Nyonban elkészítették a labdarúgó Bajnokok Ligája 2024–2025-ös idénye rájátszásának párosítását. A sláger természetesen a Manchester City és a Real Madrid összecsapása lesz.
Az al-Fateh magyar válogatott kapusa, Szappanos Péter a szezon végéig korábbi csapatához, az OTP Bank Liga 5. helyén álló Pakshoz kerül kölcsönbe – jelentette be a szaúdi klub hivatalos honlapján.
A Ferencváros óriási csatában 4-3-ra győzött a holland AZ Alkmaar ellen az Európa-ligában, és ezzel eldőlt, hogy az ún. rájátszáskörben folytathatja szereplését a második számú európai kupában. A lefújást követően a büntetőből gólt szerző Varga Barnabás, illetve a sérült Dibusz helyett szereplő, az utolsó pillanatban bravúros védéssel a győzelmet m
Az alpesi sí egyik legnagyobb celebje, Lindsey Vonn közel hat év kihagyás után tért vissza a mezőnybe. Sorozatos sérülései tönkretették a testét, de most egy titánból készült térdprotézisben bízva, 40 évesen akar újra a csúcsra érni.
A cseh Viktoria Plzent kapta ellenfélnek a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért vívandó rájátszásban. Az első mérkőzést a Groupama Arénában játssza a magyar bajnok február 13-án, a másodikat majd idegenben, február 20-án.
Sok egyéb dolog mellett egy érdekes témát is boncolgatott Matthesz Flóra két vendégével, a korábbi válogatott Lisztes Krisztiánnal, illetve Koppányi Gergely futballelemzővel. Az Aston Villában egyre jobban felépített támadó, Jhon Durán Szaúd-Arábiába igazol, olvastuk. Majd már arról cikkeztek, hogy inkább a leverkuseni Victor Boniface-t választja a
George F. Hemingway 2006 és 2019 között volt a Budapest Honvéd tulajdonosa. A milliárdos üzletember most arról számolt be, hogy a Los Angeles-i tűzvészben az ő malibui otthona is lángok martalékává vált. A hatalmas pusztításról, és arról, hogy mi maradt a házból, egy megdöbbentő videót osztott meg YouTube-csatornáján. Ahhoz, hogy mindezt megmutath
A Red Bull a japán Cunoda Jukit, a Mercedes pedig a finn Valtteri Bottast szerződtette tartalékpilótának, de ha a szükség úgy hozná, más nagyon érdekes változások is lehetnek év közben a Forma–1 mezőnyében.
Az RTL+ Premiumon pénteken 21 órától elérhető Focipéntek című műsorban kiemelt helyet kapott a BL-sorsolás, de szóba került a még álló csapatok kapcsán sok finomság. Koppányi Gergely futballelemző például a PSG-t vette elő, és elmondta, ki volt, aki végül is megtette mindazt, amit igazából Ousmane Dembélétől vártunk.
Rendkívül kínos, kellemetlen ügyben indított fegyelmi eljárást a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ). A történet középpontjában egy edző, Takács Imre áll, aki azért került bajba, mert Hosszú Katinka klubja, az Iron Swim alkalmazottjaként etikátlan, szexuális célzásokra épülő kommunikációt folytatott női sportolóival.
Deutsch Tamás ismét bizalmat kapott az MTK élén, miután a sportegyesület küldöttgyűlése egyhangúlag újraválasztotta elnöknek. A döntésről a politikus maga számolt be közösségi oldalán, ahol köszönetet mondott a támogatásért. A fideszes politikus már 2010 óta tölti be a jelentős pozíciót az együttes élén.
Nem csak a pályán zajló eseményekről szólt a Ferencváros 4–3-as sikerét és továbbjutását hozó csütörtök esti Európa-liga-mérkőzés az alapszakasz záró fordulójában. Az AZ-t elkísérő holland szurkolók ugyanis összetűzésbe keveredtek a biztonságiakkal.
A címvédő Hydro Fehérvár AV19 szétlövés után 3-2-re legyőzte a Budapest Jégkorong Akadémia HC-t a Magyar Kupa pénteki elődöntőjében a Tüskecsarnokban, így szombaton a Ferencvárossal találkozik a fináléban.
