Bár sokan úgy gondolják, egy hercegnének mindent szabad, ez egyáltalán nem így van: Katalin még egy olyan egyszerű dolgot sem tehet meg, amit egyébként bármelyik ember szabadon csinálhat.
Nincs olyan kismama vagy édesanya, aki ne találkozott volna a dilemmával: hogyan hozzam világra a gyermekemet? A Császárvonal projekt fő célkitűzése, hogy gyakorlati segítséget adhassanak a kétségek között őrlődő kismamáknak. Budapesten innen és túl.
Für Anikó elég későn, negyvennyolc évesen lett anya, amely dolog minden tekintetben megváltoztatta az életét, hiszen olyan dimenziók nyíltak előtte, amelyek létezéséről nem is tudott korábban. Ezért mindenkit arra ösztönöz, hogy minél hamarabb vállaljanak gyereket. Mint mondta, ő maga is bánja, hogy csak az élete delén tapasztalta meg, milyen érzés
Először koncertezett hazánkban a Take That. A '90-es évek egyik leghíresebb fiúzenekara telt házat csinált a Budapest Parkban. A trió miatt azonban még egy legendás magyar csapat, az FLM is összeállt 28 év után. Császár Előd és Hoffer Dani kibéküléséről most nagyon fontos részletek derültek ki.
Kabát Péter elmondta, hogy nemrégiben megkeresték egy esetleges újbóli Sztárbox-szerepléssel, amitől nem zárkózott el teljesen. Elárulta, hogy kiskorában mi szeretett volna lenni, valamint azt is bevallotta, hogy milyen emberként szeretne megmaradni mások emlékezetében.
Az édesanyja Ember Márk legnagyobb kritikusa. A fiatal színész elárulta, az RTL Reggeli című műsora miatt kapott már tőle tanácsokat. És – visszanézve magát – rájött, hogy valóban van még min csiszolgatnia, a kritikát követően pedig sokkal jobban odafigyel az önkéntelen szokásaira.
Bagi Iván év elején jutott komoly elhatározásra, miután a túlsúlya már az egészségét veszélyeztette. A Karinthy-gyűrűs humorista gyorsan meg is szabadult tíz kilótól, ám rá kellett jönnie, hogy a hátrelévő kilókat már csak táplálkozás-pszichológus segítségével tudja leadni. Gyermekkorában elszenvedett traumái ugyanis máig kísértik.
Kamilla királyné és Károly király kedvenc közös szabadidős tevékenysége egy bizonyos szezonhoz kötött, emellett sokak számára lehet meglepő, hiszen ha valamit, ezt mi sem gondoltuk volna a házaspárról.
Úgy érzed, hogy a jelenlegi állapotában nem az igazi a konyhád, vagy túl régóta ugyanolyan, ezért szívesen újítanál rajta? Bármelyik is igaz az esetedben, érdemes elgondolkodnod azon, hogy a feng shui elvei mentén rendezd át vagy frissítsd fel. Így ugyanis a szakértők szerint jólétet és egészséget vonzhatsz be az életedbe. Vagyis az átalakítás amel
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Ismét rátalált a szerelem Osvárt Andreára! Az Olaszországban is népszerű színésznő szívét rejtélyes férfi rabolta el, akiről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy bécsi kötődése van.
Cameron Diaz megállíthatatlanul dacol az idő múlásával és a korosodás látható jeleivel: a színésznő szinte ugyanúgy néz ki, mint amikor az 1994-es A maszk című filmben híressé vált, mindemellett ráadásul hatalmas harmóniában van belső énjével. Vajon mi a titka?
Megkérdeztünk egy numerológust arról, hogyan folytatódik a sikeres labdarúgó, Szoboszlai Dominik sorsa, karrierje. A jövője mellett a személyiségéről is sok olyasmit megtudtunk, amit a titokzatos focista nem tesz ki a kirakatba.
Immár több mint egy hónapja, hogy Márió feleségül vette Izabellát! A pár azóta is a fellegekben jár, nagyon élvezi a gyermekeikkel közös életét, és az átélt veszteségek után még jobban értékelik azt a boldogságot, amit megtaláltak egymás mellett. Négyesben érzik kereknek az életüket, bár a harmonikás bevallotta, ha tíz évvel fiatalabbak lennének, b
Ingrid Bergman kétségkívül a huszadik század egyik legikonikusabb színésznője volt, akit kiemelkedő alakításáért négy Golden Globe-, három Oscar-, két Primetime Emmy-, egy BAFTA- és egy Tony-díjjal is kitüntettek öt évtizeden át tartó ragyogó karrierje során. Vajon mi volt az ára a fényűző karriernek? Ennek jártunk utána.
Kapcsolatokról, az élet mélypontjairól, öregedésről és a fiatalság túltolt imádatáról is beszél Járai Kíra, aki az interjú közben megérti, mi az a celebség.
A töltött paprikát legalább annyira érezzük nemzeti ételünknek, mint a töltött káposztát. Általában tévépaprikából készítjük, (Megjegyzés: TV vagy tévé paprika=tölteni való paprika...)paradicsomból, rizzsel és sertéshússal, kevés fűszerrel, Egyszerű étel, főtt krumplival szoktuk enni, remek nyári ebéd.
A háttérből tette naggyá a magyar sportot Buranits Ildikó, aki itthon elsőként szervezett profi fitnesz- és testépítő versenyt, mostanra pedig az ország topkategóriás, ötcsillagos sportközpontját vezeti. (Nem mellesleg az egyik leghitelesebb személy, akinek a menedzselése rangos sporteredményeket hozott Magyarországnak.) A magyar fitnesz legfontosa
Galambos Lajost 14 hónap után váratlanul hazaengedték a börtönből. A zenész azt állítja, jobb egészségi állapotban távozott, mint amilyennel bement. Tanult is sokat az elmúlt időszakban, de azért voltak nehézségei is, főként a rabtársakkal kapcsolatban.
Azt eddig is tudtuk, hogy Madonna nem tartozik a szégyenlős hírességek közé, hiszen sosem riad vissza a merészebb ruhadaraboktól, és pikáns pillanatait is szívesen megosztja a követőivel. Most éppen arról posztolt, ahogy egy nála jóval fiatalabb férfi társaságában élvezi az éjszakát.
Elsőre talán azt gondolhatnánk, hogy egy hercegné a rangja és a befolyása miatt szinte bármit megtehet, amit csak akar. Azonban az angol királyi család tagjainak - így Katalin hercegnének is - rengeteg szigorú szabályt be kell tartania, melyek a leghétköznapibb dolgokban is korlátozzák őket.