Jelentős, akár hússzoros különbségek is lehetnek az egyes bankszámlacsomagok éves díjai között, az MNB ezért azt tanácsolja, mindenki alaposan nézze át, milyen éves költségei vannak a számlájának, bankkártyahasználatának. A pénzintézetek január 31-ig levélben kötelesek tájékoztatni erről az ügyfeleiket.
Átadták a Magyar Filmkritikusok Díját pénteken: a B. Nagy László-díjat Hajdu Szabolcs Kálmán nap és Egy százalék indián című filmje nyerte el, a legjobb rendezés díját Vermes Dorka kapta az Árni című filmért. Az Életmű-díjat Molnár Piroska színművésznek ítélték.
A magyar miniszterelnök hétfőn Brüsszelben tárgyalást folytat Mark Rutte NATO-főtikárral. A kétoldalú megbeszélésről a NATO hivatalos honlapján is bejelentést tettek.
A füstölt szalonna zsírja elképesztően finom ízt kölcsönöz a magyaros fogásoknak. A hagymát dinsztelhetjük sima sertészsíron is, de akkor lesz igazán finom az étel, ha frissen olvasztjuk ki a szalonnában található zsiradékot. Mutatunk egy praktikát, amivel se leégni nem fog a szalonna, és még a konyha sem telik meg füsttel.
Bindzsisztán nemcsak a klipben, hanem a védjegyjogban is egyre érdekesebb helynek tűnik - véli Mező Barnabás, az Oppenheim Ügyvédi Iroda IP csoportjának ügyvédje. Egy lehetséges védjegyháború lehetőségét járta körül.
Nyonban elkészítették a labdarúgó Bajnokok Ligája 2024–2025-ös idénye rájátszásának párosítását. A sláger természetesen a Manchester City és a Real Madrid összecsapása lesz.
Hájos Zoltán szerint a rendőrök a kihallgatáson annak próbáltak utánajárni, hogy a Felvidék szó használatával voltak-e a dunaszerdahelyieknek revíziós céljaik.
Az al-Fateh magyar válogatott kapusa, Szappanos Péter a szezon végéig korábbi csapatához, az OTP Bank Liga 5. helyén álló Pakshoz kerül kölcsönbe – jelentette be a szaúdi klub hivatalos honlapján.
Katalin hercegné mosolya és felszabadult pillanatai a dél-walesi Tŷ Hafan gyermekhospice-ban készült legújabb képeken mindenkit elvarázsoltak. A walesi hercegné rákbetegsége miatt az utóbbi egy évben alig mutatkozott a nyilvánosság előtt, ezért különösen örömteli látni, hogy ismét boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnik.
Mindannyian tudjuk, hogy a rák kialakulása nagyban múlik az életmódunkon és az étrendünkön. Azt viszont csak kevesen, hogy nem feltétlenül kellenek drága étrend-kiegészítők, ha szeretnénk megelőzni a kialakulását.
A Hungexpo mezőgazdasági kiállításán a Házasodna a gazda sztárja, Józsi gazda válaszolt az rtl.hu villámkérdéseire. Többek között megtudhattuk, hogy mit gondol a csajozós dumákról, elárulta, melyik híresség a crusha, majd kieresztette az énekhangját, és megcsillogtatta tánctudását!
A mi kis falunk Pajkaszeg mulatságos hétköznapjait mutatja be. Itt találkozhatunk különleges karakterekkel. Van egy ügyeskedő polgármester és a kultúrharcos asszisztense. Van egy testépítő pap is. A kocsmáros nagyon szexi. A rendőr féleszű, de vicces. A körzeti orvos rezignált, de segítőkész. Végül van egy playboy fociedző is. A vidéki környezet és
A Ferencváros óriási csatában 4-3-ra győzött a holland AZ Alkmaar ellen az Európa-ligában, és ezzel eldőlt, hogy az ún. rájátszáskörben folytathatja szereplését a második számú európai kupában. A lefújást követően a büntetőből gólt szerző Varga Barnabás, illetve a sérült Dibusz helyett szereplő, az utolsó pillanatban bravúros védéssel a győzelmet m
Az alpesi sí egyik legnagyobb celebje, Lindsey Vonn közel hat év kihagyás után tért vissza a mezőnybe. Sorozatos sérülései tönkretették a testét, de most egy titánból készült térdprotézisben bízva, 40 évesen akar újra a csúcsra érni.
