Kedden közzétette negyedik negyedéves eredményeit az Advanced Micro Devices (AMD), és mind az értékesítés, mind a nyereség jobb lett az elemzők várakozásainál. Ám a vállalat lemaradást mutatott az egyre fontosabbá váló adatközpont-szegmensben, ami kedvét szegte a részvényeseknek.
Az ülve-állva teszt egy egyszerű gyakorlat, amely nemcsak a fizikai állapotunkat, de a jövőbeli egészségünket is felméri. Az European Journal of Preventative Cardiology tanulmánya szerint azok, akik nem tudják sikeresen teljesíteni a tesztet, hétszer nagyobb eséllyel halnak meg a következő hat évben. A teszt során fontos, hogy a karokat keresztbe t
Csepel önkormányzata évek óta sikeresen foglalkoztat megváltozott munkaképességű embereket, ám most komoly probléma merült fel. A Fővárosi Kormányhivatal tavaly decemberben közölte, 2025-re nem tudnak forrást biztosítani a kerület számára. Ugyan 2024-re nem hívták le a támogatást, de 2025-re igen, ám forráshiányra hivatkozva elutasító választ kapot
Kilencvenedik életévében elhunyt Ficzere Lajos, az Országos Választási Bizottság egykori elnöke - közölte a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Bizottság.
Búcsúznak az őrbódék és sávelválasztó betonelemek a Nagylak II-Csanádpalota autópálya-határátkelő román oldalán, hogy zavartalanul folyhasson a gépkocsiforgalom.
A Házasság első látásra második évadának egyik legizgalmasabb párja Kovács Reni és a férje, Brumi volt, hiszen ők az utolsó adásban úgy döntöttek, a kísérlet után is folytatják a kapcsolatukat. Ám azóta már külön utakon járnak, és mindketten kitaláltak arról, mi romlott el. A fiatal nő most reagált a volt férje szavaira, valamint azt is elmondta, v
Minden vidám cicának imád játszani a lézerpointerrel, nem igaz? Nem mindig. A lézerpointerek kiválóak lehetnek a macska kardióra és az emberi nevetésre, de néha frusztrálttá tehetik a cicát, és arra késztethetik, hogy a legközelebbi mozgó tárgyra (például a lábadra) ugorjon. Ezért merül fel a kérdés: "Rossz a lézerpointer a macskák számára?"
Guatemala mint "biztonságos harmadik ország" hajlandó fogadni az USA-ból olyanokat is, akik más országokból származnak, hogy az USA költségén visszajuttassák őket a hazájukba.
Elszakíthatatlan (cérna)szálak kötnek össze bennünket, nőket az elődeinkkel és remélhetőleg az utódainkkal is. Csapó Ida kiállítása a Kesztyűgyárban ezt a cérnaszálat erősíti meg mindannyiunkban.
Egyszerre ősi és modern, nyüzsgő és nyugalmas, színes és izgalmas. Ilyen Észak-Marokkó, amely érdekes úticél lehet minden évszakban. Hol évszázadokkal ezelőtti időkben barangolhatunk, hol többszáz kilométeres sebességgel utazhatunk, hol kék álomvilág varázsol el bennünket a királyi fennhatóság alatt álló országban.
Csak azért nem számít ez puccsnak, mert az ellenzék maga kérte a mandátumok felfüggesztését, mivel szerintük az októberi választásokat elcsalta a kormánypárt.
A Dallas Mavericks nyerőemberét, Luka Dončićot annak tudta nélkül adta át a Los Angeles Lakersnek Anthony Davisért cserébe. A Dallas ezzel együtt valószínűleg megszabadult egy évi több tízmillió dolláros kötelezettségtől és azoktól a konfliktusoktól is, amiket a játékos okozott. A Lakers már a LeBron James utáni imázsát kezdheti el építeni a szlové
A fehér hóval borított japán Otaru városa minden télen szerelmes turisták tömegét vonzza a régióba. Mostanra azonban a Hokkaidó szigetének nyugati partján megbúvó csendes város Japán túlturizmussal vívott harcának egyik legújabb gócpontjává vált.
A kriptopiac mindig is híres volt a volatilitásáról, de az utóbbi hetek történései még a legedzettebb befektetőket is meglepték. Annak ellenére, hogy az amerikai kormány több kriptobarát lépést tett, a piac egyáltalán nem reagál a várakozásoknak megfelelően. Egyes elemzők szerint a bitcoin (BTC) árfolyamának jelenlegi viselkedése „minden logikát me
A csodadiéták azért vonzóak, mert gyors eredményt ígérnek. Bár hatásukra előfordulhat kezdeti gyors fogyás, hosszú távon azonban számos egészségügyi problémához vezethetnek, mint például tápanyaghiány, anyagcsere-zavarok és jojóeffektus (visszahízás).
Tápláló, finom, jól variálható. Nem csoda, hogy egyre több internetes recept fedezi fel magának ezt a hagyományos ételt. Az utóbbi időben egyre több internetes fórumon tűnik fel az úgynevezett szabógallér
A nyakláncod elárulja milyen ember vagy igazából – A tied milyen? Egy személyiségteszt sokat elárulhat rólad, akár egy ilyen egyszerű kérdés segítségével is kiderülhet rólad az igazság. az, hogy milyen ember vagy valójában. A feladat egyszerű, a képen a 4 közül melyik a te nyakláncod? Ne az alapján válassz nyakláncot, hogy melyiket viselnéd egy ruh
Az Alzheimer-kór világszerte milliókat érint, és a tudomány még mindig keresi a pontos okokat és hatékony kezeléseket. Egy nemrégiben megjelent tanulmány – olasz és francia kutatók munkája – azt sugallja, hogy a bél-agy kapcsolat kulcsfontosságú lehet a betegség kialakulásában és talán a megelőzésben is.
