Szinte a második otthona lett Törökország Varga Kevinnek, a másodosztályú Ankaragücü magyar légiósának, aki már harmadik török egyesületében szerepel. A 13-szoros válogatott futballista a szezonban eddig három gólnál és egy gólpassznál jár, a célja pedig, hogy csapatával feljusson az élvonalba.
Az Nb I-ben szereplő Diósgyőr az első téli felkészülési mérkőzésén 3-3-as döntetlent játszott az osztrák élvonalban negyedik Wolfsberger Ac-vel Spanyolországban.
Véget ért az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban. Az eseményen összesen 10 kategóriában osztottak ki díjakat. A Magyar Sportújságírók Szövetsége immár 67. alkalommal díjazta az év legkiemelkedőbb magyar sportolóit, edzőit, csapatait.
Második helyen végzett a magyar férfi vízilabda-válogatott a bukaresti Világkupa-selejtezőben. Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese a döntőig remekelt, a spanyoloktól viszont 15-9-re kikapott a fináléban. A női válogatott január 14-én kezd Görögország ellen.
A Ferencváros kétszeres magyar válogatott középpályása, Baráth Péter az idény végéig a lengyel élvonalbeli Rakównál marad kölcsönben - írja a fradi.hu.
A férfiaknál az olimpiai bajnok úszó Kós Hubertet, a nőknél a Párizsban szintén aranyérmes öttusázó Gulyás Michelle-t választotta meg a 2024-es év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A fradi.hu számolt be Diószegi Fanni szerződéshosszabbításáról. A női labdarúgócsapatot már harmadízben erősítő válogatott a tavaszi szezont a szintén élvonalbeli Soroksárnál tölti kölcsönben.
A következő idényben is nemzetközi porondon szeretné látni a Paks együttesét a klub ügyvezetője, Haraszti Zsolt, aki szerint Ádám Martinnak a Paksból a legkönnyebb visszakerülnie a válogatottba.
A Német Kézilabda-szövetség tájékoztatása szerint 500 000 eurót (~206 millió forint) kap a válogatott, ha megnyeri a dán-horvát-norvég közös rendezésű világbajnokságot.
Hétfőn este az Állami Operaházban rendezett M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán a Magyar Sportújságírók Szövetsége 67. alkalommal díjazta az előző esztendő legjobbjait: a nőknél az öttusázó Gulyás Michelle-t, a férfiaknál a Párizsban ugyancsak olimpiai bajnok Kós Hubertet választották a 2024-es év sportolójának.
A 67. M4 Sport - Az Év Sportolója Gálát idén is a budapesti Operaházban rendezték. A nőknél Gulyás Michelle lett az Év sportolója, a férfiaknál pedig Kós Hubert. Íme, az összes kategória győztese.
A női kézilabda-válogatottat decemberben Eb-bronzéremig vezető szövetségi kapitány olimpiai bajnokokat felkészítő szakembereket előzött meg, a díj átvételekor könnyekig hatódott, majd érzelmes beszédet mondott.
Sebastian Staszewski lengyel újságíró szerint az Újpest közel áll a lengyel élvonalbeli GKS Katowice védekező középpályásának, Oskar Repkának megszerzéséhez.
Pár tízezer forintos "kütyüben" lapulna Novak Djokovics sikerének egyik titka? A szerb teniszklasszis megvillantotta kedvenc gyógyászati eszközét, ami elkíséri minden útjára.
A 67. M4 Sport - Az Év Sportolója Gálát idén is a budapesti Operaházban rendezték. A nőknél Gulyás Michelle lett az Év sportolója, a férfiaknál pedig Kós Hubert. A gála végén az olimpiai- és világbajnok Kós Hubert nyilatkozott.
A 67. M4 Sport - Az Év Sportolója Gálát idén is a budapesti Operaházban rendezték. A nőknél Gulyás Michelle lett az Év sportolója, a férfiaknál pedig Kós Hubert. A gála végén az olimpiai- és világbajnok Kós Hubert nyilatkozott.
A 2024-es év legjobb magyar sportolóit és sportpillanatait ünnepelték az M4 Sport - Az Év sportolója gálán. Kós Hubert és Gulyás Michelle aranyérmes olimpikonként lettek az év sportolói, míg az év pillanata Csoboth Kevin utolsó perces gólja lett.
A 67. M4 Sport - Az Év Sportolója Gálát idén is a budapesti Operaházban rendezték. A nőknél Gulyás Michelle lett az Év sportolója, a férfiaknál pedig Kós Hubert. A gála végén az olimpiai- és világbajnok Kós Hubert nyilatkozott.
A 67. M4 Sport - Az Év Sportolója Gálát idén is a budapesti Operaházban rendezték. A nőknél Gulyás Michelle lett az Év sportolója, a férfiaknál pedig Kós Hubert. A gála végén az olimpiai bajnok, Gulyás Michelle nyilatkozott.
A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool a Premier League mostani kiírásában mindössze egyszer kapott ki idáig, azt éppen az ellen a Nottingham Forest ellen, amely hatalmas meglepetésre a harmadik helyen áll 20 fordulót követően. A két együttes kedden 21 órától a City Groundon csap össze, a mérkőzést pedig a Match4 élőben közvetíti.
A 67. M4 Sport - Az Év Sportolója Gálát idén is a budapesti Operaházban rendezték. A nőknél Gulyás Michelle lett az Év sportolója, a férfiaknál pedig Kós Hubert. Íme, az összes kategória győztese.
A Sportal tegnap egy cikkben foglalkozott az edzői olimpiai járadékokkal, amelyek - a szerkesztőség véleménye szerint - egyes esetekben szélsőségesen eltúlzottak és aránytalanok. Persze jó néhány kérdésre az az írás nem adott választ, ezeket most Molnár Zoltánnak, a Magyar Edzők Társasága (Met) elnökének tettünk fel.