Az Egyesült Királyság öt éve lépett ki az Európai Unióból. Támogatói felemelkedést, ellenzői összeomlást vártak a brexittől. Bár egyik végletes prófécia sem jött be, a brit gazdaság azóta is alulteljesít.
A Kiképzés realitynek túlságosan katonás, a Magyar Honvédség reklámjaként viszont zavaróan jópofáskodó. A műsorról így nehéz eldönteni, mi is a pontos célja.
Három vállalat emelkedett ki a fintech szektor múlt heti finanszírozásai közül: a Highnote, a Fundraise Up és a Clutch, amelyek összesen 225 millió dollárt vontak be. Highnote – 90 millió dollár a kereskedői fizetések forradalmasítására A Highnote egy amerikai fizetési infrastruktúra fintech szolgáltató, amely vállalatok számára kínál testreszabha
Rengeteg strand, türkizkék tenger és különleges kultúra. Albánia itt van a szemünk előtt, és elképzelhető, hogy ez az ország lesz a következő évek egyik legkedveltebb turisztikai célpontja. Bár hosszú évekig elszigeteltségben éltek, az emberek vendégszeretőek, a helyi konyha friss és egyedi, és ami talán a legfontosabb: minden megfizethető.
Nagyobb teljesítmény, 700 km-re növő hatótáv és az eddiginél fejlettebb technológia jellemzi a 2025-ös BMW iX-et, amelynek mindhárom modellváltozata jelentős fejlesztéseken esett át. A BMW iX jelentős műszaki fejlesztéseken esett át, különös tekintettel az elektromos hajtásláncra. Az új inverter, a továbbfejlesztett villanymotorok és az opt
Donald Trump február 1-jétől 25 százalékos vámot vet ki Kanada és Mexikó ellen. Előbbi már válaszlépéseket tervez, a szakértők szerint pedig senkinek sem fog használni az intézkedés.
Ha jól szellőzik a konyhád, és a természetes fény se hiányzik belőle, akkor tökéletes hely lehet például különféle zöldfűszerek, mikrozöldségek vagy légtisztító növények számára. De nézzük, hogy mit kell tudni részletesebben ezeknek a termesztéséről, neveléséről!
A cseh Viktoria Plzent kapta ellenfélnek a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért vívandó rájátszásban. Az első mérkőzést a Groupama Arénában játssza a magyar bajnok február 13-án, a másodikat majd idegenben, február 20-án.
A nyomkövető egy olyan állami cégnél jelzett, amely a titkosszolgálatoknak dolgozik, és nincs dolga a nemzeti konzultációkkal. Viszont, magyarázták meg később, az ezzel foglalkozó állami társaság tőlük bérel raktárt a konzultációk feldolgozására.
Heidi Klum és lánya, Leni ismét bebizonyították, hogy az elegancia és a tehetség generációkon átívelhet. A Germany’s Next Topmodel különleges pillanatában léptek együtt kifutóra, és csak úgy árad belőlük a harmónia és a szeretet. Mutatjuk a bizonyítékot!
Bár a sorozatkészítők azt állítják, a teljes történet ki volt dolgozva és dominónként fel volt építve már az 1. első évad premierje előtt, úgy tűnik, az anya és lánya párosról készült széria újabb és újabb évadaira kétévente számíthatnak a rajongók. Ami ismét eltelt, így a Ginny és Georgia szerelmesei örülhetnek, mert végre bejelentették a 3. évad