A külföldi vendégmunkások alkalmazásával több beruházás valósul meg Magyarországon, és ezzel több munkahely jöhet létre, ami a magyar munkavállalóknak is kedvező – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége főtitkára. Perlusz László kijelentette: ha adminisztratív intézkedésekkel tovább szűkül a vendégmunkások alkalmazá
A Puli Space által kifejlesztett vízszimatoló különböző mérésekkel felderítheti, hogy van-e a Holdon vízjég, amely holdbázisok építése esetén lehet létfontosságú. Kiss László, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója az InfoRádióban elmondta: legkorábban február 27-én indíthatják el az eszközt a Hold felé.
Fehéroroszországnak nincs szüksége arra, hogy a Nyugat elismerje az elnökválasztást, amelyet vasárnap tartanak az országban - jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezető újságíróknak, miután leadta voksát egy minszki szavazókörben.
Elismerő véleményeket kapott Szoboszlai Dominik a brit médiától az Ipswich elleni, bő egyórás teljesítménye után. Sőt, a Sky Sports egy meglepő statisztikával is szolgált
Több ezer kulináris turista volt azokon az eseményeken, amelyeket szombaton a Balatonnál szerveztek. Volt olyan strand, ahol a látogatók szemtanúi lehettek egy disznóvágásnak, máshol friss kolbásszal várták a vendégeket.
A kormány PR-osai úgy gondolták, hogy érdemes megemlékezni a covidról. Orbán Viktor mindenütt megoldott minden problémát. Mégis fájóan hiányos a videó.
Letícia spanyol királyné ismét bizonyította, ha divatról van szó, nem tud hibázni. Egy olyan egyszerű ruhadarabot varázsolt lenyűgözően stílusossá, mint a fehér nadrág, miközben megmutatta, hogyan érhetünk el kifogástalan megjelenést ebben a méltatlanul keveset viselt ruhadarabban.
Egészen más volt szülőnek lenni akkor, amikor mi (a mostani harmincas korosztály) gyerekek voltunk. És bár sok mindenben változott az elfogadott nézőpont, van, amit érdemes átmenteni a kilencvenes évek lazább szülői attitűdjéből.
Magyarországon 1909 decemberében került bemutatásra az első magyar építésű repülőgép, a Libelle, amely 1910. január 10-én hivatalosan is végrehajtotta első repülését.
A kormány vasárnap esti videójára reagálva Karácsony Gergely arról írt, Budapesttel ellentétben a kormány csak politikai járványkezelést végzett. Gyurcsány Ferenc szerint ünneplés helyett bocsánatkéréssel tartozna a kormány.
Izrael elrendelte, hogy az ENSZ palesztinokat segélyező ügynöksége (UNRWA) január 30-ig függessze fel tevékenységét Kelet-Jeruzsálemben és költözzön ki az ottani létesítményeiből. Az UNRWA több alkalmazottja szorosan együttműködött a Hamász terroristáival a 2023. október 7-i bestiális terrortámadás időszakában.
Amennyire hangzatos, olyannyira megtévesztő kifejezés a superfood, azaz magyarul szuperélelmiszer. Mit gondol a szuperélelmiszerekről Szabó Adrienn, a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika dietetikusa?
Időjárás: Az Időkép napi előrejelzéséből az derül ki, hogy egy hidegfront kisöpri a tavaszt Magyarországról és szinte télies napok jönnek, ami azért januárban és február elején nem meglepő.
