Hírarchívum - Szórakozás - 2025 február 27.

2025. február 27. csütörtök

febr. 27
4:21
Avatar 3: Megvolt az első tesztvetítés, így fogadta a 'közönség' a filmet (Mafab)
A tervek szerint idén decemberben érkezik a James Cameron rendezésében készülő Avatar 3, amelynek már lezajlott az első tesztvetítése.
febr. 27
5:15
A Marvel megerősítette, tényleg elkészül a film, amire évek óta várnak a rajongók (Mafab)
A Marvel Studios jelentős fejlesztésekre készül a Multiverzum saga csúcspontját jelentő Bosszúállók-filmek zárásához közeledve, és olyan újdonságokra összpontosít, mint a Mennydörgők* és A Fantasztikus 4-es: Első lépések, amelyek májusban, illetve júliusban kerülnek bemutatásra.
febr. 27
6:03
Már holnap a Netflixen: A DC 2023-as szuperhősfilmje végre megérkezik a platformra (Mafab)
.
febr. 27
6:57
Evil Dead - Gonosz halott: Low budget és a démonok (Mafab)
Eltelt három teljes év a Within the Woods short/horror mozifilm elkészülte óta, és Sam Raimi nem sokat gondolkozott, testvéreivel és Bruce Campbell barátjával elkészítette élete első nagyjátékfilmjét, az Evil Dead címűt.De hiába, hiszen csak 90 ezer dollárjuk volt, így aztán minden meglévő segítséget igénybe vett. Ám azt csak évekkel később "vallot
febr. 27
7:45
Bridget Jones naplója: 6/10 Régen Londonban volt hó (Mafab)
A 2025-ös nagy folytatás örömére nekiláttam a feleségemmel újranézni a sorozatot, pontosabban én megnézni, ő meg újra, mert nekem kimaradtak a Bridget Jones filmek.Több mindent megállapítottam, például, hogy Colin Firth ilyen kócos kisgyerek formáját nem is ismertem, meg hogy a forgatás idején Angliában milyen meglepő mennyiségű havat sikerült a st
febr. 27
8:33
Az élőholtak visszatérnek 3.: Egy korrekt zombimozi (Mafab)
Őszintén bevallom, nekem nagyon tetszett. Brian Yuzna, a Re-animátor trilógia egyik szellemi atyja most a Return of the Living Dead harmadik epizódjával rukkolt elő, és nem is rosszul.Jelen filmünk egy romantikus horrorfilm. Érdekes műfaj, nem is olyan sokan vállalkoznak a készítésére. Persze ott a Tavasz, a Meleg testek, a Nászút, Újjászületés, va
febr. 27
9:21
Végre előzetest kapott az Egy kis szívesség '2' (Mafab)
Blake Lively és Anna Kendrick idén tavasszal visszatérnek Emily és Stephanie szerepében, érkezik ugyanis az Egy kis szívesség 2, amelyhez befutott az előzetes is.
febr. 27
9:57
Nagy tavaszi horoszkóp – Különleges változás vár 5 csillagjegyre (FreeMix)
A tavasz nemcsak a természet ébredezéséről, újjászületéséről szól. Az új évszak 5 csillagjegy számára új kezdetet hoz magával. Ahogy a fák virágozni kezdenek, ahogyan a napsütés egyre erősebb és az időjárás egyre jobban melegebbé válik, úgy frissül fel minden egyes csillagjegy is. A tavasz friss, dinamikus energiákat hoz magával minden 5 csillagjeg
febr. 27
10:09
Így hat a fogápolás a szerelemre – Az első benyomás sorsdöntő (FreeMix)
Friss lehelet, boldog kapcsolat: Így hat a fogápolás a szerelemre. Dentálhigiénikus magyarázza el, miért befolyásolja a szájápolás a párkapcsolatokat. Februárt – a hónap közepi Valentin-nap miatt – a szerelem hónapjának is szokták nevezni. De kevesen gondolnak arra, hogy a párkapcsolatokra a fogápolás és a szájápolás szokások is hatással lehetnek.
febr. 27
10:15
Schwarzenegger fiának hímtagján viccelődött Chris Pratt (Mafab)
Chris Pratt sógora, Patrick Schwarzenegger férfiasságán viccelődött egy friss interjúban. Arnold Schwarzenegger fia ugyanis bevállalt egy meztelen jelenetet A Fehér Lótusz 3. évadában, amelyhez egyébként édesapjának is volt egy-két szava.
febr. 27
10:21
A szép fogak egyik titka a jó fogkefe (StoryMix)
A szép fogak egyik titka a jó fogkefe. A szájápolási rutinban rendkívül fontos a fogkefe választása. Mivel nem megfelelő eszköz használatával szinte csak vesztegetjük az időnket. A Bass-módszer követésével mind a kézi fogmosás, mind a szónikus fogkefe hatékonyan tisztítja a fogakat. A szónikus fogkefe előnye a nagyfrekvenciás rezgésben rejlik, amel
febr. 27
11:03
Ezért unta a Harry Potter-filmek forgatását a Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs (Mafab)
Jason Isaacset (cikkünk galériájában) épp az HBO A Fehér Lótusz 3. évadában láthatjuk, de a hírnevét elsősorban Lucius Malfoy karakterének köszönheti a Harry Potter franchise-ból.
febr. 27
11:33
Gene Hackman emlékére (Mirage)
95 évesen elhunyt a kétszeres Oscar-díjas sztár Gene Hackman.
febr. 27
11:51
Disney+: 4 Oscar-esélyes film, amit már most streamelhetsz a platformon (Mafab)
