Egy magyar konzorcium új sertésinfluenza elleni vírusterápiás innováción dolgozik, amely jelentős veszteségektől kímélheti meg a sertéstenyésztőket - közölte a konzorcium egyik tagja, a Kéleshús Sertéstenyésztő és Hizlaló Kft.
Az egész országot lázban tartja, hogy Noszály Sándor, Molnár Anikó, Gyursánszky Gábor, Tóth Dávid, Árpa Attila és Jákob Zoltán után vajon ki lesz a következő Nagy Ő. Egyre több jel utal arra, hogy a TV2 népszerű párkereső valóságshow-jának főszereplője a Házasság első látásra egyik legismertebb szereplője, vagyis Szolnoki Szabolcs lehet majd, akine
Az ukrán hadsereg újabb csapást próbált mérni a Török Áramlat gázvezeték egyik kompresszorállomására - közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.
Az éjszaka folyamán ukrán dróntámadás indult a Török Áramlat földgázvezeték Russzkaja nevű, fontos kompresszorállomása ellen, a három drónt az orosz légvédelem hatástalanította - közölte orosz kollégájára hivatkozva a külgazdasági és külügyminiszter a szombati Facebook-bejegyzésében.
A 2022-es és a 2023-as Giro d'Italia résztvevője öt év után távozott Alberto Contador kerékpáros csapatától, és 2025-től már egy magyar csapat színeiben teker. Fetter Erik az InfoRádióban elmondta: a májusi Tour de Hongrie lesz az év legfontosabb versenye, amelyen harcban szeretne lenni az összetett magyar elsőségért.
Szombaton a TV2 esti híradójában, s Tényekben beszélt Orbán Viktor. Szó esett a katasztrofálisan sikerült Trump–Zelenszkij-találkozóról, valamint a kormány gazdasági akciótervéről.
A világ leghíresebb régészeti leleteinek egyike és a késő középkor legendás, titokzatos magyar mesterének életműve is helyet kapott a Szépművészeti Múzeum idei kiállítási programjában. Baán László főigazgató az InfoRádióban elmondta: érdemes lesz ellátogatni a múzeumba, mert egy több száz éves rejtély feloldására is kísérletet tesznek.
A legutóbbi információk szerint már sikerült megállapítani, hogy Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa február 17-én hunytak el, de holttestükre csak tíz nappal később bukkantak rá új-mexikói otthonukban. A tragédia körülményei továbbra is rejtélyesek, mivel sem erőszakos behatolásra, sem külsérelmi nyomokra nem utalnak jelek, de az ügyet gyanúsn
A 9. héten is kisorsolta a Szerencsejáték Zrt. az Ötöslottó nyerőszámait. 3,85 milliárd forint volt a főnyeremény,, amely minden idők 8. legnagyobb főnyereménye ezen a játékon.
A blokklánc-elemző cég, a Santiment adatai szerint a jelentős Ethereum-befektetők az elmúlt héten több mint 100 millió dollár értékű ETH-tól váltak meg. Ez az eladási hullám egybeesett azzal, hogy az Ethereum árfolyama visszaesett a 2 349 dolláros kritikus támaszszint alá, és az elmúlt 30 napban 27%-os csökkenést könyvelt el.
Március 15-én olyan politikai akciót hirdetnek meg, ami még nem volt Magyarországon – mondta az ellenzéki pártvezető, aki ismét beszélt az előrehozott választások lehetőségéről és arról, hogy a kormány titokban nyugdíjkorhatár-emelésre és általános egészségügyi privatizációra készül.
Vilmos herceg egy Dorsetben tett látogatás során ismét bizonyította, milyen közvetlen és emberséges vezető. A jövőbeli király olyan gesztust tett, amely mindenkit meghatott – a pillanatot megörökítő fotók pedig pillanatok alatt bejárták az internetet.
"A tömeg(hisztéria/pszichózis) ereje elképesztő méreteket képes ölteni, bárkit és bármit magával sodor. Az ember manipulálható, és minél több nehézséggel küzd, annál fogékonyabb a bűnbakkeresésre."
A Tribuna című ukrán sportlap arról számol be, hogy Volodimir Zelenszkij Oleksandr Usyk dupla világbajnok ökölvívó hamis bajnoki övét adta Donald Trumpnak a Fehér Házban tartott találkozón, amely, mint már egy napja tudjuk, botrányba fulladt.
Az ukrán elnök a közösségi médiában reagált a botrányos washingtoni találkozóra, azt írta békét akarnak, ezért utaztak az Egyesült Államokba és ezért találkozott Donald Trumppal.
