Nem akármilyen izgalmakat hozott a Benfica–Monaco BL-visszavágó! Kerem Aktürkoglu a 22. percben kettőre növelte összesítésben a portugál előnyt, aztán Minamino Takumi és Eliessz Ben Szeghir jóvoltából fordított (összesítésben kiegyenlített) a Monaco. Vangelisz Pavlidisz büntetőjével megint továbbjutásra állt a Benfica, majd a 81. percben George Il
Azok után, hogy a Brugge hazai pályán csak egy meglehetősen vitatható büntetővel tudta legyőzni az Atalantát, teljesen valószínűtlen, ami a visszavágón történt. A belga csapat ugyanis az első félidőben Chemsdine Talbi két kontragóljával, illetve Ferran Jutgla átlövésével 3-0-ra elhúzott. Az Atalanta legalább az egyenlítéshez (persze az sem ért voln
Évtizedeken át volt Los Angeles és a hollywoodi álomgyár magyar hangja Návai Anikó, aki 76 éves korában az Egyesült Államokban hunyt el hétfőn. A Blikk információi szerint a világsztárok tucatjaival interjúkat készítő riporter az utóbbi években számos súlyos egészségügyi problémával küzdött, végül az egy éve megállapított agydaganata miatt vesztett
Az Európai Parlament jogi szakbizottsága kedden döntött arról, hogy az EP is csatlakozik az Európai Bizottság által Magyarország ellen indított perhez. A vita tárgya a szuverenitásvédelmi törvény, amely az Európai Bizottság szerint ellentétes az uniós joggal. A szavazás zárt ajtók mögött zajlott, és a bizottság 19 tagja támogatta a részvételt, míg
Csaknem egy héttel az országgyűlés tavaszi ülésszakának kezdete előtt, február 18-19-én tartja a kormánypárt a kihelyezett frakcióülését. Ezúttal Balatonfüreden tájékoztatja Orbán Viktor a fideszes képviselőket az előző időszak eseményeiről, valamint stratégiai útmutatást ad a következő időszakra. Nézze meg a képeket a helyszínre érkező kormánypárt
Örömhírt jelentett be a napokban a Debrecen labdarúgója, Kocsis Gergő és kedvese, a válogatott szélső, Csoboth Kevin nővére, Laura: a pár az első gyermekét várja.
Jókai Mór hűséges hazafi, megfontolt forradalmár volt, és a magyar kultúra nagyja, nyelvünk mestere, korszakos művek alkotója, aki az egész nemzet előtt nyitotta ki az irodalomszeretet kapuját - mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden a Fiumei úti Sírkertben, a 200 éve született Jókai Mór síremlékénél.
A 4iG Űr és Védelmi Zrt. pályázatot hirdet egyetemisták és kreatív szakemberek számára (kivételt képeznek az ügynökségek) a Husat műholdprogram hivatalos missziós jelvényének megtervezésére, a nyertesek komoly pénzdíjazásban is részesülnek.
Új korszakot írnak a magyar filmek: kedden már a Hogyan tudnék élni nélküled? című musical is átlépte a legendás A miniszter félrelép nézőszámát, és ezzel a második legnézettebb magyar film lett a rendszerváltás óta. Az első helyet két hete a Futni mentem tartja A nézők töretlen lelkesedése azt mutatja, hogy a hazai alkotások ismét aranykorukat éli
Nicole Kidman Oscar- és hatszoros Golden Globe-díjas ausztrál-amerikai színésznő immár hosszú évtizedek óta aranykorát éli. Nem véletlen, hogy 2024-ben elnyerte az Amerikai Filmintézet életműdíját, a ragyogó kvalitású tehetség ugyanis kamaszkora óta fáradhatatlanul merül el a munkában.
Hatalmi játszmák, vérrel írt csaták és árulások formálták a magyar történelem egyik legdicsőségesebb korszakát – most pedig ez a történet végre életre kel a képernyőn.
Hámori Barbara, a sikeres televíziós műsorok és sorozatok mögött álló producer és showrunner új terepen bizonyít: saját podcastjének háziasszonyaként debütált. Az én kék zónám című műsora alig egy hónap alatt 200 000 megtekintést ért el, bizonyítva, hogy a hosszú és egészséges élet témaköre széles közönséget vonz.Hámori Barbara nevéhez olyan népsze
Törökország az utóbbi években egyre népszerűbb úti cél a magyarok körében, ahová most komoly kedvezménnyel lehet elutazni. Ez egyáltalán nem véletlen, hiszen ott gyönyörű tájakkal, gazdag történelemmel és kultúrával, valamint finom ételekkel és italokkal várják az utazókat.
A legnagyobb magyar mesemondó, Jókai Mór születésének 200. évfordulóján az MTVA méltóképpen tiszteleg az írófejedelem munkássága és szellemi hagyatéka előtt.