A Disney+ Magyarországon is közvetíti majd a 97. Oscar-díjátadót március 3-án, amely a vörös szőnyeges megjelenéssel veszi kezdetét 12:30-kor, és amelyet maga a díjátadó ünnepség követ majd 1:00-kor.
febr. 27
12:45
Szívszorító bejegyzésben gyászolja Dwayne Johnson az elhunyt házi kedvencét (Mafab)
Dwayne Johnson nemrég egy szívszorító Instagram-posztban gyászolta francia bulldogját, Hobbsot, aki vele együtt szerepelt a Halálos iramban: Hobbs és Shaw-ban.
febr. 27
13:33
Már februárban a Maxon: Jön a 'női Peaky Blinders' sorozat, itt az előzetes (Mafab)
A Dope Girls egy új, hatrészes kosztümös drámasorozat, amely február 27-től látható a Maxon, a Sony Pictures gyártásában.
febr. 27
14:21
Netflix heti top10: Ez az új sorozat 38 országban lett a No.1, senki nem tudta megállítani (Mafab)
Érdekesen alakultak a Netflix nézettségi mutatói a mögöttünk hagyott héten. Az egy dolog, hogy egy új true crime dokusorozat robbant be az élen, de igazán érdekessé a minyonok teszik az alábbi toplistát. Ők ugyanis három filmmel is szerepelnek rajta.
febr. 27
14:33
Hová utaztak télen a magyarok? Itt vannak a legkeresettebb hazai úti célok (Mirage)
A főváros mellett Eger, Szeged és Pécs vonzotta a legtöbb vendéget télen.
febr. 27
15:15
Előzetest kapott Nicolas Cage szörfözős pszichológiai thrillere, a The Surfer (Mafab)
.
febr. 27
16:57
Áprilisban a Netflixen: Végre magyar feliratos előzetest kapott Tom Hardy új akciófilmje, a Pusztítás (Mafab)
A Tom Hardy főszereplésével készülő akcióthriller, a Pusztítás április 25-én kerül a Netflixre. A filmet A rajtaütés-filmek rendezője, a jellegzetes kaotikus stílusáról ismert Gareth Evans rendezte, bár a gyártási idő elhúzóditt.
febr. 27
17:51
Netflix: Kiderült, ez volt a legnézettebb sorozat 2024 második felében (Mafab)
A Netflix nyilvánosságra hozott nézettségi adatai szerint 2024 második felében 94 milliárd órányi tartalmat néznek az előfizetők, írja a Deadline.
febr. 27
18:39
Már márciusban bemutatják streamingen Guy Ritchie sorozatát Tom Hardy, Helen Mirren és Pierce Brosnan főszereplésével (Mafab)
A MobLand című, Tom Hardy (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában), Pierce Brosnan és Helen Mirren főszereplésével készülő szervezett bűnözésről szóló sorozat premierje március 30-án lesz a Paramount+-on, írja a Variety. A hazai premierről egyelőre nincsenek információk, de szinte biztos, hogy a SkyShowtime-on elérhető lesz előbb-utóbb.
febr. 27
18:51
Hogyan éld túl az árulást: 9 tipp egy pszichológustól (Mirage)
A férfi, akit teljes szívedből szerettél, elárult. Úgy tűnik, nemcsak a kapcsolatnak, hanem a normális életnek is itt a vége. De ne aggódj, ha most fáj is, az életnek biztosan nincs vége. Elmondjuk, hogyan éld túl az árulást, és hogyan menj át méltósággal a nehéz próbákon.
febr. 27
19:33
Netflix: Ez volt a legnézettebb elkaszált sorozat 2024 második felében (Mafab)
.
febr. 27
20:21
Már biztos, hogy elkészül a népszerű orvosos sorozat 2. évada (Mafab)
A Fox bejelentette a Doki című orvosi dráma megújítását egy 22 epizódos második évadra, még az első évad március 18-ra tervezett fináléja előtt, írja a Deadline.
febr. 27
21:09
Mától a Netflixen: Ez az új vígjátéksorozat a hét legnagyobb dobása, Oscar-jelölt sztár a főszerepben (Mafab)
.
febr. 27
21:57
Mentőexpedíció: A Ridley Scott–Matt Damon páros legjobbja (Mafab)
Örök kedvenc nálam már épp 10 éve a Ridley Scott–Matt Damon páros sci-fi-tragikomédiája, a 2015-ös Mentőexpedíció (The Martian). Már eleve a téma is nagyon érdekes, hiszen azt az elképzelt, jövőbeni helyzetet szimulálja, hogy az emberiség eljut a Marsra (holott ez még nem következett be). A filmbeli csapat leszáll, majd bizonyos időt a vörös bolygó
febr. 27
22:09
Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek (FreeMix)
Ez a 3 legveszélyesebb csillagjegyek. Horoszkóp. 3. legveszélyesebb csillagjegy mind közül: Kos A legveszélyesebb csillagjegyek egyike. Senkit nem kímél, ha a helyzet úgy adódik. Eleinte vicces és szép személyiségek. Tehát első pillantásra nem is gondolnánk, hogy igazi zsarnokok. Ha nehézségek adódnak, igazi arcukat is megmutatják. És biztosan nem
febr. 27
22:21
Ez a 4 csillagjegy nehéz időszakon megy át (StoryMix)
Ez a 4 csillagjegy nehéz időszakon megy át. Horoszkóp. Rák – nehéz időszak ez: Egyáltalán nem jó most ott, ahol vagy, ahogy élsz, ahogy telnek a napjaid és ahogy gondolkozol az sem jó. Elképesztően magányos vagy, szó szerint padlót fogtál. Elengedted a céljaidat, feladtad az álmaidat. Sötétben tapogatózol és nem látod a kiutat. Nincs kedved

Keresés