A lakossági állampapírok (PMÁP) eltűnő vonzereje sokakat ösztönözhet új befektetésekre. Csakhogy Donald Trump újbóli elnökségé felerősített kockázatokat is. Kell-e félni a tőkepiacon a régi-új elnöktől?
A mindennapokban sokszor halljuk azt a leegyszerűsítő érvelést, hogy "a nők már csak ilyenek", az azonban, hogy miért rivalizálnak egymással kegyetlenebbül a nők, nem értelmezhető a társadalmi környezet nélkül.
A Cervantes-díjas mexikói alkotó, Elena Poniatowska egy igazán rendhagyó életrajzi regényben állít emléket a múlt század egyik legnagyobb lázadójának, Leonora Carringtonnak.
Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) visszavonta a Coinbase ellen indított perét, ezzel új szakasz kezdődhet az Egyesült Államok kriptopiacának szabályozásában. Az intézmény egy munkacsoport létrehozását is bejelentette, amely a jövőbeni kriptoirányelvek kidolgozásán dolgozik majd. A váratlan fordulat Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdef
A szívdobogás érzés általában ártalmatlan, és ahogyan jött, el is múlik. Bizonyos esetekben azonban betegségek, állapotok miatt érezzük az erős szívverést, de nem mindig könnyű eldönteni, milyen irányban érdemes elindulni, ha tudni szeretnénk az okot.
A krumplinak van két veszedelmes ellensége. Megfelelő körülmények között a krumpli hosszú ideig tárolható otthon. Van azonban pár zöldség, aminek a közelében nagyon hamar rothadásnak indul – hívja fel a
Ennek a 3 csillagjegynek ez a tavasz lesz életének legsikeresebb időszaka. Horoszkóp. Nagyon elégedetlen vagy a jelenlegi életeddel, helyzeteddel. Szükséged van új irányokra, új érzelmekre, újdonságokra, hogy újra a régi erődet, frissességedet, lendületedet vissza tudd nyerni. Nem találod sehol sem a helyed, csakis rövid távon érzed jól magad az ad
Februárban diákok tízezrei hoztak döntést jövőjükkel kapcsolatban, amikor megjelölték, hogy milyen szakokon szeretnének továbbtanulni, de egy dolog biztos: bármilyen pályát is választ valaki, sokkal versenyképesebb lesz a munkaerőpiacon, ha már diákként munkatapasztalatot szerez.
Milyen színű a hajad? Ez azonnal elárulja milyen a személyiséged. Bizonyos külső tulajdonságok árulkodnak az egész lényünkről. A körmünk, a fülünk, az állunk, a lábunk, a karunk de még a frizuránk is megmutathatja azt, hogy milyen emberek vagyunk. Sőt, még a hajad is árulkodó lehet, hiszen a legfőbb a jellemvonásaidat tükrözi a színe. Ez a
ByeAlex hat évig volt az X-Faktor egyik legmeghatározóbb mentora, ráadásul négyszer is az ő versenyzője nyerte meg a műsort. A 2024-es évadban azonban már nem tért vissza, ez volt az első széria, amikor nem vállalta a tehetségkutatót. Most elárulta, miért hozta meg ezt a döntést. A népszerű énekes több okból is úgy érezte, elérkezett az idő, hogy v
A kormányfő szombat este rendkívüli interjút adott a TV 2-nek három, előre megadott téma került szóba. Visszautalt korábbi kijelentésére, mely szerint Magyarország a családok adóparadicsoma lesz, ennek viszont feltétele a béke.
A kijevi hatalom teljes politikai és diplomáciai kudarcával zárult Volodimir Zelenszkij ukrán elnök washingtoni látogatása - vélekedett szombaton kiadott közleményében az orosz külügyminisztérium szóvivője.
Ferenc pápa állapota stabil, de az orvosok továbbra is óvatosságra intenek. A szombat esti legfrissebb közleményében a Vatikán arról számolt be, hogy a 88 éves egyházfő közérzete jó, és aktívan részt vesz a fizioterápiában. Azt is megerősítették, hogy a pápa légzési problémája nem érintett más szerveket.
A Razzie-díjak idén sem kegyelmeztek a legnagyobb filmes melléfogásoknak. Az elmúlt év legrosszabb filmjének járó "elismerést" a Madame Web kapta, melynek főszereplője, Dakota Johnson a legrosszabb színésznő díját vihette haza. A Joker: Kétszemélyes téboly is bezsebelt néhány Arany Málna díjat, a legnagyobb visszhangot azonban Francis Ford Coppola