Az Ölj meg, ha tudsz! című akció-vígjátékban Dave Bautista alakítja Joe Floodot, a bérgyilkost, aki, miután halálos betegséget diagnosztizálnak nála, bérgyilkosságot rendel maga ellen.
A Netflix egy régóta várt funkciót vezet be az IOS-felhasználók számára, amely lehetővé teszi, hogy kedvenc műsoraik teljes évadát egyetlen kattintással letöltsék.
Légy diákzsűri tag május 27 – június 1. között a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon! A diákzsűribe idén is nyílt felhívásban keresik azt a hat hazai vagy határon túli főiskolást vagy egyetemistát, akik rajonganak az animációs filmekért és szívesen és felelősségteljesen döntenek a 17. KAFF díjazottjairól. Nem feltétel, hogy filmes szakirányú tanul
Filmtörténeti jelentőségű, 2020-ban útjára indított kiemelt állami beruházásként valósult meg a Nemzeti Filmintézet fóti stúdiókomplexumának átfogó fejlesztése. Négy új, összesen 10 ezer m2-nyi új műteremmel, 20 ezer m2 kiszolgálóhelyiséggel és 135 ezer m2 zöld területtel bővült az NFI Stúdió, filmiparunk 80-as évek óta működő gyártó bázisa. Az áll
A népszerű Netflix-sorozat, a Cobra Kai - A karate kölyök öröksége a végéhez közeledik, február 13-án az utolsó epizódokkal lezárul a hat éve futó történet.
Az a jó a Netflixben, hogy tényleg az egész családnak tud filmeket és sorozatokat mutatni. Ott vannak a kosztümös drámák, a romantikus sorozatok, a horror vagy akciófilmek. És persze rengeteg krimi mindenféle témában és formában. Dúskálhatunk a megfejtésre váró bűnesetekben és rejtélyekben. E sorozatok közül mutatunk most nektek huszonhármat a telj
Joseph Schuster, Superman társalkotójának hagyatéka pert indított a Warner Bros. Discovery és a DC Comics ellen, azt állítva, hogy nem rendelkeznek a törvényes jogokkal a készülő Superman-film több nemzetközi piacon történő bemutatásához, írja a Deadline.
Az Az horrorbohóca, Bill Skarsgård és Anthony Hopkins a főszereplői a Locked című új horror-thrillernek, amelyet David Yarovesky rendezett. Befutott az előzetes.
A tavalyi év egyik legsikeresebb magyar filmje volt a Fekete pont. A film a magyar közvéleményt nagyon foglalkoztató és nem kicsit megosztó témát, az oktatási rendszert szedi darabokra, mutatja be annak rögvalóságát egy kisfiú és egy pályakezdő tanárnő szemén keresztül.
Selena Gomez (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) a napokban törölt egy videót az Instagram oldaláról, amelyben kifejezte kétségbeesését Donald Trump elnök tömeges kitoloncolási rendelete miatt. A Fehér Ház kritikusan reagált a helyzetre.
Időről időre feltűnnek a mozivásznon olyan akcióhősök, akik aztán több filmből álló franchise-okban osztják ki a rosszfiúkat, mi pedig imádjuk őket. Ilyen volt Jason Bourne, John Wick, egy picit Jack Reacher és bizony Robert McCall is. Utóbbi A védelmező-trilógia főhőse, akit a kétszeres Oscar-díjas Denzel Washington alakít. E trilógia harmadik rés