Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban található Novohrodivka települést - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium. Szombaton az ugyanebben a régióban található Kalinove "felszabadításáról" számolt be a tárca.
Primoz Roglic diadalmaskodott a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen, amelynek vasárnapi záróetapján a svájci Stefan Küng bizonyult leggyorsabbnak. Az olimpiai negyedik Valter Attila az 58. helyen zárta az időfutamot és a 25. pozícióban az összetettet.
A kelet-ukrajnai frontvonal több pontján is ellentámadásba lendült az ukrán hadsereg, erről ír a Forbes. Az orosz megszállók közben megtorpantak a stratégiai fontosságú Pokrovszk alatt. A New York Times értesülései szerint annak azonban nincs jele, hogy feladták volna a település elfoglalására vonatkozó tervüket.
Volodimir Zelenszkij augusztus végén jelentette be, hogy Ukrajna sikeres kísérletet hajtott végre egy új, saját fejlesztésű, nagy hatótávolságú rakétával.
Az október 7-én indított véres támadásban elrabolt túszok közül még fogságban lévő legalább 120 ember sorsáról szinte semmit sem tudni. A tárgyalások egy helyben állnak Izrael és a palesztin szervezet között.
Az influenszert és fivérét Romániában többek között nemi erőszakkal és kiskorúakkal folytatott szexszel vádolják. A most megszólaló két brit nőnek a román ügyekhez nincs köze, korábbi angliai erőszakról beszéltek.
Az ukrajnai háború elején komolyan fennállt a lehetőség, hogy Oroszország atomfegyvert vet be – ezt írta szokatlan módon közösen kiadott és szokatlanul nyílt helyzetelemzésében az amerikai és a brit titkosszolgálat feje.
Az amerikai republikánus párt vasárnap bíráló jelentést tett közzé a Joe Biden elnök által elhatározott 2021-es afganisztáni amerikai katonai kivonulásról, amely kaotikus véget vetett az Egyesült Államok által leghosszabb ideig vívott háborúnak.
Volodimir Zelenszkij jelenleg Olaszországban tartózkodik, ahol bemutatja a tervét az Egyesült Államok vezetőinek arra vonatkozóan, hogyan tudna Ukrajna győzni az oroszok elleni háborúban. Részletek még nem derültek ki a tervet illetően, de az valószínűleg jelentős mértékben támaszkodna a nyugati fegyverekre. Zelenszkij elárulta, a német, illetve az
Az Afganisztánban hatalmon lévő tálibok 2021. augusztus 15-én elfoglalták a fővárost, Kabult, miután az Egyesült Államok által támogatott kormány összeomlott. Az amerikai csapatok két héttel később, 30-án távoztak. Ez volt a hiba egy friss jelentés szerint.
Gustave Eiffel leszármazottai nem támogatják, hogy az olimpiai ötkarika 2028-ig az Eiffel-tornyon maradjon, helyette azt javasolják, hogy Párizs az év végéig szimbolikusan adja át a következő rendezőnek, Los Angelesnek.
Olaf Scholz német kancellár a ZDF német közszolgálati televíziónak adott belpolitikai és külpolitikai témákat is érintő éves nyári interjújában vasárnap este az ukrajnai háborúval kapcsolatban kiemelte, hogy a német kormány továbbra is határozottan támogatja Ukrajnát az Oroszország elleni harcában, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a
Az amerikai republikánus párt vasárnap bíráló jelentést tett közzé a Joe Biden elnök által elhatározott 2021-es afganisztáni amerikai katonai kivonulásról.
Douglas McGregor nyugalmazott ezredes, aki korábban a Pentagon vezető tanácsadója volt, a RIA értesülése szerint kijelentette, hogy a poltavai katonai hírközlési intézetre az orosz erők által mért csapás súlyos veszteséget jelent az ukrán fegyveres erők (AFU) számára.
Az afrikai Száhel-övezetben egyre súlyosbodó gazdasági és biztonsági helyzetről készített tanulmányt a Migrációkutató Intézet. Az elemzés legfontosabb megállapításait az intézet igazgatója foglalta össze az InfoRádióban.
A német kormány továbbra is határozottan támogatja Ukrajnát az Oroszország elleni harcában, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a következő békekonferenciába Oroszországot is be kellene vonni.
A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában a közmédia tudósítója, Náray Balázs összeállításában egy arizonai anyuka beszél arról, hogy mik a legnagyobb aggodalmai a gyerekeit illetően.
A mobiltelefon használata az első nyolc osztályban vált tilossá, ugyanakkor a tanévben harminchárom órát kell szánni az alkotmány alapvető értékeinek tanítására.
Egy Norvégiában felbukkant fehér bálna volt éveken át a titkos orosz katonai projektek nyugati szimbóluma. Az állat eredete azonban legalább olyan rejtély, mint a váratlan halála. Az oroszokhoz lehetett köze, de a katonai kiképzés kétséges, bár a hidegháború alatt volt szovjet–amerikai versengés a tengeri emlősök katonai felhasználásában is.
"Úgy vélem, hogy most jött el az a pillanat, amikor meg kell beszélnünk, hogyan tudnánk gyorsabban kijutni ebből a háborús helyzetből annál, amit a jelenlegi helyzet mutat" – fejtette ki Scholz.
El kell jönnie annak a felismerésnek, hogy elég. Végre eljött az idő, hogy nehéz döntéseket és kompromisszumokat hozzanak meg – mondta William Burns, a CIA igazgatója.
Az online tartalmak monitorozása már most is alapos és átfogó Oroszországban, de még mindig újabb rendszereket fejlesztenek a fokozására. Mit jelent mindez egy átlagos állampolgár számára?
Érvénytelennek nevezte hétfőn az Európai Unió Külügyi Szolgálata (Eeas) az Oroszország által elcsatolt Krím félszigeten, köztük a Szevasztopol városában rendezett helyi választásokat, kiemelve, hogy a voksolást "ukrán területen rendezték".
A brit kormány a vízfogyasztás visszafogására fogja sürgetni a családokat, miközben börtönnel fenyegeti a folyókat szennyező vízművek vezetőit. Az új környezetvédelmi miniszter azt ígérte, hogy "egyszer és mindenkorra megtisztítja a tavakat és folyókat".
Érvénytelennek nevezte hétfőn az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EEAS) az Oroszország által elcsatolt Krím félszigeten, köztük a Szevasztopol városában rendezett helyi választásokat, kiemelve, hogy a voksolást "ukrán területen rendezték".