Egy webáruház üzemeltetője az általa forgalmazott termékről valótlan pozitív vásárlói visszajelzéseket tett közzé, amihez az internetről letöltött fényképeket használt. Emellett a kínált termékről szóló tájékoztatás is megtévesztő volt. A termék fő alapanyaga algákból állt, amelyről azt állította, hogy a kapszula alkalmas betegségek gyógyítására. A
Teljesen odavan a korrekt, jól működő belarusz demokráciáért Thürmer Gyula. A Magyar Munkáspárt elnökét a választásokra hívták ellenőrnek. A feltűnően pozitív véleményét az sem ingatja meg, hogy a hetedik mandátumát megszerző Aljakszandr Lukasenka a világ nagyobb része szerint Európa utolsó diktátora, komolyan vehető ellenfél nélkül.
Három év telt el a kemecsei borzalom óta, de Lakatos Gabriella élete még mindig romokban van, a lelkiállapota pedig folyamatosan romlik. A brutális támadás emléke és következményei örökre megváltoztatták a fiatal nő életét. A jelenlegi helyzetéről a testvére, Lakatos Róbert beszélt, ám sok jó hírről nem tudott beszámolni.
Fölényes győzelemmel kezdte szereplését a címvédő Ferencváros a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körében: a magyar bajnok és kupagyőztes 18-10-re nyert a spanyol Barceloneta ellen.
Santorini 16 ezer fős lakosságának kétharmada távozott a szárazföldre a szigetről, ahol szerdán is folytatódtak a néhány percenként bekövetkező kisebb földrengések. A hatóságok szükséghelyzeti terveket dolgoznak ki arra az esetre, ha az elmúlt napok több száz gyenge rengését egy nagyobb földmozgás követné.
Ha te vagy az a szerencsés ember, akinek egy macska "tulajdonosa", akkor a feladatod, hogy az otthonotok boldog és egészséges hely legyen – és ez többet jelent, mint csak ételt és egészségügyi ellátást biztosítani. A macskáknak ingerlést kell kapniuk, hogy az elméjük egészséges maradjon, és elkerüljék a rossz viselkedési mintákat. Bár a rejtvényala
Vannak emberek, akik nem szerepelnek a történelemkönyvekben, mégis, sok ember életére hatással vannak. Művészetükkel, tanításukkal, szelíd példamutatásukkal. Feld Lajos ilyen ember volt. Rajzai és festményei vizuális tanúságtételek a koncentrációs táborok rémtetteiről.
A dokumentum ma sokkal inkább hasonlít egy széntömbre, mivel a vulkáni hő hatására annyira megrongálódott, hogy fizikailag lehetetlen kinyitni, azonban a legmodernebb technológiának köszönhetően sikerült virtuálisan "lapozgatni".
Egy átlagos macskának naponta körülbelül 200–250 ml vizet kell fogyasztania, de nem mindig könnyű biztosítani, hogy a cicád elegendő folyadékot igyon. Hiszen nem úgy, mint mi emberek, ők nem figyelik a vízfogyasztásukat mérőedényekkel. Íme néhány egyszerű módszer, amivel ösztönözheted a macskád, hogy több vizet igyon.
Egy demenciával élő szerettünk otthoni ápolása embert próbáló feladat. Ahogyan a betegség súlyosbodik, minden egyes nap új kihívásokat tartogat. Előbb-utóbb mindenki fejében megfogalmazódik a gondolat: meddig mehet ez így? Keressünk egy otthont? Mi lenne a legjobb megoldás? És mit fognak szólni mások?
A Johns Hopkins Egyetem legújabb kutatása forradalmi eredményeket hozott a majmok kognitív képeségeit illetően. Az emberszabású majmok képesek felismerni, ha az emberek nem rendelkeznek bizonyos szituációkban információval.
Az MNB összesen több mint 41 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságai miatt, amelyek azonban nem veszélyeztetik a bank megbízható működését. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból célvizsgálatot folytatott le a Raiffeisen Bank Zrt.-nél
Régészeti ásatás kezdődik a szegedi Dóm téren. Az április közepéig tervezett munkálatok célja, hogy jobban megismerjék a város középkori településszerkezetét.
A Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésen, ezzel a Puskás Akadémiát egy ponttal megelőzve az élre állt.
Salvador elnöke felajánlotta az Egyesült Államoknak, hogy fizetség ellenében szívesen fogva tartja azokat, akiket súlyos bűncselekményekért ítéltek el az USA-ban.
A Ki vele! következő adásában a féltékenység-hűség témakörét járjuk körbe hétfőn, 19:00-kor a Viasat3-on, addig pedig hangolódásképp íme Katinka olvasói vallomása arról, hogy ők szabadon kibeszélik a vágyaikat a férjével. Azt is, ha megkívánnak valaki mást.
Egy friss vizsgálat szerint az Oroszország elleni szankciókat kijátszó, úgynevezett „árnyékflotta” jelentős részét korábban nyugati vállalatok birtokolták.