Ferenc pápa éjszakája csendesen és nyugodtan telt a római Gemelli kórházban, miközben a Római Kúria éves nagyböjti lelkigyakorlatai is az utolsó naphoz érkeztek. A Szentszék péntek reggel kiadott közleménye szerint a pápa folytatta az előírt kezeléseket. Emellett továbbra is kapja az oxigénterápiát.
Az Eurostat friss jelentése szerint az uniós állampolgárok születéskor várható élettartama 2023-ban 81,4 évre emelkedett, ami 0,8 évvel több az előző évhez képest. Ez az adat már meghaladja a koronavírus-járvány előtti szintet, ami az EU demográfiai helyzetének javulását jelzi. Ennek fényében pláne lekeserítő, hogy Magyarország nagyon rosszul telje
Dopeman egy igencsak furcsa monológot adott elő a Farm VIP legutóbbi adásában. A rapper hosszas mondatokban fejtette ki, miért ellentmondásos az, hogy ő végzi a takarítást, amikor olyan szakmai múlt van mögötte, amivel kevesen büszkélkedhetnek.
A bizalmi vagyonkezelők, az élelmiszeripari vállalkozások transzferárazása és a globális minimumadót befolyásoló tételek is újdonságként kerülnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fókuszába az adóhatóság frissen közzétett, 2025. évre vonatkozó ellenőrzési terve szerint – hívja fel rá a figyelmet az EY.
Szinte még el sem mantráztuk a kéréseinket a tízmilliószoros napon, másnap reggel, azaz március 15-én a Merkúr újra megáll, és hátráló, azaz retrográd mozgásba kezd a Kos jegyében. A retrográd Merkúrtól beszédünk, a dolgokhoz való hozzáállásunk átalakulhat, hozhat olyan időszakot, amikor egy kicsit befelé fordulunk és elhalkulunk.
A meteorológiai szolgálat citromsárga riasztást adott ki zivatarveszély miatt, amely érinti az ország több területét is. A viharokhoz villámlás, erős széllökések és jégeső is társulhat.
Az Erste után a K&H Bank is bejelentette, hogy áprilistól a fiataloknak öt évig kedvezményes, 5 százalékos kamatú lakáshitelt kínál. A szigorú feltételek miatt azonban csak keveseknek és jó fizetéssel van esélyük erre, leginkább vidéken.
A blazárok a világegyetem legextrémebb objektumai közé tartoznak, hatalmas energiát sugározva a kozmoszba. Az egyik legrégebben felfedezett példány azonban most fejtörést okozott a kutatóknak.
Zakynthos: A Jón-tenger gyöngyszeme, ahol a kék és a zöld találkoznak. Engedd, hogy elvarázsoljon a Jón-tenger smaragdzöld vize és a szikrázó napsütés, miközben Zakynthos szigetének rejtett öbleit és lenyűgöző tájait fedezed fel.
Elhunyt Vitár Róbert, a híres magyar sportriporter. Harmincnyolc évet töltött a Magyar Televízió sportosztályán, nemzedékek nőttek fel a közvetítésein.
A Peak csoport mesterséges intelligencia üzletága, a PeakX csapata átfogó kutatást végzett a jelenleg legismertebb mesterséges intelligencia (AI) modellek teljesítményéről. Az eredményeket március 12-én mutatták be a sajtó képviselőinek. Az eseményhez kapcsolódóan Érczfalvi András a Peak alapítójával, Suppan Mártonnal beszélgetett a Trend FM Monito
Egy év szünet után újból megrendezésre kerül egy fontos és kedvelt esemény. 2025. április 26-án 16-21 óra között a pécsi Magtár Rendezvényházban kerül megszervezésre a közép-európai portugieser borok sétáló kóstolója, a Portugieser
Összeállt a 18+1 kategóriára osztott versenynévsor, a Fonogram-Magyar Zenei Díj idei jelöltlistája. A magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismeréseit április 8-án, a Fonogram-napon adják át.
