A királyi családtagok keze még a saját esküvőjük tervezésénél is meg van kötve, ám vannak, akik nem hagyják magukat gúzsba kötni, és megmutatják lázadó énjüket.
Kaia Gerber ismét bebizonyította, hogy a megszólalásig hasonlít az édesanyjára, Cindy Crawfordra. A torontói filmfesztiválon újraalkotta a szupermodell 1993-as vörös szőnyeges szettjét, és mi egyszerűen nem hittünk a szemünknek: akár ikrek is lehetnének!
A 78 éves Oscar-díjas színésznő mindig is híres volt maszkulin öltözködéséről. Imádja a széles öveket, a kalapokat és a bő szárú nadrágokat, amiket remekül variál a mai trendekkel. Lopd el a stílusát!
Mindig kihívást jelent egy-egy családi ünnep után elrakni a maradék sütiket, ebben most egy szakértő siet a segítségünkre. Elmondta, miért nem való a hűtőbe a torta.
Az In Vogue: A 90-es években doku ikonikus szereplői között van David Beckham felesége is. Victoria Beckham és a divat mindig is egymás szinonimái voltak.
Az Ázsia Expressz péntek esti adását egy tragikus esemény befolyásolta: Cserpes István édesanyja elhunyt, így lányával, Cserpes Laurával haza szerettek volna menni a családjukhoz, ezért a hajsza eredményét tekintve kieső Zsigmond Angi és Mészáros Bende helyett ők távoztak a műsorból.
A zenész soha nem osztotta meg a nagyközönséggel a privát életének részleteit egyszerűen azért, mert senkinek semmi köze hozzá. A Sztárban Sztár All Stars versenye kapcsán azonban a személye ismét reflektorfénybe került, amivel csúnyán visszaélt egy újságíró.
Katalin hercegné egy gyönyörű családi videóval tudatta, hogy a véget ért a kemoterápiás kezelése. Bár elsőre azt hihetnénk, a felvételt mindenki örömmel fogadta, a hercegné "Hollywood-ihlette" kisfilmje nem mindenkinek nyerte el a tetszését.
Egy indonéz teremtéstörténet jutott eszembe egy gyönyörű meztelen nőt ábrázoló festményről. A képen a nő buja, mégis zárkózott, ez nem egy erotikus póz – nem egészen. Deréktól felfelé meztelen, nehéz keblei szemérmetlenül kínálkoznak, mégis tekintete a távolban azt sugallja: teljesen máshol jár gondolatban. Azt is hihetnénk, hogy egy Gauguin alkotá
Minden út Rómába vezet. Megérkezett az Emily Párizsban várva várt negyedik évadának második fele, amely csalódásokat és izgalmakat egyaránt tartogat. Ebben az öt részben hősnőnk szíve egy másik álomszerű fővárosba húzza őt – lehetséges, hogy mindez gyökeresen megváltoztatja a sorozatot a folytatásban?
Ferenc pápa egy sajtótájékoztatón Kamala Harris abortuszról vallott álláspontját merénylethez hasonlította, valamint elítélte Trumpot a bevándorlási tervei miatt. A katolikus egyház fejét megkérdezték arról is, hogy mit tanácsol az amerikai választópolgároknak, kire szavazzanak az elnökválasztáson. Ferenc pápa szerint a kisebbik rosszat kell válasz
A fiatal vállalkozó szellemű celeb most lehetőséget ad egy új munkavállalónak, hogy bekerülhessen köreibe. Balázs Kicks hirdetését erősen leszólták, ugyanis sok munkavállaló szerint a pénz mértéke fontosabb, minthogy drága cipők mellett legyen az ember.
Ha nincs erős önértékelésed, nehéz lehet határokat felállítani. Hogyan kerekedhetsz felül a kisebbségi komplexuson ha gyerekkori traumák állnak a hátterében?
1994. szeptember 19-én mutatták be az első epizódját, ám a vígjátéksorozat okozta láz máig nem enyhül. A hat eltérő hátterű-jellemű főszereplőt alakító színészből hollywoodi nagyágyúk lettek a Jóbarátok című sorozatnak köszönhetően.
Vannak, akik a születésnapjuk közeledtével hatalmas partit terveznek, kiválasztják a legextrább lufikat, a legkülönlegesebb tortát, és a nem is szűk baráti körben egymás után pukkannak a pezsgők. Azonban akármilyen hihetetlen, nem mindenki válik annyira izgatottá, amikor erre a napra gondol, az emberek 1/5-e egyenesen születésnapi depresszióval küz
Mindannyian vágyunk a selymesen sima bőrre. Ha nem tudjuk, mi az igazán hozzánk illő szőrtelenítő eljárás, akkor megmutatjuk az egyes módszerek előnyeit és hátrányait.
Nem maradnak élmények nélkül a talkshow rajongók. A megszűnt adásokat váltja a Nagy Dilemma, a Nagy mű és a Párral szemben. A húsz éve pályán lévő Kadarkai Endre riporterrel az új és régi produkciókról beszélgettünk.
Míg egy após csendben eléldegél a veled kibővült családban, addig az anyósod hamar konfliktusforrássá válhat, különösen, ha ő a fiús anya. Ő a mérgező anyós.