A Dallas Mavericks nyerőemberét, Luka Dončićot annak tudta nélkül adta át a Los Angeles Lakersnek Anthony Davisért cserébe. A Dallas ezzel együtt valószínűleg megszabadult egy évi több tízmillió dolláros kötelezettségtől és azoktól a konfliktusoktól is, amiket a játékos okozott. A Lakers már a LeBron James utáni imázsát kezdheti el építeni a szlové
Fölényes győzelemmel kezdte szereplését a címvédő Ferencváros a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körében: a magyar bajnok és kupagyőztes 18-10-re nyert a spanyol Barceloneta ellen.
A Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésen, ezzel a Puskás Akadémiát egy ponttal megelőzve az élre állt.
A rendelet a 2028-as Los Angeles-i olimpiára is vonatkozik, transznemű sportolóknak nem adnak rá vízumot. Civil jogvédők szerint a lépés zaklatásnak és diszkriminációnak teszi ki a fiatalokat.
Utolsó két Eb-selejtezős mérkőzésére készül a magyar női kosárlabda-válogatott: csütörtökön 18 órától Miskolcon fogadja Finnországot, majd vasárnap Bulgáriában lép pályára – a kijutáshoz szinte biztos, hogy mindkét találkozón nyerni kell, de az sem mindegy, mennyivel.
Kiváltságnak érzi Andrea Kimi Antonelli, hogy a Mercedes versenyzőjeként mutatkozhat be a Forma–1-ben, de nem nyomja teherként, hogy Lewis Hamilton örökébe kell lépnie. Egy kollégája eközben Max Verstappennel állította őt párhuzamba.
Az UEFA csütörtöki sorsolásán eldőlt, hogy az U21-es magyar labdarúgó-válogatott Ukrajnával, Horvátországgal, Törökországgal és Litvániával került azonos csoportba a 2027-es albán-szerb közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezőjében.
A Toyota némi előnyhöz jutott azzal a riválisokhoz képest azzal, hogy kinevezte Juha Kankkunent csapatfőnök-helyettesnek. Amint arról beszámoltunk, a jövő héten esedékes Svéd Rallyn még Jari-Matti Latvala lesz a Toyota csapatfőnöke, utána azonban hosszabb időre átadja a teendőit Juha Kankkunennek, mert a Historic Európa-bajnokságon versenyez. Juha
Újabb részletek derültek ki a világ- és Európa-bajnok spanyol kapus magánéletéről. Iker Casillas kapcsolatba került egy pornószínésznővel, aki nem tesz lakatot a szájára.
A tanítvány a mester ellen – Gabriel Bortoletónak idén az F1-ben adatik meg e lehetőség menedzserével, Fernando Alonsóval. Az első összecsapásukra ugyanakkor már a gokartban sor került – és ez fájó emlék a brazil tehetségnek
Hat hónappal a verseny előtt kihirdették a Finn Rally útvonalát, mely húsz gyorsaságit tartalmaz, a záró napon pedig a legendás Ouninpohja szakasz lesz főszerepben.
Cristiano Ronaldo, minden idők egyik legnagyobb futballistája, szerdán betöltötte a 40. életévét. Míg a legtöbb sztárjátékos ebben a korban már a pihenőidejét tölti, addig a portugál klasszis továbbra is komoly célokat tűz ki maga elé. Jelenleg Szaúd-Arábiában futballozik, ahol nemcsak az arab liga fejlődéséhez, hanem a saját rekordjainak további g
A Redline-csapattal teljesített szimulátorversenyek forgatagában két etap között Max Verstappennek feltettek pár szurkolóktól érkezett kérdést. A négyszeres világbajnok többek között gyerekkori F1-es emlékekről, kedvenc győzelmekről, stresszkezelésről beszélt, de azt is elárulta, milyen gyakran kap új versenyruházatot.
Babos Tímea és az amerikai Nicole Melichar-Martinez duója számára a negyeddöntő jelentette a végállomást az Abu-Dzabiban zajló, egymillió dollár összdíjazású keménypályás női tenisztorna párosversenyében.
Az adás első felében a férfi világbajnokságra tekintett vissza Cseszregi Balázs (Kossuth Rádió), Tóth Bálint (M4 Sport), és Kulcsár András (M4 Sport), középpontban a dán dominanciával.
Nem teljesítheti csak úgy Max Verstappenék 2024 utáni legfőbb kérését a Red Bull a csapat technikai igazgatója szerint, mert azzal önként adna fel némi teljesítményt. Sikerül-e megoldást találniuk?
Nagy várakozással tekint a téli olimpia elé Kósa Lajos, a Magyar Korcsolyázó Szövetség elnöke, aki pontszerzésre, sőt, éremre is számít Olaszországban.