2025. január 20. hétfő

jan. 20
0:06
Kedd este jön a folytatás – a magyar válogatott középdöntős programja (m4sport.hu)
Az már elég hamar biztossá vált, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott a várakozásoknak megfelelően bejut a világbajnokság középdöntőjébe, a hollandok elleni vasárnap esti sikerrel pedig eldőlt, hogy csoportelsőként három pontot visz magával a következő szakaszba. Az előttünk álló napokban három mérkőzés vár Chema Rodríguez csapatára, méghozzá a
jan. 20
0:18
Ha beindulnak a beruházások, az idén kiléphetünk a recesszióból az OTP elemzője szerint (Infostart)
Elsősorban a beruházások visszaesése miatt nem tudott érdemben növekedni 2024-ben a magyar gazdaság, de 2025-ben ez már változhat – vélekedik Tardos Gergely, az OTP vezető elemzője, aki azt is elmondta, hogy idén 2 százalékos GDP-bővülést várnak.
jan. 20
0:18
Több, mint 100 pszichológus követeli Robert Fico lemondását (Blikk)
A szlovák politikai színtér újabb vihara bontakozott ki, amikor több mint száz pszichiáter és pszichológus nyílt levélben kérte Robert Fico miniszterelnököt, hogy változtasson a viselkedésén és fontolja meg a politikai élettől való visszavonulást. A levél szerzői, Jozef Hašto és Anton Heretik professzorok, úgy vélik, hogy Fico a tavalyi merénylet ó
jan. 20
0:18
Varázslatos mesevilágba repít a világ legnagyobb jégvárosa (Blikk)
A Harbini Jég- és Hófesztivál a világ egyik legnagyobb téli fesztiválja Kínában. Idén január első hétvégéjén nyitott meg, és ha az időjárás is úgy akarja, február végéig látogatható.
jan. 20
0:18
Most figyelj! Ezzel a trükkel lesz mennyei puha az amerikai palacsinta (Mindmegette)
Az amerikaiaktól sok finom desszertet kaptunk. Az isteni almás pite, a sajttorta, a fánk vagy például a csokis keksz gondolatára is összefut a nyál a szánkban. Természetesen nem maradhat ki a sorból a felhőkönnyed palacsintájuk sem, legalább annyira imádjuk, mint a mi felcsavart lekvárosunkat.
jan. 20
0:18
Bécsi és francia klasszikusok egyazon estén (Infostart)
Mit komponáltak Haydn és Mozart kortársai Párizsban? Erre ad választ január 21-én a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Zeneakadémián, világhírű francia hegedűs és karmester vendége, Julien Chauvin társaságában.
jan. 20
0:18
Malinás Sándor nyert Óbudán, egyetlen szavazat fordított Tiszakécskén (Infostart)
Öt időközi választást tartottak január 19-én, a főváros III. kerületében és Veszprémben is az urnákhoz járultak a szavazók. Csőszön hat szavazat döntött a polgármester személyéről.
jan. 20
0:18
A Hamász átadta a Vöröskeresztnek az elsőként kiszabaduló három izraeli túszt (Blikk)
Az iszlamista Hamász terrorszervezet átadta a Vöröskeresztnek a vasárnap kiszabaduló három izraeli túszt - jelentette be a Nemzetközi Vöröskereszt vasárnap délután. A közlemény szerint a Hamász katonai szárnya átadta a Gázai övezetben a társadalmi szervezet képviselőinek a közvetítőkkel megkötött túszalku alapján elsőként kiszabaduló három túszt. A
jan. 20
0:18
Újabb részletek az eltört orrú balástyai focistafiú ügyéről: mást is megütöttek, a vétkes edző tovább dolgozhat (Blikk)
Nem csoda, ha az érintettek nehezen teszik túl magukat a történteken... Szombaton már beszámoltunk róla, hogy döbbenetes események zajlottak le néhány nappal korábban: utánpótlás-futsalmérkőzésen egy 16 éves kamasz fiú orrát törte be egy edző! Az esetről megoszlik az érintettek véleménye, de lesz folytatása a futballszövetségen és a rendőrségen is.
