Az Év Sportolója Gála estje nemcsak a sportolókról, hanem ruhakölteményekről is szólt. Makány Márta divattervező szerint az Operában rendezett ünnepélyes eseményen vegyes összkép alakult ki benne a megjelenő vendégek és díjazottak öltözködése kapcsán.
Kedden rajtolt a dán-horvát-norvég közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság. Szerdán a magyar válogatott is bemutatkozik 20 óra 30 perctől, az ellenfél Észak-Macedónia lesz. A találkozót az M4 Sport közvetíti élőben.
Egy fordulatos összecsapáson, éppen a tavaly még a lila-fehéreknél játszó Szabó Dániel bombájával győzte le a Megyeri úton a Bja Hc gárdája az Újpestet, ezzel pedig Kangyal Balázs csapata jutott be a székesfehérvári jégkorong Magyar Kupa négyes döntőjébe. A találkozó után a vendégek edzője mellett Schlekmann Márk és Tornyai Gábor értékelték a jégen
Az éllovas Liverpool 1–1-es döntetlent játszott az idény meglepetéscsapata, a Nottingham Forest vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának keddi játéknapján.
Ahogy az a Sportal korábban megírta: az edzők olimpiai járadékénak nincs felső határa, ráadásul az elosztásuk is néha ellentmond a hétköznapi logikának. Így fordulhat elő, hogy egyesek nagyon sok milliót kapnak havonta, vagy szerényebb eredményekkel büszkélkedő trénerenek meg sokkal nagyobb összegek jutnak, mint az igazi sztáredzőknek. Megkérdeztük
Kedden elkezdődött a dán, horvát, norvég közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság, amelyen a Chema Rodríguez vezette magyar válogatott ma este mutatkozik be, méghozzá Észak-Macedónia ellen (20.30, M4 Sport). A varasdi nyitómeccs előtt Imre Bencével beszélgettünk az első mérkőzés fontosságáról, a csapat erősségeiről, a lányok Eb-bronzérméből m
Új szerelmespár a láthatáron? Sofia Vergarát és Lewis Hamiltont lencsevégre kapták a fotósok, amint épp befejezték a közös ebédjüket. Nagyon úgy néz ki, randiznak egymással, ugyanis megvan a szikra kettejük közt. A 12 évvel idősebb színésznő és a pilóta nem tudták abbahagyni a mosolygást.
Mint arról beszámoltunk, a listavezető Liverpool 1-1-es döntetlent játszott a 2. Nottingham Forest ellen az angol Premier League keddi játéknapján. Szoboszlai Dominik végigjátszotta a találkozót, s jó osztályzatot kapott.
A Liverpool 1-1-es döntetlent ért el az angol Premier League-ben a 2. Nottingham Forest otthonában, a találkozót követően így értékelt Arne Slot, a listavezető menedzsere.
A hetedik epizóddal lezárult az M-Sport WRC-csapatáról készült dokumentum-sorozat, amelyben a Hyundaihoz szerződő Adrien Fourmaux érzelmes búcsút vett. – Hatrészes dokumentumsorozatot szeretnék. – Hét lett, maradhat? Ha nem is feltétlenül így alakult ki az M-Sport WRC-csapatáról szóló, Több mint gép című sorozat végleges formátuma, azért egyáltalán
A Liverpool 1-1-es döntetlent ért el az angol Premier League-ben a 2. Nottingham Forest otthonában, a találkozót követően így értékelt Arne Slot, a listavezető menedzsere.
Már-már úgy nézett ki, hogy a Manchester City rossz sorozata véget ér, de zsinórban a harmadik Premier League-mérkőzést már nem sikerült megnyernie, ráadásul a Brentford otthonában kétgólos előnyt szórakozott el kedd este. A címvédő vezetőedzője, Pep Guardiola mégis talált pozitív dolgot a bajnokiban.
Szerdán Spanyolországban felbőgnek az F1-es motorok: két csapat is pályára küldi versenyzőit. A Haas mellett a Mercedes is bevetésen – de másképp, mint a riválisuk.
