Az új amerikai elnök tervei alaposan átalakíthatják a nemzetközi energiahordozók piacát. A protekcionista kereskedelmi politika alapját az amerikai cseppfolyós gáz és olaj exportja jelentheti, amellyel az európai kereskedelmi deficitet váltanák ki. Az InfoRádió a várható fejleményekről kérdezte Máthé Réka Zsuzsannát, a Nemzeti Közszolgálat Egyetem
A Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársa, Potyó Imre több előkelő helyezést is elért képeivel a nemzetközi Close-up Photographer of the Year, azaz Az Év Makrofotósa versenyen.
Bottle Flip és Mannequin Challenge? Epic fail vagy not bad? Az IKEA végre bevezeti a pontokat a hűségprogramjába, ezt pedig ezeréves netes trendek újraélesztésével ünneplik meg.
A drezdai rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon egy arany- és két ezüstérmet szerző szegedi versenyző nagyon elégedett a szezon során elért eredményeivel. Az olimpiai bronzérmes sportoló az InfoRádióban elmondta: örül annak, hogy évről évre fejlődik, és nagy önbizalmat ad neki, hogy most már felveszi a versenyt a legnagyobb holland és olasz
A téli grillezés elsőre talán elrettentően hangzik, de a meleg grill mellett állni a hidegben azért nem olyan rossz. Jutalmad a szabad tűzön készült finom étel, a friss levegő élvezete és a két kézzel végzett munka öröme lesz. Van azonban egy dolog, amit feltétlenül meg kell tenned mielőtt begyújtanád a grillt!
Jacques Villeneuve, az 1997-es Forma-1-es világbajnok szerint még ha Lewis Hamilton megszerezné is a nyolcadik világbajnoki címét, az sem emelné őt minden idők legjobb versenyzőjévé. Villeneuve úgy véli, hogy a sportág állandó technikai fejlődése miatt lehetetlen egyetlen pilótát a valaha volt legnagyobbként megnevezni.
Úgy tárgyalt a befektetőkkel a kormány nevében, hogy közben magánérdekeltsége volt a cégben, akikkel az arabok nem sokkal később megállapodtak az új központról.
Tavaly szeptemberi bevezetése óta már 30 ezer online boltban fizettek qvikkel – derült ki azon a sajtótájékoztatón, amit a CBA tartott. Az áruházlánc azt jelentette be, hogy 9 üzletében elindult az új mobilfizetés.
A lila-fehérek vezetőedzője az M4 Sportnak adott interjúban nem zárta ki, hogy lesz még érkezőjük a téli átigazolási időszakban, de távozókra nem igazán számít. Bartosz Grzelak mellett Horváth Krisztofer is értékelte a csapat felkészülését, illetve azt is elmondta, hogy szeretne olyan teljesítmény nyújtani tavasszal melynek köszönhetően visszakerül
Károly király feltűnően jó hangulatban jelent meg a legutóbbi vasárnapi istentiszteleten. Hatalmas mosollyal az arcán üdvözölte az összegyűlt tömeget a norfolki birtokához közeli Szent Mária Magdolna templom előtt, miközben még mindig zajlanak a kezelései.
Forrong Kalifornia, lakói közül sokan egyre komolyabban támogatják, hogy elszakadva az Egyesült Államoktól önálló államként működjenek tovább. Közben Grönland ügye sem nyugszik, a jeges terület egyre inkább közeledik Amerikához.
Súlyos balesetet szenvedett Mallorcán a februári Európa-bajnokságra készülő német pályakerékpáros válogatott hat tagja, amikor edzés közben belehajtott a csoportjukba egy autó.
1945. január 27-én borzalmas látvány fogadta a megérkező szovjet csapatokat: a táborban talált mintegy hétezer fogoly többsége beteg volt és haldoklott. Később különbözőképpen próbálták megmagyarázni, hogyan történhetett meg mindez. És a válaszok nyugtalanítók.
A budapesti nőknek szóló zárt csoport 2023-ban jött létre, egy évvel azután, hogy az első Are We Dating the Same Guy?-csoport elérhetővé vált New Yorkban. A magyar közösség alapítója szerint ezek a közösségek azért is fontosak, mert sok nőt óvhatnak meg attól, hogy erőszakos, bántalmazó férfiakkal kezdjenek. Azonban több olyan eset is történt, amik
Februárban vacsorával egybekötött pezsgőkóstolóra kerül sor Budapest egyik legkülönlegesebb pontján. 2025. február 13-án a világ legrégebbi Champagne-házának tételei lesznek kóstolhatók Budapesten. A Vince és a Fine Brands Company koprodukciójában Ruinart
Így lehet az otthonfelújítás az évszázad üzlete. Tényleg az állami támogatás a legjobb választás? A Magyar Családi Ház Tulajdonosok Egyesülete szerint Magyarország energiafogyasztását 20-25%-kal le tudnánk csökkenteni! Hiánypótló szakmai anyagot tett közzé a szervezet, amely segít az otthonfelújítási támogatás hatékony és jogszerű kihasználásában.
Lassan célegyenes. Itt a tél vége, a szervezetünk kimerült, ilyenkor égető szükségünk van vitaminra. Mivel erősítheted most az immunrendszeredet? Adunk néhány ötletet.
Három luxusmárka, a Bugatti, a Ferrari és a Rolls-Royce egyik modellje volt a tavalyi év árrekordere a magyar használtautó-piacon a legnagyobb hazai piactér adatai szerint. A Használtautó.hu statisztikái szerint a legdrágább kocsi egy 2023-as Bugatti Chiron volt, amely 890 millió forintos áron került a hirdetések közé. Ez 624,6 millióval tö
Bár még fél éve sincs annak, hogy megszületett Patai Anna és férje, Pallus Bence első közös kisfia, a fiatal édesanya máris munkába állt, amiben persze,
A Brembo idén ünnepli 50 éves sikereit és innovációit a motorsport világában. A fékrendszerek ikonikus gyártója egy éven át tartó különleges esemény- és kezdeményezéssorozattal emlékezik meg az elmúlt fél évszázadról, amely során a két- és négykerekű versenyek meghatározó szereplőjévé vált.