jan. 20
0:18
Koch Máté: az olimpiai arany kipipálva, idén a világbajnoki címre megyünk rá (Infostart)
A Vasas párbajtőrözője nagyon büszke a 2024-ben elért eredményekre, és bízik benne, hogy még sok örömteli pillanatban lesz része a válogatott tagjaként. Az olimpiai bajnok az InfoRádióban önkritikusan elismerte, hogy néhány őszi verseny nem sikerült túl jól számára, a legfőbb cél azonban most már az, hogy tizenkét év után újra vb-aranyat ünnepelhes
jan. 20
0:18
Látogatási tilalmat vezetnek be hétfőtől a veszprémi kórházban (Blikk)
Kötelező maszkviselést, illetve látogatási tilalmat rendelnek el január 20-tól, azaz hétfőtől a veszprémi kórházban. Az intézmény a honlapján annyival indokolta a döntést, hogy a betegek, különösen azok, akik különféle légúti betegségek vonatkozásában különösen veszélyeztetettek, valamint a kórház munkatársai egészségének és munkaképességének megőr
jan. 20
0:18
Valaki elvitte a főnyereményt a Hatoslottón – Itt vannak a számok (Blikk)
A 2025/3. játékhéten a Hatoslottó sorsolása izgalmas fordulatot hozott, hiszen egy szerencsés játékos elvitte a főnyereményt, ami nem kevesebb, mint 759 073 485 forintot jelentett. A következő héten a játékosok már "csak" 100 millió forintért küzdhetnek meg. A nyerőszámok a következők voltak:
jan. 20
0:18
Koalíciós partnert kell keresnie az SPÖ-nek Burgenlandban, feljött a jobboldali FPÖ – előzetes végeredmény (Infostart)
Immár a harmadik tartományban, ezúttal Burgenlandban tartottak helyi törvényhozási választásokat a szeptemberi országos parlamenti választások óta. Voralberg és Stájerország után a Magyarországgal szomszédos tartományban lezajlott választás is a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpár (FPÖ) jelentős megerősödését eredményezte, tükrözve az országo
jan. 20
0:18
Árt Majkának a kormánykritikus dala, amivel letarolta a netet? Itt a válasz (Blikk)
Mutatjuk!
jan. 20
0:18
Ezért kellett a hollandok elleni siker: a válogatott saját kezében tartotta a sorsát (m4sport.hu)
A magyar válogatott győzött a kulcsmeccsen, így csoportelsőként jutott középdöntőbe a férfi kézilabda-világbajnokságon. A siker azért is volt fontos, mert a válogatott így saját kezében tartotta a sorsát a legjobb nyolcba jutást illetően.
jan. 20
0:18
Ez tényleg ő? Christina Aguilera úgy jelent meg a vörös szőnyegen, hogy szinte rá sem ismertünk (Glamour)
Csaknem 40 kilótól szabadult meg az elmúlt hónapokban Christina Aguilera, aki ezúttal a vörös szőnyegen mutatta meg magát. A változás tényleg elképesztő, alig ismertünk rá az énekesnőre.
jan. 20
0:18
Furcsa dolog történt az ország legmagasabb pontján, sehol máshol nem tapasztalhattunk ma ilyet (Promotions)
Ide kell mennünk, ha szeretnénk végre egy kis napfényt látni.
jan. 20
0:18
Az EU vezetői üdvözölték az izraeli–palesztin egyezséget (Magyar Hírlap)
Ukrajna kapcsán hallani sem akarnak róla, de ha a Hamászról van szó, Brüsszel szerint "a béke az egyetlen út előre".
jan. 20
0:18
Elismerték az ukránok: létszámhiánnyal küzd a hadsereg (Magyar Nemzet)
Személyzetet vonnak el a katonai logisztikából, ellátásból és karbantartástól.
jan. 20
0:18
Az ősi piramisok Bosznia-Hercegovinában tényleg léteznek? (Helló Magyar)
Ha Bosznia-Hercegovinára gondolunk, a piramisok valószínűleg nem az elsők, amelyek eszünkbe jutnak. Azonban egy boszniai kisváros, Visoko egyre nagyobb büszkeséggel tekint az úgynevezett „piramisaira”.
jan. 20
0:18
"Alpári, számító, gonosz" - keményen kiosztotta Mérő Verát egy szexuális zaklatást elszenvedett nő (Nyugati Fény)
Súlyos kritikát kapott a Tisza-párti celeb-influenszer.
jan. 20
0:18
A hírességek és zergék alpesi városa: Kitzbühel minden télen elvarázsol (egy.hu)
A világ egyik leghíresebb és legexkluzívabb síközpontja az osztrák Kitzbühel, a zergék városa. Téli hóköpenyben csuda varázslatos, nem véletlen, hogy januárban itt gyűlik össze a világ előkelőségeinek színe-java.
jan. 20
0:18
Itt vannak a középiskolai felvételi megoldókulcsai és a legjobb gimnáziumok listája (Nőiváltó)
ki szeretné, már ki tudja számolni, hogy hány pontot ért el a felvételin, hiszen a feladatsorok megoldásai is nyilvánosak már.
