Nem csoda, ha az érintettek nehezen teszik túl magukat a történteken... Szombaton már beszámoltunk róla, hogy döbbenetes események zajlottak le néhány nappal korábban: utánpótlás-futsalmérkőzésen egy 16 éves kamasz fiú orrát törte be egy edző! Az esetről megoszlik az érintettek véleménye, de lesz folytatása a futballszövetségen és a rendőrségen is.
A Vasas párbajtőrözője nagyon büszke a 2024-ben elért eredményekre, és bízik benne, hogy még sok örömteli pillanatban lesz része a válogatott tagjaként. Az olimpiai bajnok az InfoRádióban önkritikusan elismerte, hogy néhány őszi verseny nem sikerült túl jól számára, a legfőbb cél azonban most már az, hogy tizenkét év után újra vb-aranyat ünnepelhes
A magyar férfi kézilabda-válogatott 36-32-re legyőzte Hollandiát a világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, vasárnap Varasdon, így három pontot visz magával a középdöntőbe.
Kalle Rovanpera tisztában van vele, hogy nem feltétlenül a Montén nyújthatja legjobb teljesítményét, azonban ennek ellenére is szeretné jól kezdeni a WRC-szezont.
A balátlövő Bodó Richárd szerint ha a magyar válogatott támadásban hibázott, védekezésben ki tudta javítani, ennek is köszönhető, hogy 36-32-re legyőzte Hollandiát vasárnap a világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, Varasdon.
Takamoto Katsuta inkább gyors, mint következetes volt a tavalyi WRC-szezon során, ez pedig sokszor nem a várt eredményezte, ezért idén más szemlélettel szeretne versenyezni.
Az Eb-címvédőt 13 éve nem verte Magyarország, most felszabadultan játszhatnak Bánhidiék, aki elmondta, miért védekezik kevesebbet. Bóka Bendegúz sajnálja, hogy már nem százszázalékos a lövési hatékonysága, és bevallotta: Lékai átverte őt.
A Veterán Bunyósok Alapítványa rendezvényén – melyet az óbudai Rozmaring Kertvendéglőben tartottak – Kokó szomorúan jelentette be, hogy a 75 éves Gedó György azért nem jött el, mert még vasárnap agyvérzést kapott.
Adrien Fourmaux azon a versenyen debütálhat a Hyundai pilótájaként, ahol a WRC-karrierje kezdődött, és a francia pilóta a Montén szeretné a csapatot támogatni a gyártók küzdelmében.
A francia-haiti kettős állampolgárságú Lenny Joseph személyében a francia másodosztályból igazolt szélsőt a bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapata.
A Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas és már biztosan nyolcaddöntős Liverpool, a Lille-t fogadja kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának hetedik, utolsó előtti fordulójában.