A barbadosi származású énekesnő ezúttal sem hazudtolta meg magát: a meglehetősen egyedi, szókimondó stílusában méltatta az Oscar-díjas színésznőt, aki épp élete legnehezebb pillanatában kapta a váratlan bókot.
A Blikk megtalálta, hol nyugszik Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház tragikus hirtelenséggel elhunyt művésze. A nyilvánosság teljes kizárásával helyeztek végső nyughelyére.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos az egészséges, tápanyagdús, változatos étrend, melynek alapjait a zöldségek is kiteszik. Viszont mint minden jóból, utóbbiból is megárthat a túl sok, illetve az sem mindegy, hogy a nap folyamán mikor fogyasztjuk - például a salátát!
A rendszerváltás óta először, egyetlen egy kegyelmi kérvényt sem bírált el a Sándor-palota, az év első félévében. Sulyok Tamás elárulta, hogy mi húzódik meg ennek hátterében. A köztársasági elnök egy videóban fejtette ki, hogyan tekinti a kegyelmezés jogára, aminek kapcsán elődje, Novák Katalin megbukott.
Az igazi kávérajongóknak nem létezik tökéletes időpont a kávézásra, a nap bármely időszakában jól tud esni a forró fekete, vagy éppen habos jeges finomságként ezeken a meleg nyári délutánokon. Egészségügyi szakértők szerint azonban nem szabad túlzásba vinni a kávéfogyasztást, különösen a kánikula idején.
A milliárdos üzletember lánya Balogh Szimóna most szerezte meg a harmadik diplomáját. Azonban nem volt könnyű út, amíg megtalálta azt a szakmát, amellyel tényleg szívesen foglalkozna. Elárulta, hogy szándékosan nem szerette volna ismert édesapja útját követni, annak ellenére, hogy sok mindenben hasonlítanak.
Operaénekesnő, ünnepelt díva, édesanya. Tuznik Natália Junior Príma-díjas operaénekes szerepről szerepre dönti le saját maga és szakmája tabuit, ám a sikerek mellett (vagy épp ellenére) sem felejti el, hogy a maximális teljesítmény érdekében a legfontosabb az, ha szakít időt a családjára és a pihenésre is.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Boldogan tudatta a közösségi oldalán az örömhírt Iszak Eszti, hogy világra hozta Gyurta Danival közös gyermekét. Az édesanya büszkén osztott meg egy-két fotót a kicsiről.
Palik három év kihagyás után tér vissza a tévéképernyőre. Vágó István özvegye is sok sikert kívánt neki, és annak ellenére nézni fogja, hogy manapság már nem tévézik.
Az énekes ritka bepillantást engedett a házasságába. Beszélt arról is, hogyan küzdöttek meg a nehézségekkel, hogy végül mégis egymás mellett maradjanak.
Iszak Eszter és Gyurta Dániel boldogsága határtalan, hiszen tegnap megszületett kislányuk. A műsorvezető közösségi média oldalán erősítette meg a hírt egy édes fotóval.
Sokan gondolják úgy, hogy Palik László alkalmatlan jelölt, és Gundel Takács Gábor vagy Friderikusz Sándor lenne tökéletes. Erről Vágó Juditnak is megvan a véleménye.
Kóbor János lánya az utóbbi időben kész nővé érett, így nem meglepő, hogy egyre több fiú figyelt fel rá. Őt azonban csak egy valaki érdekli, méghozzá az újdonsült kedvese, akivel pár hónapja alkot egy párt. Elárulta, mit szólt az édesanyja a szerelméhez, valamint azt is, mivel foglalkozik.
Úgy fest, hogy Johnny Depp ismét megtalálhatta a szerelmet egy fiatal nő oldalán, akivel most Londonban fotózták le. A szőke modell és Depp egymásba karolva sétáltak, a színész arcán pedig rég nem látott mosolyt fedezhetünk fel.
Azt már tudjuk, hogy a Sztárbox második évadában kik lesznek azok a férfi versenyzők, akiknek szurkolhatunk majd a könnyű- illetve a nehézsúlyú kategóriákban, de a női mezőny boxolóinak kilétére még nem derült fény - egészen mostanáig. Nézzük is, kik szállnak majd ringbe a női pehelysúly kategóriában!
Iszak Eszter és Gyurta Dániel február közepén jelentették be, hogy első közös gyermeküket várják, most pedig meg is érkezett a kis Mirabella, akiről édesanyja posztolt fotót az Instagramon.
Szoboszlai Dominik az elmúlt hónapokban a magyar labdarúgó-válogatott vezetésével volt elfoglalva az Európa-bajnokságon, azonban most visszatért csapatához, és megkezdi a következő szezonra való felkészülést.
Úgy tűnik, Orbán Viktor idén is délnyugati szomszédunkat választotta nyári vakációja úti céljául. Egy étterem tulajdonosa posztolta ki Facebook-ra, ahogy vele pózol.
A Darren Watkins Jr. néven született influenszer jelenleg európai turnén van, ezalatt váratlanul felbukkan különböző országokban, ahol aztán testőrök gyűrűjében őrjöng az utcán a helyi rajongóival.
A Darren Watkins Jr. néven született influenszer jelenleg európai turnén van, ezalatt váratlanul felbukkan különböző országokban, ahol aztán testőrök gyűrűjében őrjöng az utcán a helyi rajongóival.
Bár az elmúlt évtizedben számos alkalommal felvetődött a kérdés: van-e még helye a könyveknek, illetve igénye az embereknek az olvasásra a mai világban, az eladási statisztikák bizonyították: a könyvpiac még mindig az egyik legsikeresebb. Ebben a cikkben három nagy könyvkiadót, a Librit, a Lírát és a Pagonyt kérdeztük a nyári könyveladásokról és ar
Nyolcadik Henrik több feleségétől is azért szabadult meg, mert nem voltak képesek fiút szülni a királynak. Durva, de ahogy a nők csiklóját is csak nemrég fedezte fel a tudomány, sokáig azt sem tudtuk, hogy a gyerek neme kizárólag a petesejtet megtermékenyítő spermiumon múlik.
A nehéz időszakok monoton, véget nem érő komorságát megtörheti a nevetés és felszabadultság érzése. Van, hogy egy betegség vagy baleset következtében a kórház szürke falai közé kényszerülünk. Fájdalommal és félelemmel vágunk neki az ismeretlen, új helyzetnek, ám délutánonként előfordul, hogy egy-egy piros orr bukkan fel az addig csendes kórteremben