jan. 20
0:18
Hargitai Bea nem hisz az orvosoknak: leszedette a gipszet és mankóval jár (naphire.hu)
Hatalmasat esett Hargitai Bea, aki az ATV #Bochkor felvételére már mankókkal érkezett. A tortúrájáról a műsorban, majd részletesen a Nap Hírének is mesélt.
jan. 20
0:18
Gombócérzés, csomó a torokban, ami nem fáj: ha ezt is érzi, vegye komolyan (EgészségKalauz)
Feszülő, kaparó érzésként, duzzanatként is sokan jellemzik a fájdalommal nem járó „gombócot” a torokban.
jan. 20
0:18
Január 19-én történt (kultura.hu)
„Bármelyik lány lehet elbűvölő. Csak annyi kell, hogy nyugodtan állj, és nézz bután” – vallotta a 2000-ben ezen a napon elhunyt Hedy Lamarr. Az osztrák–amerikai színésznő viszont nem csak szépségével hódította meg Hollywoodot és az egész világot: szerepe volt ugyanis a wifi feltalálásában is.
jan. 20
0:18
Kutyák és macskák – házi kedvenceinket sem kíméli a cukorbetegség (Magro)
Egy háziállat cukorbetegségének diagnózisa sokkoló lehet. Sajnos a cukorbeteg macskák és kutyák körülbelül 20%-át elaltatják a diagnózist követő egy éven belül, mivel ez hatással van az állatok egészségére, valamint a gazdáik életmódjára és pénzügyeire.
jan. 20
0:18
5 csillagjegy akikre mindenki irigy lesz január 21-től, hiszen annyi pénzt fognak jutni (ÉletPortál)
Kivételes változásokat hoz 5 csillagjenek a január 20-tól induló időszak. Ebben a változásban arról is szó esik, melyik csillagjegy számíthat előléptetésre a munkahelyén, és kik lesznek igazán szerencsések a pénzügyekben, hogy mindenki irigy lesz rájuk.Mutatjuk az 5 szerencsés csillagjegyet, lássuk te köztük vagy-e? Kos Az év első felében a karrier
jan. 20
0:22
Thaiföldön romantikázik Szőke Zsuzsi (Blikk)
Boldogabb már nem is lehetne Szőke Zsuzsanna. A Dancing with the Stars szőke bombázója egy romantikus nyaralásra utazott szerelmével, Zoltánnal a gyönyörű Thaiföldre. A pár amellett, hogy kihasználja a szállodai medence és a tengerpart nyújtotta lehetőségeket, felfedezte Koh Samuit.
jan. 20
0:22
Kiadták a nagy tavaszi időjárás-előrejelzést. Nem erre számítottunk, itt az igazi hidegzuhany! (Blikk)
Nem ilyen tavasz az álmunk, az egyszer biztos.
jan. 20
0:22
Magyar diplomafilm versenyez a Berlinalén (Infostart)
Balogh Mirjána Wish You Were Ear című animációját beválogatták a február 13-án kezdődő 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Generation 14+ versenyprogramjába – közölte a Nemzeti Filmintézet.
jan. 20
0:22
Elkezdődött az ökumenikus imahét a keresztények egységéért (Infostart)
A különböző felekezetű gyülekezetek egy héten át ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a keresztények egységéért.
jan. 20
0:22
Közleményt adott ki a TikTok: feltámaszthatják a platformot – "Köszönjük Trump elnök úrnak" (Blikk)
Újabb fordulat állt be az USA kontra TikTok ügyben. Miután a vállalat szombaton elvágta a szolgáltatásait az USA-ban, Donald Trump bejelentette, hogy beiktatása után 90 nappal meg fogja hosszabbítani a türelmi időszakot az alkalmazással kapcsolatban. A TikTok hivatalos közleményben reagált az elnök szavaira. Sok millió amerikai lélegezhet fel, viss
jan. 20
0:22
Nagyon kellett - Megnyerték legfontosabb vb-csoportmeccsüket a férfi kézisek (Infostart)
A magyar férfi kézilabda-válogatott 36-32-re legyőzte Hollandiát a világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, vasárnap Varasdon, így három pontot visz magával a középdöntőbe.
