszerek birtokában, mint ők? Cikkünkben a legdrágább királyi ékszereket szemlézzük!
Nővére, Sarolta hercegnő még rá is szólt öccsére, hogy viselkedjen a királyi protokollhoz méltóan. Cukiságfaktor kimaxolva édesanyjuk betegségének árnyékában.
A művészetek csodás hatással vannak az elménkre és a lelkünkre: értelmet adnak az emberi létezésnek, ugyanakkor képesek enyhíteni a vele járó nehézségek fájdalmát. Az esztétikusan komponált képek, dallamok, valamint a mozgás és a szavak ritmusa gyógyító erővel bírnak – az alkotó és a befogadó számára egyaránt. Hogyan segíthet a film és az irodalom
Az old money-esztétika üzenete egyszerű: öltözz úgy, mintha arisztokrata felmenőid lennének, a tőlük örökölt vintage holmik alkotnák ruhatárad gerincét, és ne hajszold a legújabb trendeket!
Megállt a történelem a 785 lelket számláló Borsodbótán. A település lakói ezúttal is Gulyás Jánost választották polgármesterré, a Munkáspárt színeiben induló faluvezető nyíltan vállalja, hogy a mai napig marxista. 1986 óta irányítja a települést, elődje fröccsözés közben kérte fel, legyen tanácselnök.
Mióta 1998-ban a Dawson és a haverokban feltűnt a képernyőn, nyomon követjük Katie Holmes divatpillanatait. Folyamatosan fejlődik, változik, de mindig stílusos és inspiráló, legyen szó vörös szőnyeges megjelenésről, vagy New York utcáin történő sétáiról.
Az influenszert hamarosan ismét megműtik, ám reménysugárt jelent neki, hogy ezúttal a családja is mellette lehet a kórházban, nem úgy, mint a 2021-es műtétje idején.
Már többször írtam arról, milyen szempontokat kell figyelembe venni az asztrológiai képletben, amikor a szerelmi elvárásokat vizsgáljuk. Manapság nem annyira jellemző a holtomiglan, holtodiglan. Azt gondolom, hogy több felfogás alapján éljük meg párkapcsolatainkat, és minden életszakaszban azt a kapcsolatot vonzzuk be, akivel a legnagyobb lélekfejl
Nem Szoboszlai Dominik az egyetlen, aki megdobogtatja a nők szívét: a török válogatottban is van egy játékos, akiért megvesznek a gyengébbik nem képviselői.
Vannak, akik olyan párt választanak, akik az anyjukra vagy az apjukra emlékeztetik őket, másoknak viszont a tesójukra hasonlít a társa. És ez a sztárokra is igaz!
A francia nők kinézetét titokzatos mítoszok övezik. Mindegy, hogy a stílusukról vagy a testükről van szó, az egész világ a lábaik előtt hever. Igaz, ők is csak emberek és sok minden csak mendemonda a társadalom sztereotip gondolkodásából fakadóan. Viszont tagadhatatlan, hogy vannak olyan kulturális sajátosságok, amelyek garantáltan sikket eredménye
Az ősszel műsorvezető, zsűritag, de még versenyző sem lesz a TV2-n a korábban sokat foglalkoztatott színésznő. Az elmúlt években a csatorna egyik meghatározó arcává vált, ám a nagy menetelésnek idén vége szakadhat.
A toxikus igen felkapott kifejezéssé vált a populáris pszichológiában, manapság szinte minden olyan helyzetre és emberre rásütik, aki és ami kellemetlen érzéseket okoz. Most megfordítjuk a kérdést - vajon mi számít mérgezőnek egy párkapcsolatban, amiről elsőre nem gondolnánk, hogy az?
Az nem titok, hogy Katalin hercegné és Meghan Markle viszonya sosem volt felhőtlen. Harry herceg még a Tartalék című könyvében is megosztott néhány olyan történetet, ami ezt támasztja alá. Azt legalábbis biztosan kijelenthetjük, hogy a humor terén nagyon más az ízlésük.
Apák napja alkalmából Katalin megosztott egy friss fotót, ahol Vilmos látható három gyermeke társaságában, ám a kép sokkal többet üzen, mint azt egyesek gondolnák.
Vannak nők, akik minden reggel csipesszel vagy gyantával felszerelkezve állnak a tükör előtt, másképp még akár a nyári melegben is azon gondolkodnak, mivel takarják el magukat. A legtöbben egy-egy kósza szőrszál miatt panaszkodnak, míg a hirsutizmussal, vagyis fokozott szőrnövekedéssel küzdők számára tényleg komoly bosszúságot okoz szőrzetük.
A külföldi nyaralást a legtöbb magyar tengerparton hűsölve szereti eltölteni. Erre akár közvetlenül az indulás előtt is köthetünk online utasbiztosítást, de nem mindegy, hogy milyet választunk. Ha ugyanis a napozás mellett mással is szeretnénk feldobni a nyaralást, akkor arra már érdemes a biztosításunkkal is készülni, és így van ez a hegyi túrákná
Vannak olyan minták, szabásvonalak, amiket ha meglátsz rögtön tudod, hogy melyik márkához tartozik az adott ruha. Nekünk ilyenek a Nove Designs ruhái. Nőies szabások, romantikus minták, BIO pamut, mini széria, ez jellemzi legjobban a márkát. Pallos-Segretain Ágnest, a Nove Designs alapítóját a Kálvin téri showroomban látogattuk meg, és kérdeztük a
Már egy évtizede visszavonult a filmezéstől, de egy "zöld" magyar termék kedvéért most reklámszerepet vállalt az elkötelezett környezetvédőként is ismert világsztár, Eva Mendes. A kubai–amerikai színésznő jó ideje nem áll kamera elé, de a dobozos ivóvíznek szívesen csapott hírverést.