A dél-koreai törvényhozók csütörtökön elfogadtak egy törvényjavaslatot, amely büntethetővé teszi a szexuális tartalmú deepfake képek és videók birtoklását vagy megtekintését. A büntetések között a börtön és pénzbírság is szerepel. Annak, akit rajta kapnak ezek birtoklásán, nagyon kemény büntetésre számíthat.
Szeptember 27-én Ishiba Shigeru volt védelmi miniszter nyerte a Japánt kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) vezetéséért folytatott versenyt. Kishida Fumio jelenlegi miniszterelnököt váltja a párt és az ország élén. Kishida még augusztusban közölte, hogy nem pályázik újabb mandátumra az LDP élén.
A Just Stop Oil támogatói levest öntöttek két Vincent van Gogh-festményre, néhány órával azután, hogy két aktivistát börtönbüntetésre ítéltek, mert ugyanezen műalkotások egyikét vették célba. Három tüntető levest borított a London központjában található National Galleryben, a "Költők és szerelmesek" című kiállításon látható Napraforgó 1888 és Napra
Gáza után Libanont is rakétákkal lövik, de az izraeli miniszterelnök szerint egyetlen hadsereg sem tett annyit a polgári áldozatok minimalizálása érdekében, mint az övék.
Miért van háború? Ki a felelős? Mit kellett volna másképpen csinálnia az ukrán elnöknek? A miniszterelnök politikai igazgatója még mindig adós a részletekkel.
A pápa hiába tett minden elődjénél többet az áldozatok védelmében, a gyermekbántalmazások és eltussolások miatti felháborodás őt sem kímélte. Több pártvezető nem is volt hajlandó találkozni az egyházfővel.