Az indukciós főzőlapok gyorsak és energiatakarékosak, azonban a hosszú élettartam érdekében fontos a megfelelő karbantartás és tisztítás. Mindig olvassuk el a használati utasítást, és csak erre alkalmas szereket használjunk. Hogyan lehet az indukciós főzőlap tisztítása biztonságos? Íme a szabályok! Az egyik legfontosabb, hogy mindig várjuk meg, amí
2025. március 13-án harmadik alkalommal adták át az IVSZ - Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A Microsoft Magyarország budapesti székházában megrendezett gálán három kategóriában hirdettek nye
Ha egzotikus helyre tervezünk utazni, gyakran a költségvetés az, amely visszatart minket attól, hogy meglátogassunk egy-egy régóta vágyott úti célt. Egy friss kutatás azonban rávilágított arra, hogy világszerte rengeteg olyan hely rejlik, amely sokkal olcsóbb, mint azt elsőre gondolnánk.
Skorpió A „Napfény” kártya a szerencsét és reményt hozza el ebben a 9 napban a számodra. Ez a kártya pontosan azt jelenti, hogy a nehézségek után végre kicsit fellélegezhetsz. Most egy olyan tartalmas időszak következik, amikor a kemény munkád meghozza a várva várt gyümölcsét. Anyagi helyzeted sokkal megjavulhat, és egy váratlan lehetőség kopogtath
A szexuális vonzalom misztikus, megfoghatatlan erőként uralja az életünket. Néha egyetlen pillantás, egy illat vagy egy bizonyos kisugárzás elég ahhoz, hogy valaki teljesen rabul ejtsen minket.
Március 15-én, szombaton is hullámzó front alakítja Magyarország időjárását, hajnaltól újabb kiadós csapadék érkezik az ország legnagyobb része fölé – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken. Az előrejelzés szerint 10-20 milliméteres eső is eshet országszerte. Budapest szintén nem ússza meg szárazon, már kora hajnaltól zuhogni fog.
A miniszter félrelép című vígjáték színpadi bemutatója után Spanyolországban pihente ki a próbák és az előadások fáradalmait Szabó Erika. A Thália Színház művésznője családjával együtt kelt útra Andalúziába, és előbb bejárták Sevillát, majd Gibraltár környékén túráztak.
Az iraki hírszerző szolgálat és az Egyesült Államok vezette koalíciós erők egy közösen végrehajtott hadműveletben megölték az Iszlám Állam iraki és szíriai vezetőjét - jelentette be az iraki miniszterelnök az X-en.
A mi Erkelünk címmel készített dokumentumfilmet a magyarság egyik legnagyobb zeneszerzőjéről a Magyar Történelmi és Műfaji Film Alapítvány - közölték az alkotás készítői a gyulai Erkel Ferenc Emlékházban tartott sajtótájékoztatón pénteken.
A Kreml megerősítette, hogy Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja, Steve Witkoff csütörtök este találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, miközben a felek egy elnöki csúcstalálkozó előkészítésén dolgoznak. Az Egyesült Államok "némi óvatos optimizmussal" várja a tűzszüneti megállapodás megkötését az ukrajnai háborúban – mondta Donald Trump
Árrésstopot jelentett be a kormány 30 alapvető élelmiszerre, így próbálnak harcolni a növekvő inflációval. A listán túlsúlyban vannak a húsok és tejtermékek, zöldségekből viszont alig találni. Dietetikusokat kérdeztünk arról, mit gondolnak a listán szereplő élelmiszerekről, és hogyan befolyásolhatja mindez a magyarok étrendjét és egészségét.
Az ausztráliai versenyhétvége szabadedzéseivel kezdődött 2025-ös (76.) Forma–1-es világbajnokság egy korszak lezárását, a 2022-ben bevezetett szabályrendszer utolsó évét jelenti, de egyben a felkészülés jegyében is telik majd, hiszen jövőre alapos változás lép életbe.