A hét végén az egyik ikonikus helyszínen, Wengenben folytatódik az férfi alpesi sízők világkupa-sorozata. Pénteken a szuper-óriásműlesiklás van műsoron, szombaton a legendás lesiklás, a Lauberhornrennen, vasárnap pedig a szlalom zárja a sort. Kedden a lesiklóedzésen már történt egy ijesztően nagy bukás.
A The Athletic információi szerint Carlo Ancelotti, a spanyol Real Madrid vezetőedzője taktikai változásokat eszközöl, miután csapata 5-2-re kikapott a Barcelonától a Szuperkupa-döntőben.
A magyar férfi kézilabda-válogatott a legjobb nyolc közé szeretne jutni a számára szerdán rajtoló világbajnokságon. Nagy László, a magyar szövetség elnökségi tagja, a válogatott csapatvezetője kiemelte, hogy a nemzeti együttes sokat fejlődött a tavalyi Eb-ötödik hely óta.
Magnus Carlsen ismét hallat magáról. A világ első számú sakkjátékosa az öltözködési botránya és az esküvője után most azzal szerepel a lapokban, hogy Hamburg piros lámpás negyedének, St. Paulinak - itt van a híres-hírhedt Reeperbahn is - a sakkcsapatához igazolt. Ráadásul, puszta szimpátiából, ingyen játszik a német csapatbajnokságban
Beérkezett a célba a második helyen a francia Yoann Richomme a Vendée Globe földkerülő vitorlásversenyen közel egy napos hátránnyal a kedden reggel győztes honfitárs, Charlie Dalin mögött.
A kurir.mk információi szerint mintegy ezer északmacedón drukker érkezik Varasdra a Magyarország elleni mérkőzésre, a férfi kézilabda-vb szerdai játéknapján.
A columbusi Zach Werenski lett az észak-amerikai profi jégkorongliga (Nhl) történetének hetedik hátvédje, aki sorozatban legalább 17 hazai mérkőzésen szerzett pontot.
A Toyota két csapatfőnöke, Jari-Matti Latvala és Juha Kankkunen szórakoztatta a Tokiói Autószalon nézőit, méghozzá az előbbi saját építésű Toyota Celicájával. Jari-Matti Latvala és Juha Kankkunen képviselte a Toyota WRC-csapatát a Tokiói Autószalonon, és ha már ott voltak, egy kis időre autóba is ültek. Méghozzá nem is akármilyenbe, Latval ugyanis
A Mundo Deportivo című spanyol sportnapilap legfrissebb információi szerint Ronald Araújo meggondolta magát, és úgy döntött, marad a Barcelona labdarúgócsapatánál.
A lengyel élvonal második helyén álló Rakównál kölcsönben lévő Baráth Péternek többek között az a célja, hogy a klub az idény végén aktiválja a szerződésében szereplő kivásárlási záradékot.
Továbbra sem tudni, hogy Nikitscher Tamás télen csatlakozhat-e a spanyol élvonalban szereplő Real Valladolidhoz. A szigorú szabályok miatt a klubnak először játékosokat kell eladnia, hogy a magyar játékos átigazolását a La Liga elfogadja.
A Norvégiában született, de a magyar korosztályos válogatottban játszó Kovács Noelben nagy potenciált látnak a Strömsgodset vezetői, ezért is írtak vele alá kétéves szerződést.
Póta Georgina ismét ott lehet a kontinens egyik legrangosabb egyéni asztalitenisz-versenye, az Európa Top 16-bajnokság mezőnyében. A klasszis magyar játékos 13. az indulók listáján.
Úgy tűnik, a hétszeres F1-es világbajnok az utóbbi időkben a nála jóval idősebb kolumbiai sztárokra gerjedt rá. Másfél éve ugye arról szóltak a hírek, hogy Gerard Piquéval történt szakítása után vele vigasztalódott Shaquira. Most meg az Amerikában befutott színésznővel, Sofia Vergarával randizott.
Ahogy arról a tavalyi év végén elsőként beszámoltunk, a ciprusi Omonia Nicosiában szereplő Lang Ádám szívesen felbontaná szerződését klubjával és hazatérne. Egyelőre a helyzetében nincs változás, de folynak az egyeztetések.