jan. 20
0:22
Tavaly 2606 állatot sikerült megmenteniük a fővárosi vadállatmentőknek (Blikk)
Tavaly 127 faj 2606 egyedét mentették meg a Fővárosi Állat- és Növénykert vadállatmentői. Az állatok legnagyobb része madár volt, de sok kisemlős, illetve néhány hüllő és kétéltű is akadt köztük – tájékoztatta Fővárosi Állat- és Növénykert vasárnap. 2024-ben a mentett állatok legnagyobb része, 92 faj 1301 egyede madár volt. Az emlősöket 22 faj 1096
jan. 20
0:22
Megnyitotta egyik városát a külföldi turisták előtt Észak-Korea (Infostart)
Észak-Korea megnyitotta a külföldi turisták előtt az orosz és a kínai határához egyaránt közeli Raszon városát – jelentette több kínai és egy spanyol utazásszervező cégre hivatkozva az AFP francia hírügynökség.
jan. 20
0:22
A legnagyobb titokban született meg Henry Cavill első gyermeke: a színész el is jegyezte a kicsi édesanyját (Glamour)
Henry Cavill apa lett: a 41 esztendős színészt a minap az utcán kapták le a lesifotósok, amint párjával, Natalie Viscusóval babakocsit tolnak. A pár a nyilvánosságtól távol éli életét, a színésznő várandósságáról is mindössze egyetlen fotót posztolt korábban.
jan. 20
0:22
Tragikus körülmények között vetélt el Meghan Markle, a mai napig fáj neki a szörnyű nap emléke (Promotions)
Meghan Markle azonnal tudta, hogy baj van, sokáig hallgatott a történtekről.
jan. 20
0:22
Ukrán főparancsnok: Létszámhiánnyal küzd a hadsereg (Magyar Hírlap)
Személyzetet vonnak el a katonai logisztikából, ellátásból és karbantartástól a hézagok betöltésére és új alakulatok felállítására.
jan. 20
0:22
Malinás Sándor: Az első szó a köszöneté! (Magyar Nemzet)
Nagyot nyert a Fidesz politikusa a baloldal által uralt kerületben.
jan. 20
0:22
Mégsem épül meg az Új Nemzeti Galéria a Városligetben? (Helló Magyar)
2025. január 9-én Lázár János építési és közlekedési miniszter sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az idei költségvetésben nem szerepel forrás az Új Nemzeti Galéria megépítésére.
jan. 20
0:22
Fotókkal: Karácsony Gergely megmutatta, milyen lesz Budapest új közparkja (Nyugati Fény)
Mutatjuk a látványterveket!
jan. 20
0:22
Székelykáposzta (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
jan. 20
0:22
Az AKG-ban már kijavították a középiskolai felvételiket – mutatjuk az eredményeket! (Nőiváltó)
Az AKG-ban már kijavították a középiskolai felvételiket, mutatjuk az eredményeket!
jan. 20
0:22
Borzalmas dolgot művelt ez a férfi: amputált lábakat lopott el egy kórház raktárából (naphire.hu)
A férfi a rendőröknek azt mondta, hogy újrahasznosító pillepalackokért tört be a kórházba, a zsákokat pedig úgy vitte el, hogy nem tudta, mi van bennük.
jan. 20
0:22
Ilyen elváltozásokkal jelezheti a bőrünk, tenyerünk a pajzsmirigyzavart (EgészségKalauz)
A bőrön lévő változások fontos jelzésértékkel bírhatnak. Íme 4 bőrprobléma, ami pajzsmirigyzavarra figyelmeztet!
jan. 20
0:22
A Kaliforniai álommal Damien Chazelle álmai is megvalósultak (kultura.hu)
Január 19-én negyvenéves Damien Chazelle amerikai rendező, forgatókönyvíró, producer, a Kaliforniai álom és a Whiplash című filmek alkotója, aki a rendezők közül a legfiatalabban nyerte el az Oscar-díjat.
jan. 20
0:22
Újból ellátási aggályok merültek fel – megugrottak a kakaó- és kávéárak (Magro)
A Világbank italárindexe 18 százalékkal emelkedett decemberben, miután a kávé és a kakaó ára is megugrott az újból felmerülő ellátási aggályok hatására. Az index, amely 2024 harmadik negyedévében (negyedéves összevetésben) 6 százalékkal csökkent, továbbra is körülbelül 91 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi szintnél.
jan. 20
0:24
2024.01.20. Üzenet: Pápai Attila (Gyulatelevízió)
Tapasztaljuk meg a látható Istent!
jan. 20
0:26
Óbudán a Fidesz jelöltje nyerte az időközi önkormányzati választást (Blikk)
Az ország öt pontján tartottak időközi választásokat, ahol izgalmas fordulatok és szoros eredmények születtek. Veszprém, Tiszakécske, Budakalász, Óbuda és Csősz lakói döntöttek új képviselőikről és polgármestereikről. Az időközi választások során az ország különböző pontjain szoros versenyek és meglepő eredmények születtek. Óbudán most áll a bál.

Keresés