Szombaton a téli szünetet követően újra útjára indul a labda a honi élvonalban, azonban a 18. fordulóban sajnos nem csak a futball lesz a középpontban. Az országban tombol ugyanis az influenzajárvány, ami a klubok és a szurkolók mindennapjaira is hatással van. A napokban két NB I-es egyesület is gyors lépéseket eszközölt játékosai védelmében.
Az Európa-liga alapszakaszának nyolcadik, utolsó fordulójában két elismerést is bezsebelt a Ferencváros labdarúgócsapata, amely 4-3-ra legyőzte holland vendégét, az AZ Alkmaart.
Hajnal Tamás, a Ferencváros labdarúgócsapatának sportigazgatója az M4 Sport Európa magazinjának vendége volt, ahol a csapat eddigi El-szereplése mellett az AZ ellen lehetőséget kapó saját nevelésű játékosokról is beszélt; szóba került Nikitscher átigazolása; de kitért arra is, hogy a fő fókusz az NB I-es szereplésre helyeződik, mert az "a nemzetköz
Zsinórban a harmadik idényben éli meg az egyenes kieséses szakaszt az európai kupákban a Ferencváros labdarúgócsapata, miután a holland AZ Alkmaar csütörtök esti legyőzésével továbbjutott az Európa-liga alapszakaszából. A Fradi máris jókora összeget keresett az UEFA pénzdíjaiból a jelenlegi évadban.
A címvédő és olimpiai bajnok Dánia lesz Horvátország ellenfele a férfi kézilabda-világbajnokság vasárnapi döntőjében, mivel végig vezetve 40–27-re nyert Portugália ellen a pénteki, oslói elődöntőben.
Teljes szezont vállal az ERC-ben a négyszeres Forma–1-es világbajnok Max Verstappen édesapja, így a Rally Hungaryn is rajthoz áll. Jos Verstappen megszerette a ralizást, és a jelek szerint elég gyorsan tanul. Eddig mindössze 38 versenyen indult, de máris tíz győzelemnél tart. A következő évben teljes szezont vállal az ERC-ben, amellett továbbra is
A téli szünet után hétvégén a 18. fordulóval folytatódik a labdarúgó OTP Bank Liga, melyben vasárnap 226. alkalommal találkozik egymással örökrangadón a Ferencváros és az MTK.
A minőség sem semmi. Kerkezék Szoboszlaiékat fogadják, vendég lesz a Real Madrid, magyarok a Bundesligában is, és Kanadával teniszezik Magyarország férfiválogatottja.
A Lappföld Rally pénteki napján nem Esapekka Lappi, Kalle Rovanpera, Jari-Matti Latvala szolgáltatta a meglepetést, sokkal inkább a 18 éves Tuukka Kauppinen, aki vezetett a nap végén.
A hírt az al-Fateh hozta nyilvánosságra pénteken, hozzátéve, hogy a 34 éves kapus tavaly nyáron két évre szerződött a gárdához, melynél "lenyűgöző teljesítményt nyújtott".
Szokolai László pályafutása legsikeresebb évének tartja a 2024-es esztendőt, hiszen tanítványai minden világversenyről aranyéremmel tértek haza, ráadásul olimpiai bajnoki címével Rasovszky Kristóf felért a csúcsra. A Balatoni Úszóklub edzője azt is mondta az InfoRádiónak adott interjújában, hogy barátsággal váltak el a nyíltvízi úszók 10 kilométere
Kalle Rovanpera a finn Lappföld Rallyn kis híján elgázolt egy nézőt a nyitó szakaszon, szerencsére a kétszeres világbajnok reagálni tudott a váratlan helyzetre és inkább hófalba tette a Rally1-es Toyotát.
A holland szurkolók nemcsak a Groupama Aréna biztonsági szolgálatával verekedtek össze, de a mellékhelyiségeket is súlyosan megrongálták a Ferencváros elleni csütörtöki Európa-liga mérkőzésen.
A norvég Mads Østberg sorozatban negyedszer is a MERC-sorozat katari versenyén kezdi aktuális versenyszezonját, a korábbi WRC2-es és magyar bajnok egy Skodával áll rajthoz.