Lépésről lépésre haladtak előre az elmúlt alig több mint tíz évben. Nemcsak kiváló borászati tartályokat készítenek, hanem komplex szolgáltatást nyújtanak megrendelőiknek. Teszik mindezt egy kis település büszkeségeként. Kisapostag területén már
A magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter nemrégiben Kazahsztánban járt. A látogatása során, mint nemrég kiderült, új olajbeszerzési lehetőséget nyitott meg Magyarország számára. Ugyanis megállapodás született a MOL és KazMunayGas között arról, hogy Magyarország tesztjelleggel kazah olajat vásárol a Barátság kőolajvezetéken keresztül.
Nagyszabású rendőrségi akció indult Brüsszelben egy albán drogbandával szemben, amely kábítószer-termeléssel és -terjesztéssel foglalkozik - közölte az RTBF közszolgálati média.
A hivatalos közlemény szerint kétoldali tüdőgyulladással kezelik a Vatikánhoz közeli Gemelli Klinikán Ferenc pápát. Az egyházfő korábban minden hivatalos programját lemondta, és a hívek imáit kéri. A Vatikán továbbá közölte, a pápa addig marad a klinikán, ameddig csak szükséges.
Lázár János bejelentette, hogy felújítja a WC-t. Na, persze, nem a sajátját, hanem – lévén ő az építési és közlekedési miniszter – a MÁV egyik állomásán. És persze, nem ez lesz az utolsó, még csak most kezdődnek a munkák a MÁV és a Volán összesen mintegy 700 állomásán. A miniszter január elején 10 pontban szedte össze, mik a nyilvános vállalásai a
Az Önszabályozó Reklám Testület eljuttatta hozzánk hivatalos állásfoglalását a Nissan magyar importőrének múlt héten kiadott, majd visszavont, szexista reklámjáról, amiről még mindig nem tudni, hogy melyik kreatív ügynökség készítette.
Valentin-napra időzítették az új Bridget Jones-filmet, amit óriási várakozás előzött meg, hiszen közel egy évtizedet kellett várni rá, hogy újra és egyben utoljára a mozikba kerüljön a kétbalkezes hősnő Renée Zellweger alakításában. A legelső rész óta már 24 év telt el, és bár a film hírneve azóta is töretlen, az évek múlása tagadhatatlan. Mutatjuk
A Saturday Night Live című ikonikus late-night show exkluzív születésnapi party-val ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. Az esemény vörös szőnyege természetesen csak úgy hemzsegett az A-listás hollywoodi sztároktól, akik álomszép kreációkban pózoltak a kameráknak. Mutatjuk a legemlékezetesebb szetteket!
Elérhetőek a legfrissebb statisztikai adatok az ökológiai gazdálkodás globális fejlődéséről. A „The World of Organic Agriculture” című statisztikai évkönyvet 2025. február 11-én a nürnbergi BIOFACH-on, a világ vezető bioélelmiszer vásárán és konferenciáján mutatták be. A globális öko terület közel 99 millió hektárra bővült, míg Európa továbbra is a
Maria Treben óta tudjuk, hogy a házipatika nemcsak szükségszerűség, hanem érdekes hobbi is lehet – a legtöbb gyógynövénynek ráadásul elegendő egy szép cserép a teraszodon.
A Fidesz–KDNP balatonfüredi frakcióülésének környékét már délelőtt lezárták, sem a tüntetőket, sem az újságírókat nem engedték a zárt körű összetartás közelébe. Lefotóztuk az érkező képviselőket és kormánytagokat.
Az amerikai fél a Kremlnek jól hangzó nyilatkozatokat tett, elismerve, hogy a területi kérdés is tárgyalások részét képezi. Ennek ellenére korai lenne kimondani, hogy Ukrajna az orosz vezetés igényei szerinti béke elé néz. Zelenszkij a szaúdi tárgyalásokkal párhuzamosan a török elnökkel folytatott megbeszélést, és kijelentette, hogy minden orosz ul
A gyapjúpulóverek mosása gyakran okoz bosszúságot, hiszen könnyen összemehetnek. Négy egyszerű módszert mutatunk be, amelyekkel újra formába hozhatjuk kedvenc darabunkat. Bár nincs garancia a tökéletes eredményre, ezek a trükkök segíthetnek visszanyerni a pulóver eredeti formáját. Ráadásul nem is olyan drága, szinte fillérekből újjávarázsolhatjuk.
Az Airlineratings.com minden évben elkészíti a legjobb társaságok rangsorait olyan szempontok szerint, mint az utasok kényelme, vagy éppen az útonalhálózat.
A kormány 2025 szeptemberéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. A döntés Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával március 6-án lép hatályba, és a parlament kétharmados többségének támogatását élvezi. A magyar kormány először 2016. március 9-én rendelte el a migrációs válsághelyzetet.
Bár angol nyelven készült, a Silent Zone minden más szempontból teljesen magyar produkció, és most megérkezett az első előzetese is. A zombis akciófilm március 7-én kerül az online videotékákba, és az USA-ban néhány moziban is bemutatják. Nálunk nem lesz filmszínházi premier, így rögtön otthon nézheti majd meg.