Az eddigi öt helyett már hét aranyat jósol Magyarországnak a párizsi olimpiára a statisztikai elemzésekkel foglalkozó Gracenote, amely novemberben még csak két első helyezést adott a piros-fehér-zöld színekben versenyzőknek - derül ki az MTI közleményéből.
Intelligenciánkat tükrözi többek között az, hogyan viselkedünk a mindennapjainkban, ismerjük-e az adott illemszabályokat, könnyen átlátjuk-e a hétköznapi problémákat. Ismereteinket nagyrészt az iskolában szereztük, de sokat számít az is, milyen tudást hoztunk a szüleinktől, nagyszüleinktől, illetve mit tanultunk a saját tapasztalatainkból. Ezúttal
Míg a legtöbb hír manapság Demi Moore-ral kapcsolatban általában Bruce Willis egészségügyi állapota miatt jelenik meg, a filmcsillag most épp bámulatos alakja miatt került a címlapokra.
Ezt pedig egy nagyon csalódott kisfiú mondta a kamerába. Shakira valószínűleg úgysem az ő véleményéért, inkább a nettó 7 perces előadásért járó sztárgázsiért érkezett a miami Hard Rock Stadionba.
Boldog születésnapot, György herceg! Szinte hihetetlen, hogy Vilmos herceg és Katalin hercegné nagyobbik fia már 11 éves! Még tisztán emlékszünk azokra a fotókra, amelyek születése után alig pár órával készültek róla és édesanyjáról a kórház ajtajában. György immár igazi nagyfiú lett, friss fotóján már komoly úriemberként mosolyog a kamerába.
A királyi család mindennapi életét átszövő szigorú szabályok eddig is köztudottak voltak, de gondoltad volna, hogy még arra is engedélyt kell kérni, ha egy bizonyos színű ruhát szeretne viselni egyikük?
Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy a világ egyik leggyönyörűbb nőjéből valójában kettő van? Gisele Bündchennek ugyanis van egy ritkán látott ikertestvére, akivel most a 44. szülinapjuk alkalmából közös fotókat posztolt.
A Blue Jeans, azaz a kék farmer az egyik legismertebb és legkedveltebb ruhadarab, ami hosszú utat járt be az elmúlt évszázadok során. Az egyszerű munkaruhaként indult viselet mára a divat és az önkifejezés egyik alapelemévé vált. Azonban a farmergyártás folyamata jelentős környezeti terhelést jelent, amely magában foglalja a jelentős víz- és energi
A testőrének kellett közölnie a Magyarországon járó világsztárral, hogy a magyarok eléggé "fasírtban" vannak a románokkal. Dancsó Péter mindent kielemezett!
Két hét után újra találkozott egy magyar rajongójával Brad Pitt. A hazánkban forgató világsztár a múlt hét végét a Hungaroringen töltötte, miután nálunk forgatja a Forma-1-ről szóló filmjét.
A Covid-járvány idején vágott bele élete nagy álmába Mihalcsek Noémi, aki már gyermekkora óta tudta: repüléssel szeretne foglalkozni. Immár 4 éve üzemelteti és vezeti a Dunaújvárosi Repülőteret, ahol azóta bővítettek is, kemping, oktatóterem és büfé is várja az idelátogatókat. Mihalcsek Noémi nem titkolt célja, hogy a fiatalokkal megszerettesse a r
Az ország talán legnépszerűbb kirándulóhelye minden évszakban izgalmas kalandokat, a nyugalomra vágyóknak pedig teljes kikapcsolódást kínál: megszámlálhatatlan lovasprogram, kerékpáros túrák, lebilincselő gyerekprogramok várják a látogatókat Szilvásváradon. Szeptemberben pedig – 1984 után újra – a település ad otthont a Négyesfogathajtó Világbajnok
A Központi Nyomozó Főügyészség még júniusban jelentette be, hogy nem nyomoznak tovább a Magyar Péter-féle hangfelvételeken elhangzott kijelentésekkel kapcsolatban. Az újdonsült politikus fellebbezhetett volna a nyomozóhatóság döntése ellen, de úgy tűnik, nem élt ezzel a lehetőségével. Magyart először márciusban hallgatták meg tanúként az ügyészsége
Néhány hónappal azután, hogy Bochkor Gábor boldogan ünnepelte a hatvanadik születésnapját, élete egyik legnagyobb fájdalmát éli át: elveszítette szeretett édesanyját, Mariannát. A szomorú hírt a BCHKR című műsor munkatársai jelentették be élő adásban, miután Bochkor Gábor hétfő reggel nem köszöntötte a rádióhallgatókat az éterben. Úgy tudjuk, Bocsi
A műsorvezető édesanyja a nyolcvanas éveiben járt, és mindig is olyan nő volt, akiért Bochkor mindent megtett volna. Bochkor példaképként tekintett rá.
Vannak bizonyos évszámok, melyekre a mai napig emlékszünk. Vagy azért, mert könnyen megjegyezhetőek, gondolj csak a II. András magyar király által 1222-ben kiadott Aranybullára, vagy azért, mert az általános iskola után a középiskolában/gimnáziumban is rongyosra ismételtük őket.
A két közvélemény-kutatás vasárnap készült, közvetlen azután, hogy a jelenlegi amerikai elnök, Joe Biden hivatalosan is bejelentette, nem ő lesz novemberben a Demokrata Párt elnökjelöltje. Az egyik felmérés csúnya, a másik pedig szűkös Trump győzelmet mért Kamala Harris ellenében. Ám természetesen még változhat az állás, főleg, hogy Harris kampánya
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Sebestyén Balázs a napokban ünnepelte a 47. születésnapját, közben pedig egy hatalmas bulit is rendezett, amikor DJ Otiként lépett fel a siófoki Plázson. Elmondása szerint a partinak nem volt köze a születésnapjához, mivel ő nem szereti megünnepelni azt. Úgy van vele, hogy más születésnapját szívesen ünnepli, ő azonban nem szeret a bulikon a középp
Tihanyi-félsziget, Normafa, Hévíz. Néhány kirándulóhely, ami zseniális és mindig szuper ötlet, ha a természetben töltenéd a szabadidődet - tény azonban, hogy mind népszerű, pont ezért gyakran zsúfolt desztináció. Arra az esetre, ha csendesebb helyekre vágysz, ahol tömeg és turisták tucatjai nélkül kapcsolódhatsz ki a természetben, hoztunk egy szubj
A 76 éves Kern András kamaszkora óta reflektorfényben él, és máig rengeteget dolgozik. Napjaink egyik legismertebb és legkedveltebb színészét 1962-ben lehetett először látni a színpadon, amikor a Ki mit tud?-on fellépett. Elmondása szerint nem változtatott a személyiségén az, hogy fiatalon lett híres.