Szilveszterkor talán még azok is szívesen főznek virslit, akik az év többi napján csak hot dog formájában találkoznak ezzel az isteni klasszikussal. Elkészítése elsőre egyszerűnek tűnhet, ám ha nem veszel figyelembe néhány fontos szabályt, akkor bizony lehet, hogy darabokban, szétrepedve fogod a főzővízből kihalászni. Íme, a megoldás!
A Fradi 2024-ben bajnoki címet nyert, Magyar Kupa-döntőt játszott, az Európa-ligában főtáblára jutott. Lapunk összeszedte a klub idei öt nagy győzelmét.
Szalai Piroska, aki korábban a pártkötődését elhallgatva egyetemi oktatóként próbálta rózsaszínűbbre festeni a magyar gazdaság helyzetét, miniszterelnöki megbízott lesz.
Az, hogy miért nem engedték ki a futópálya egyharmadánál földet ért gép futóművét. A fekete dobozok vizsgálatát egy kritikus csatlakozó hiánya nehezíti.
A hercegi pár csemetéi nem csak a családtagoktól, de rajongóktól is kapnak az ünnepeken ajándékot. Katalin és Vilmos gyerekei van, amt megtarthatnak és van, amit nem. Idén karácsonykor különösen Lajos herceget halmozták el meglepetésekkel.
Az év utolsó hete különleges időszak. Talán ünnepibb, mint maga a karácsony, ahová hullafáradtan érkeztünk meg. Az ajándékok még a fa alatt hevernek, de már nem kell menni sehova. Főzni sem kell, legfeljebb egy levest dob fel az ember. Különös érzés lassúnak lenni. Szabad ezt nekünk? Össze vagyunk zavarodva kissé. Ilyen is lehet az élet?
Adrian Brody mindig is büszkén vállalta a magyar gyökereit, legújabb filmjében, A brutalistában pedig egy kitalált, Magyarországról Amerikába menekülő építészt alakít. Az Oscar-díjas színész nemrégiben egy interjúban elárulta, hogy mennyire segített neki magyarországi kötődése az alkotás elkészítése során.
A múlt befolyásolta, irányította eddig ezt a 2 csillagjegyet – De ennek vége. A horoszkóp megmutatja a részleteket. A múlt az élet része. De vajon mennyire kell, hogy kitöltse, irányítsa, befolyásolja, meghatározza a jelenedet, a mindennapjaidat, a lelkedet? Bizonyos csillagjegyek jelenét a régen történt dolgok, élmények, események és érzelmek irán
Ennek a 2 csillagjegynek januártól óriási változás lesz az életében Horoszkóp. Minden új év egy új kezdetet is jelenthet. Az új kezdet pedig maga a változás. Gondold át azt, ami akkor, régen, a múltban történt. Szánd rá magad végre, nem csinálhatsz tovább úgy, mintha semmi sem történt volna. Dolgozz azon januártól, hogy végre el tudd
Ez madár vagy oroszlán? Különleges teszt 2025-ről, a legmélyebb érzéseidről, mindarról, ami eddig rejtve maradt. A lelked jelenlegi állapotáról, az érzéseidről, álmaidról és arról, mi vár rád 2025-ben. Első ránézésre dönt, hogy mit is látsz ezen a képen. Szerinted ez egy madár vagy egy oroszlán? Az eredmény különleges lesz. Indulhatunk? Ez egy madá
A modern világ adatéhsége elképesztő tempóban növekszik. Ahogy a közösségi médiaóriások, mint a Meta is egyre több információt dolgoznak fel, tárolnak és továbbítanak, az infrastruktúra energiaigénye pedig az egekbe szökik. A Meta sajátos megoldáshoz nyúlna.
2024-ben rengeteg jelentős és kisebb horderejű környezetvédelmi projekt indult világszerte. A jövő zöldebb és fenntarthatóbb lehet, ha továbbra is elkötelezettek maradunk a bolygónk védelme mellett.
Kos csillagjegy Az első jó hír már meg is érkezett, hiszen 2025 januárja a Kosoknak igazán lendületesen indul. Tele leszel energiával, és szinte minden akadályt könnyedén leküzdesz. A karrieredben most nagy áttörésekre számíthatsz, ha képes vagy teljes figyelmedet a céljaidra összpontosítani. Pénzügyi szempontból is kedvező időszak vár rád, de azér
A természet patikája egész évben nyitva tart, ám a gyógynövényeket, különféle gyümölcsöket és terméseket nemcsak a jótékony hatásuk, hanem különleges és finom ízük miatt is érdemes gyűjteni, felhasználni. Az egyik ilyen különlegesség az út szélén is termő, de az erdőkben is fellelhető madárberkenye.
Mi lenne jobb alkalom arra, hogy igazán ragyogj? A stílusos kiegészítők nemcsak megkoronázzák a megjelenésedet, hanem szerencsét is hozhatnak az új esztendőre. Nézzük, hogyan teheted felejthetetlenné az újévi öltözetedet ezekkel az elegáns kiegészítőkkel!
2024. augusztus–októberben a 15–74 évesek munkanélküliségi rátája az előző év azonos időszakához képest 0,3 százalékponttal, 4,6%-ra nőtt, a férfiak esetében 0,3 százalékponttal, 4,6%-ra, míg a nőknél 0,3 százalékponttal szintén 4,6%-ra emelkedett.
Választási nyomtatványok, így szavazólapok és posta értesítők legyártására 8,4 milliárdot költenének el 2025-ben. A korábbi választások előtti években nem voltak ilyen tételek.
December 31-én lejárt az öt éve kötött orosz–ukrán tranzitmegállapodás, Putyin már december 26-án bejelentette, hogy nem fogják megújítani. Hozzánk továbbra is jön orosz gáz, de más úton.