Tallós Rita, Janicsák Veca és Tóth Vivi voltak Ábel Anita vendégei az Egy ritmusban című műsorban a Palikék Világa YouTube-csatornán. Az adás témája a család volt. Janicsák Veca elárulta, az édesapjával nem szoros a kapcsolata, mivel ő ugyan mindig próbálkozik, de az apja hárítja a közeledését. Veca nem gyakran beszél a magánéletéről, de ezúttal ki
Nem újkeletű gondolat – vagy inkább félelem –, hogy az emberek egymás helyett a technológiai megoldásokhoz fordulnak romantikus igényeikkel. Ám azzal, hogy 2023-ra gyakorlatilag az emberiség személyes asszisztensévé léptek elő a ChatGPT és hasonszőrű nyelvi modellek, egyre több jel mutat arra, hogy a sci-fi a valóságunkká lép elő.
A magyar szupermodell és Dylan Sprouse amerikai színész tavaly mondták ki a boldogító igent és bár többször is felröppentek pletykák mostanában, hogy válságban a házasságuk, de ezeket eddig mindig cáfolták. Most pedig Palvin Barbi mondott olyasmit, amiből úgy tűnik, már a gyerekvállalásra készülnek.
II. Erzsébet brit királynő két évvel ezelőtt távozott az élők sorából. A szomorú évforduló apropóján megható igaz történettel rukkolt elő a Mirror a néhai uralkodónő utolsó napjáról.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Az énekesnő édesanyja, Patricia és nővére, Alison ugyanazon a napon haltak meg pár héttel ezelőtt. Mariah Carey most először szólalt meg a családját ért tragédiáról.
Mennyi öblítőre van szükség? Hideg vagy meleg vízben mossunk? Milyen gyakran mosd ki a ruháid? Használj-e öblítőt? Ezer meg egy ilyen kérdést tudnánk még feltenni arról, hogy hogyan mossuk a ruháinkat úgy, hogy azok puhák maradjanak és megtartsák színűket. Szakértőhöz fordultunk és most megosztunk mindent, amit tőle tanultunk.
A szexi színésznő már nem szingli. Kiderült, hogy Florence Pugh, a Dűne második részének Irulan hercegnője titokban összejött a Peaky Blinders színészével, Finn Cole-lal.
Manapság már minél gyorsabban akarunk információt átadni a másiknak, így például chatelés közben nem kifejezetten figyelünk arra, hogy helyesen írjunk le szavakat. Te még képben vagy?
Csak jót jelent, ha a banánod már túlérett és barna pöttyös.Senji professzor és tokiói kutatócsoportja számos élelmiszer hatását vizsgálta laboratóriumi
Volodimir Zelenszkij jelenleg Olaszországban tartózkodik, ahol bemutatja a tervét az Egyesült Államok vezetőinek arra vonatkozóan, hogyan tudna Ukrajna győzedelmeskedni az oroszok elleni háborúban. Részletek még nem derültek ki a tervet illetően, de valószínűleg erős mértékben támaszkodna a nyugati fegyverekre. Zelenszkij elárulta, a német illetve
Ma az ország nagy részén szükség lesz az esernyőkre, a csapadék napközben a keleti tájakat is eléri - írja reggeli időjárás-előrejelzésében a HungaroMet.
Egyre több mozaikcsalád van, érdemes többet beszélni erről a társadalmi jelenségről. Bianka 38 éves, fodrász. Mozaikcsaládban él, illetve mozaikcsaládokban. Van egy lánya, a párjának van egy fia, a volt férjének pedig egy kisbabája. "Hát, én ilyen állatorvosi ló vagyok", mondja nevetve, amikor beszélgetni kezdünk.
A Sztárbox nehézsúlyú versenyzője ritkán enged bepillantást a magánéletébe, de vasárnap úgy döntött, megmutatja a nagylányát. Bár Noszály Sándor csak rövid ideig élt együtt Szonjával és annak édesanyjával, a kapcsolatuk szoros maradt. Most megható szavakkal fejezte ki a szeretetét gyermeke iránt, aki már egy 21 éves, felnőtt nő.
Hirtelen pattanásos lesz az arcod és fogalmad sincs mitől? Fájó arca, érzékeny aknéra ébredsz, pedig nem is használtál semmilyen új sminkterméket? Az irritáció oka valószínűleg a sminkeszközeidben rejlik: ha ugyanis nem tisztítod őket, ezernyi baktérium lappanhat meg bennük. Utána pedig már csak egy lépés a csúnya, gennyes fertőzés.
Ha nincs készpénzed, fizethetsz kártyával, ha nincs nálad a kártyád, akkor az okos telefonoddal. Mindenre van megoldás, ehhez nyújt segítséget az útmutató a fizetési módokhoz.
Nemrég a Dyson a legkorszerűbb technológiának megfelelő, minden igényt figyelembe vevő hajszárítót dobott piacra, amit a GLAMOUR szépségszerkesztője most első kézből próbálhatott ki. Olvasd el tapasztalatait!
Katalin hercegné, akinél sajnálatos módon idén rákot diagnosztizáltak, elindult a gyógyulás útján, ugyanis a vártnál hamarabb visszatérhet a nyilvánosság elé. A hercegné, aki az elmúlt hónapokban inkább a háttérben maradt, újabb jelentős eseményeken mutatkozhat meg a királyi család oldalán.
A nagy mágus, aki Artúr király legendájában kiemelkedő szerepet játszik, valóságos személy lehetett. Skóciai régészek bizonyítékokat tártak fel Merlin 6. és 7. század közötti, Drumelzierben bekövetkezett haláláról - az eredmények pedig megváltoztathatják a varázsló történetét.