Az olimpiai bajnok magyar tornásznő Floridában kapott súlyos szívrohamot, többször is újra kellett éleszteni. Ónodi Henrietta megsegítésére testvére kezdett adománygyűjtésbe, hogy a legjobb rehabilitációt kapja. Az egykori tornásznő állapotáról most testvére, Ónodi Klausler Barbara mesélt.
A sérült Henry Kettner helyett Pribelszki Norbert ugrott be a mérkőzésre, és bár derekasan helyt állt, nem volt valódi ellenfele az 52 éves exteniszezőnek.
A gyerekek sokkal több dologra figyelnek, mint amit elsőre gondolnánk. Nemcsak azt szívják magukba, amit közvetlenül mondunk nekik, hanem azt is, hogyan beszélünk magunkról és másokról.
A tanév első napjának estéjére szerveztek tüntetést a Belügyminisztérium elé a Madách Imre Gimnázium diákjai és tanárai, ám az iskolánál már reggel tartottak egy szolidaritási megmozdulást. Az egésznek kiváltó oka, hogy a múlt héten azonnali hatállyal felmentette a Belügyminisztérium az intézmény igazgatóját, Mészáros Csabát.
Beköszöntött a szeptember, ez azonban nem látszik az időjáráson. Indián nyár helyett egyelőre marad a kánikula, akár 36 Celsius fok is lehet ma. A meteorológiai szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki az ország nagy részére a hőség miatt.
Az Afréka Alapítvány eddig több tízezer afrikai ember életében hozott pozitív változást. Egy különleges történet következik Dr. Fodor Réka missziós útjairól, kitartásról és a szüntelen tenniakarásról.
A spirulina nagy mértékben tartalmaz értékes összetevőket. Emiatt sokan fordulnak az egészséges algát tartalmazó spirulinaporokhoz és -tablettákhoz vagy
Itt az ősz, és itt vannak a Max szeptemberi újdonságai is! A hónap elejétől elérhető a Beetlejuice első része, ha valaki gyorsan újranézné még a második rész előtt, de jön az Egy hölgy arcképe, az Értelem és érzelem, illetve a Carrie-filmek és a Szellemirtó-filmek is.
A kemény munkába vetett hit korábban alapvető feltétele volt a jobb élet reményének, de úgy tűnik, világszerte változóban van ez a szemlélet. Egy friss kutatás szerint az emberek nagy része már nem hiszi, hogy, ha keményen dolgozik, eléri a vágyott életminőséget.
Évezredek óta elsősorban az tesz bennünket, embereket boldoggá, ha kapcsolódhatunk valakihez, ha szeretünk és szeretve vagyunk. De mi a boldog párkapcsolat titka, és hogyan tartható fenn az egymás iránti őszinte szeretet és érdeklődés?
Az Oscar-díjas színésznő nyíltan beszélt arról, hogy tervei szerint hamarosan elköltözik az Egyesült Államokból. Angelina Jolie nem akar Los Angelesben élni, azt mondja, Brad Pitt és az elhúzódó válása miatt kénytelen a városban élni.
Még mindig homály övezi, pontosan miért döntött a válás mellett Jennifer Lopez és Ben Affleck, a popdíva azonban nemrég titokzatos posztot töltött fel a közösségi oldalára.
Létezik egy japán gyógymód, ami elsőre pofonegyszerűnek hangozhat, de kutatások bizonyítják, hogy testünk védekezőképességére és kiegyensúlyozottságára fantasztikus hatással van. A shinrin-yoku, vagyis erdőfürdőzés a nyolcvanas évekből ered, amikor a japán kormány arra buzdította a lakosokat, hogy használják ki a háromezer négyzetmérföldnyi erdős t
A németországi Münchenben adta utolsó koncertjét Adele, aki bejelentette, onnantól kezdve határozatlan időre beszünteti a turnézást, helyette inkább a pihenésre koncentrál.
III. Károly király legifjabb testvére, Edward edinburgh-i herceg 1993-ban kezdett randevúzni Sophie Rhys-Jonesszal, a későbbi Zsófia hercegnével, akit a család legtöbb tagja ugyan gyorsan a szívébe zárt, a néhai Diana kezdettől fogva riválisaként tekintett rá.