Az új MI modell jelentős lépés lehet a trópusi ciklonok által okozott károk mérséklésében. A hagyományos előrejelzési módszerek gyakran nem tudják pontosan megjósolni a gyors erősödést. Bár az MI-t korábban is alkalmazták a pontosabb előrejelzések érdekében, ezek az algoritmusok sokszor hamis riasztásokat generáltak, és megbízhatóságuk korlátozott
Tavaly az EU-ban 10,6 millió új autó talált tulajdonosra, ez mindössze 0,8%-os növekedés 2023-hoz képest. A négy nagy piacból háromban csökkentek az eladások. Hiába a nehézségek, a Volkswagen konszern őrzi dominanciáját, a kínaiak egyelőre sehol sincsenek. Az Acea adatai szerint Spanyolországban 7,1 százalékos emelkedést jegyeztek föl 2024-
2025-től számos új KRESZ szabály lép életbe, amelyek célja a közlekedés biztonságának növelése. Bár az új szabályokat várhatóan majd csak március végén fogják elfogadni, sok új KRESZ szabályt már ismerünk. Lássuk, mennyire vagy naprakész az új előírásokkal kapcsolatban!
A világelső Jannik Sinner megvédte címét az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, mivel a férfi egyes vasárnapi döntőjében három szettben legyőzte a német Alexander Zverevet.
Ha kutyád van - vagy kutyát szeretnél -, előbb-utóbb felmerül a kérdés: vajon meddig lehet majd az életed része? Nos, ez több tényezőtől is függ, beleértve az eb méretét, fajtáját és életmódját. Mutatjuk, hogy a tudomány kiknek jósolja a leghosszabb életet!
Ugyanaz a nő mentette meg az életét, aki az első adag heroint beszúrta neki tizennyolc évesen. Az érettségi után másfél évtized kőkemény droghasználat következett, amiből a (göröngyös) kiutat 15 kórházi elvonós kísérlet és összesen 40 hónap rehab után találta meg. A Breakout Room második évadának első epizódjában: Bajzáth Sándor felépülő függő.
Bár a kormányfő főleg az energetikai szankciókat támadta látványosan, az orosz jegybanki vagyonnál kavarhat nagyot egy héten belül. Trump színre lépése és szankciós fenyegetőzése Putyinnal szemben éppen a megegyezés irányába tolhatja, de pénteken egy új érvelés került elő. Vannak, akik azt sem zárják ki, hogy a héten rendkívüli EU-csúcsot kell majd
Napi 3-4 perc VILPA 45%-kal csökkentette a jelentős kardiovaszkuláris események kockázatát. Egy friss tanulmány szerint már napi néhány perc magas intenzitású tevékenység, például lépcsőzés a lift helyett, bevásárlótáskák cipelése az autóhoz vagy unokák utáni futkosás jelentősen csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát azoknál, aki
A német autóklub, az ADAC tavaly 84 új személyautót tesztelt és értékelt. Ez alapján állította össze listáját a legjobb és a legrosszabb modellekről. A tekintélyes szervezet 22 benzines, 16 dízel, 16 hibrid, egy gázzal hajtott és 29 teljesen elektromos autót vett nagyító alá. Sok e-autó végzett előkelő helyen. A legjobb autók (a kiseb
Az amerikai elnök szerint az lenne a legjobb megoldás, ha "kipucolnák az egészet" vagyis az összes palesztint elköltöztetnék a Gázai övezetből. Donald Trump úgy gondolja, hogy Egyiptom és Jordánia fogadhatná be az embereket.
Jászapáti Petra sok-sok egyéni B-döntő után a drezdai Európa-bajnokságon megmutatta, milyen kvalitásai vannak, mint ahogy azt is, hogy valamennyi távon komolyan kell vele számolni – mondta az InfoRádióban a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség gyorsasági ágazati igazgatója. Bánhidi Ákos szerint nagyon erős a magyar női utánpótlás mezőnye, ezért si
A királyi család híres arról, hogy különc becenéven szólítják egymást, és ez általában inkább kedves belsős vicceken alapszik, mint bántó gúnyolódáson. Vagy éppen egy-egy találó becézésen keresztül szeretnék kifejezésre juttatni, milyen nagyra értékelnek egymásban bizonyos tulajdonságokat. Károly király számára viszont úgy tűnik, jóval fontosabb vo