Milliók kedvence volt szerte a világban és Magyarországon is a 101 kiskutya izgalmas története, előbb rajzfilmen, majd élő szereplős változatban. Az 1961-ben bemutatott animációs film egyik főszereplője volt Perdita, az anya eb, amelynek a hangját Cate Bauer adta kölcsön. A színésznő ma, 95 évesen is jó egészségnek örvend, és amerikai otthonából kü
Dr. Rajk Judit énekművész, több, mint húsz éve tanít a Zeneakadémia Egyházzene tanszékén hangképzést. 2023-ban megpályázta és elnyerte a kecskeméti Kodály Intézet igazgatói posztját. Interjúnkban szó volt életről, halálról, szerelemről, munkáról, miközben a tűzhelyen húsleves rotyogott.
Piros nadrág, sárga cipők és ikonikus fekete, kerek fülek: Mickey egér az évek során a Disney egyik ikonikus alakja lett, akinek népszerűsége a mai napig töretlen.
Érden kezdett új életet Danics Dóra és a párja, Banka Bence! Még egy éve sincs, hogy az X-Faktor győztese és a Celebrandi című műsorban megismert szerelme közös albérletbe költöztek, a pár máris új otthon után nézett, s ezúttal a főváros közelében vettek ki egy lakást.
Veled is előfordult már, hogy a farmeredet vagy a blézeredet a szennyes kosárba dobtad, miután egy-két alkalommal viselted? Nos, a szakértők szerint ezzel nemcsak a ruháidnak ártottál, hanem a környezetednek is. Mutatjuk, milyen gyakran kéne kimosnod őket annak érdekében, hogy minél kevesebb vizet és energiát pazarolj, és hogy minél tovább tudd őke
Az ókorról és középkorról alkotott egyik legnagyobb tévhit az, hogy egy 35 éves ember már öregnek számított. Valójában azonban nem ennyi volt a várható élettartam az ókorban.
Nem mindennapi körülmények között kellett befejeznie az előadást a Körúti Színház csapatának a hétvégén. A bonyhádi művelődési házba meghirdetett, Doktor úr című előadás közben ugyanis egyszer csak elment az áram, az egész épület elsötétült, és hamar kiderült, hogy nem néhány perces problémáról van szó. Beleznay Endre, a darab egyik szereplője elme
Önnek rosszkedvvel, depressziósan telt a hét első napja? Nincs egyedül, január második – más számítások szerint, harmadik vagy negyedik – hétfőjét ugyanis az év legdepressziósabb napjának tartják. Angol nyelvterületen nevet is kapott, Blue Monday-nek, vagyis szomorú hétfőnek hívják.
A Rocksuli című film két egykori gyereksztárja, Caitlin Hale és Angelo Massagli, hivatalosan is összekötötte az életét. A pár, akik a 2003-as film forgatásán
Te is alig vártad a Squid Game új epizódjait? Talán már többször is ledaráltad az első és/vagy második évadot? Akkor számodra a következő kvíz biztosan nem jelenthet kihívást! Vagy mégis? Teszteld le, mennyire vagy képben a Netflix sikersorozatával!
5 szett, ami segít megtalálni a megfelelő darabokat ahhoz, hogy a szetted csinos, nőies és a hidegben is kényelmes legyen. Így viseld a pulóvert szoknyával.
Kezdetét vette az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban. A sportolók és kísérőik, valamint a sztárvendégek már javában érkeznek a vörös szőnyegre szebbnél szebb ruhákban. A Magyar Sportújságírók Szövetsége immár 67. alkalommal díjazza az év legkiemelkedőbb magyar sportolóit, edzőit, csapatait.
Csupán csak pár dolog kell hozzá, és máris minden a régi!-Használhatsz alkoholt vagy hajlakkot makacs foltok eltávolítására a kárpitról,-A szódabikarbóna
Az új év energiái máris érezhetők, de a januári telihold mindent felerősíthet. Most olyan időszak következik, amikor életünk fontos kérdéseire kaphatunk választ, ha nyitottak vagyunk a változásra. Érdemes kihasználni a lehetőséget, amit a telihold ad nekünk. Vajon milyen hatással lesz ez az égi esemény rád és a környezetedre?
Ukrajnában nincs elég robbanás, tűz és katasztrófa. A tűzoltók unatkoznak. Máskülönben miért küldene az ukrán elnök 150 tűzoltót LA-ba - miközben Kanada csak 60-at.
Sokan emlékszünk rá, hogy fiatalkorában Harry herceg milyen sokszor került a bulvárlapok címlapjaira "polgárpukkasztó, herceghez nem illő" viselkedése miatt. Ő maga vallott az egyik ilyen emlékezetes esetről és élete legnagyobb hibájaként írta le azt.
Telihold idején nem csak a pszichés energiáink erősödnek fel; már a régi időkben is tudták, hogy ilyenkor jön el a mágia ideje. Pláne, ha gazdagság a tét...
Egy párkapcsolatban tudnod kell, hogy melyek azok a dolgok, melyeket semmiképp sem szabad elfogadnod, és ha úgy érzed, hogy vannak zavaró dolgok, melyeket
Női elnökökből máig keveset ismerünk. Vannak olyan területek a világon, ahol elképzelhetetlen, hogy egy nő megkapja a legfontosabb vezetői posztot, az elnöki széket. Ezért is olyan érdekes az első venezuelai női elnök története, akit decemberben az egész világ megismerhetett, noha a korrupt kormány által ellenőrzött Nemzeti Választási Tanács kizárt
Tom Holland és Zendaya kapcsolatáról eddig is sokat pletykáltak, most azonban egy forrás megerősítette: a pár úgy érzi, hogy élethosszig tartó elköteleződésük már megtörtént.
Küzdősportokban jártas, kegyetlen támadó vert félholtra egy vékony testalkatú nőt Szeged belvárosában. Ma kiderült, hogy a tettes tízmillió forintos sérelemdíjat fizetett szerencsétlen áldozatának.
Kulka János frissen megjelent kötetben vall élete sorsfordító eseményeiről. Beszámolt szerelmekről, halálközeli élményről és meg nem született gyermekeiről is.
Valószínűleg nem árulunk el újdonságot, ha azt mondjuk, az orgazmus jó dolog. Vannak bizonyos előnyei, amikről mindenki tud, de mi most összeszedtük azokat, amiktől talán leesik az állad.
A szankciók ellenére több száz európai uniós cég döntött úgy, hogy nem szakítja meg a kapcsolatát Oroszországgal. E cégek eurómilliárdokat fizetnek be adóként a Kreml költségvetésébe.
Szabó Zsófi a hitéről vallott az Instagramon. A TV2 műsorvezetője követői kérdésekre válaszolt a közösségi médiában, amikor szóba került a téma. Azt írta, így könnyebben néz szembe a félelemmel, és támaszra lelt az igékben.
Eddig mindössze egyetlen, meteor becsapódását rögzítő felvétel létezett. Most azonban már kettőről tudunk. Egy térfigyelő kamera felvette egy égből pottyanó kődarab érkezését.
Ma hajlamosak lehetünk arra, hogy háttérbe szorítsuk saját vágyainkat és előtérbe helyezzük mások boldogságát, ráadásul nagy valószínűséggel nehezen fogunk tudni nemet mondani egy kérésre.