Az énekesről a Sztárban Sztár All Stars versenyében derült ki, hogy hiába a közel 15 éves karrierje, a különleges énekhangja. Vastag Tamás még mindig önbizalomhiányban szenved, mikor színpadra lép.
Az öntudatosság, önérzetesség gyakran szerepel pejoratív értelemben a szótárunkban, pedig az énkép, vagyis tisztában lenni azzal, hogy kik is vagyunk valójában, nagyobb jelentőséggel bír, mint azt gondolnánk. A tudatosan kialakított énkép a kiegyensúlyozott élet és az egészséges önbizalom kulcsa, de hogyan fogjunk hozzá?
Egyetlen lépést se teszel a kis flakon nélkül? Egész nap bedugult orral járkálsz, kétségbeesetten fújkálva az orrod? Az orrcseppfüggőség nagyon sok embert érint.
Már csak az utolsó simítások vannak hátra és összeházasodik Sydney van den Bosch és a párja, Kaszás Benjamin. A szerelmesek alig várják, hogy hivatalosan is egybe kelhessenek, és mint kiderült, új otthont is keresnek maguknak. A modell azt is elárulta, már tudják, mi lesz majd a gyermekük neve.
A szerénysége a zsenialitásától nagyobb. Ezt igazolja az is, hogy senkit nem lepett meg, hogy őt választották a Nemzet Színészének, csak Hegedűs D. Gézát.
Szoros kapcsolatuk volt, ám most még közelebb kerültek egymáshoz. Zámbó Krisztián és húsz évvel fiatalabb öccse, Zámbó Adrián az Ázsia Expressznek sokat köszönhet. Nem csak élményeket szereztek, kapcsolatukra is pozitív hatással volt az együtt töltött idő.
Ma már a többség szívesen keresi fel Borbás Marcsi receptjeit, aki ikonikus jelenséggé vált a gasztronómiai életben Magyarországon, de ez nem volt mindig így.
A sikeres kapcsolathoz bizalomra, közös alapokra, hasonló célokra, tiszteletre, barátságra és még sok mindenre van szükség. De mi a helyzet akkor, ha mindez megvan, de nincs kémia a kapcsolatban?
A kilencedik hónap teliholdja a szokásosnál nagyobb telehold is, ami azt jelenti, hogy ellipszispályája során földközelbe ér, így fényesebbnek, és méretében is nagyobbnak látszik majd. Ha mindez nem lenne elég a telehold hajnalát részleges holdfogyatkozás koronázza meg - írja a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
A közösségi média világában szinte minden pillanatunkat megosztjuk, de milyen hatással van ez ránk? De mik az állandó online jelenlét mögött rejlő pszichológiai mechanizmusok?
Az ötödik héten újabb családot ismerhetnek meg a nézők: János egyedül neveli három gyermekét egy szűkös albérletben, feleségét elvesztette a Covid idején. Az Újratervezés csapata segíteni szeretne nekik lakhatási nehézségeiken, azonban olyan problémába ütköztek, amilyennel a műsor történetében még soha nem találkoztak.
A Kensington-palota videóüzenetében Katalin azt mondja, nem is talál szavakat annak kifejezésére, hogy mekkora megkönnyebbülés a kezeléssorozat befejeződése. Azt mondta, nagyon nehéz időszakon van túl, és hosszú út vezet még teljes felépüléséig.
A nagy brit szupermarketláncok közül többen is korlátozni kezdték a készpénzes fizetés lehetőségét egyes üzleteikben. A Tesco, az Asda és a Sainsbury's bizonyos egységeiben már csak kártyával vagy érintésmentes módon lehet fizetni - tudósított az Express.co.uk.
Jákob egy friss interjúban elmondta, hogy most is van olyan, hogy egy-két napig nem csinál semmit, de még azt is megbánja. Neki mindig csinálni kell valamit.