Jól döntött Szoboszlai Dominik? Ez a kérdés foglalkoztatja a Liverpool rajongóit, no meg a magyar futballszurkolókat a vörösök Aston Villa elleni angol bajnoki mérkőzése után. A 2-2-re végződött találkozó 69. percében ugyanis a magyar válogatott csapatkapitánya nagy helyzetben passzolt le egy labdát Darwin Núneznek, aki azonban nem találta el az ür
Több mint 10 ezer eurós pénzbüntetést kapott, és arra is kötelezték, hogy egy évig ne menjen a spanyol válogatott focistájának 200 méteres körzetébe, és ne is lépjen vele kapcsolatba.
A hazai cseh csapat az első pillanattól kezdve kezdeményezőbb volt, a Ferencváros igyekezett megőrizni a hazai odavágón szerzett egygólos előnyét. Ez nem sikerült, több Gróf-védés után a 27. percben már jött a gól is, egy kapu előtti kavarodás végén Durosinmi gurított a kapuba. Nyolc perccel később Sulc góljával már összesítésben is a Plzennél volt
Gróf kapuson kívül nem volt más magyar a kezdőben, a csehek az első pillanattól uralták a meccset, a Lazióval is játszhatnak. Ezzel a kínos vereséggel ért véget a Fradi kupaszezonja.
Alakul a futballcsoda: öt ponttal vezeti az NB I-es tabellát a Puskás Akadémia, s egyre közelebb van ahhoz, hogy letaszítsa a trónról a Ferencvárost. A drukkerek között is téma, képes lesz-e a csapat megszerezni az aranyérmet, ám amikor a Blikk stábja Felcsútra látogatott, nem tapasztalta, hogy a helyiek focilázban égnének. Viszont sikerült megtalá
Az akarást, a küzdelmet hiányolta csapatából Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője, miután együttese 3-0-s vereséget szenvedett a cseh Viktoria Plzen otthonában és 3-1-es összesítéssel búcsúzott az Európa-liga rájátszásában.
A jövő bajnokait láthatják az érdeklődők a Főnix Aréna jegén február 25. és március 1. között, ugyanis Debrecen ad otthont aműkorcsolya és jégtánc junior világbajnokságnak. Magyarország három versenyszámban is érdekelt lesz: női, férfi és páros műkorcsolyázók is jégre lépnek.
Kiosztotta az Év Sportolója elismeréseit a Nemzeti Versenysport Szövetség, ahol a nem olimpiai sportágakban kiemelkedő eredményt elért sportolókat díjazták.
Csütörtökön a Ferencváros sima vereséget szenvedett a cseh Viktoria Plzen otthonában, így búcsúzott az Európa-ligától. Az első meccsen megszerzett egygólos előny semmit sem ért, a Fradi már az első félidőben három gólt kapott, amivel el is dőlt a sorsa. A csalódottságot jól tükrözi Pintér Gábor fideszes politikus reakciója is, aki egy igencsak besz
Kajetan Kajetanowicz 2023-ban már megnyerte a WRC2 Challenger bajnoki címet Skodával, az idei szezonra azonban Toyotára vált, amivel ismét világbajnok lenne.
Vannak sportágak, amik az adóforintok nélkül pont ott tartottak, mint most közpénzzel kitömve. De vannak olyanok is, amikben még jobb eredmények is születtek a csóró korszakban. Akad azért pozitív kivétel is.
Schmidt Ádám tájékoztatása szerint a sportállamtitkárság idén közel a kétszeresére, kétmilliárd forintra emelte a nem olimpiai sportágak központi támogatását.
Az RTL+-on élőben közvetítettük a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolását, most ebben a cikkben összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat. (Egyébként kialakult az ágrajz is, tehát mostantól nem lesz újabb sorsolás, egyértelműen követhető, hogy ki, kivel játszhat majd továbbjutás esetén.) A pontos órarend péntek estére készül el, egyelőre anny
A dán Jesper Madsen a csütörtöki Veszprém–Sporting meccs első félidejének hajrájában esett össze, és hordágyon vitték le a pályáról. A játékvezetőt azonnal kórházba szállították, de nem kellett ott töltenie az éjszakát.
Az alapszakaszgyőztes SS Lazio lesz az ellenfele a Ferencvárost csütörtökön búcsúztató cseh Viktoria Plzennek a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében.
A magyar válogatott Bolla Bendegúzt is foglalkoztató Rapid Wien a bosnyák Borac Banja Lukával találkozik majd a labdarúgó Konferencia-liga nyolcaddöntőjében.