Komoly döntést hozott Mácsai Pál! Húsz év direktori munka után idén már nem pályázik az Örkény István Színház igazgatói pozíciójára. Döntésének magánéleti okai is vannak, úgy érzi, a jelenlegi élethelyzetében inkább az alkotói tevékenységre szeretne koncentrálni.
Csepregi Éva nagy örömmel fogadta be a családba a fia, Heatlie Dávid párját. Az énekesnő úgy véli, nem helyes, amikor a fiús anyukák a gyermekük boldogságának
Elhunyt Mauro Morandi, a híres "modern Robinson Crusoe", aki több mint három évtizedet töltött egyedül egy olasz földközi-tengeri szigeten. Miután hajótörést szenvedett, Morandi visszavonult a társadalomtól, és a gyönyörű Budelli sziget gondozója lett.
Nem mindennapi utazásra vállalkozott az ismert humorista, Nacsa Olivér és a felesége, Tripolszky Anna. A pár ugyanis Japánba látogatott el, ahol belekóstolhattak a keleti kultúrába. A szerelmesek az utóbbi időben szinte több időt töltöttek külföldön, mint Magyarországon, hiszen alig értek haza az olaszországi utazásukról, máris Ázsia felé vették az
A történelemben ő volt az első énekes, akik klasszikus világsztár lett: sikítozó rajongókkal, borzalmas függőségekkel, magánéleti válságokkal küzdött és végül alig 42 évesen meghalt.
51 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Winnie Khumalo dél-afrikai színésznő és énekesnő – jelentette be családja. Az afropop legendás énekesnője az 1980-as években kezdődött hosszú zenei karrierjéről volt ismert, de népszerű dél-afrikai tévésorozatokban is szerepelt.
Az utazás mindig tartogat meglepetéseket. A reptéri biztonsági ellenőrzés során bizonyos tárgyakat elkobozhatnak, de szerencsére sok étel engedélyezett a repülőn.
Vujity Tvrtko nehéz éven van túl, ugyanis tavaly több orvosi beavatkozáson is átesett az egészségi állapota miatt, ám már túl van ezeken, így ma már nyugodt szívvel tud nevetni is. Az évek óta Amerikában, azon belül először Hawaii-on, majd Floridában élő riporternek nem egyszerű kimondani a nevét: többen is akadtak, akik belegabalyodtak, így nem c
Rihanna szexi fehérneműt és vörös hajat villantott a Valentin-napi fotózásán. Rihanna a Savage x Fenty kollekciójához mutatta meg a szülés utáni testét a nagyvilágnak.
Nemrég megismerkedtél egy helyes férfivel, és minél előbb ki szeretnéd deríteni, hogy összeilletek-e, hogy van értelme időt és energiát áldozni a kapcsolatra?Egy
Néha nehéz eldönteni, hogyan látnak bennünket mások, de a tesztünkből könnyedén kiderítheted, szerethetőnek, vagy éppen antipatikusnak tartanak az emberek.
Sebestyén Balázs a mesés Thaiföldön kezdte az idei évet, ahová a családjával utazott feltöltődni a sűrű tavalyi év után. A műsorvezető korábban azt is megmutatta, hogyan búvárkodnak fiával, aki egyre ügyesebb. Most pedig egy másik, szintén nem mindennapi programról osztott meg fotókat és videókat.
Ha fehérnemű nélkül érzed magad szabadabbnak és kényelmesebbnek, érdemes figyelni a megfelelő ruházat kiválasztására és a higiéniai szokások betartására.
Egy gyermektelen német házaspár ukrán menekült nő csecsemőjét kívánta megszerezni és sajátjaként felnevelni. Elszántságuk rettenetes vérfürdőbe torkollt.
Szeptember 7-én született meg a rapper harmadik gyereke. Cardi B terhes volt, amikor bejelentette, hogy férjével, Offstel elhidegültek egymástól, külön utakon folytatják.
Régóta zajlanak a találgatások, vajon Hosszú Katinka tervezi-e a visszavonulását, vagy újabb csatákra készül. A sportoló ma közzétett nyilatkozatával eloszlatta a kétségeket.
A negyven feletti randizás merőben más, mint a húszas vagy harmincas éveinkben, de ha figyelmesek és kritikusak vagyunk, könnyedén megüthetjük a főnyereményt!
Donald Trump nagyívű álmaiban Kanada és Panama mellett a Dániához tartozó Grönland is az Egyesült Államok része. Az Európai Unió egyre komolyabban veszi a leendő elnök fenyegető kijelentéseit.
Komoly célokat tűzhetsz ki ma magad elé, azzal is tisztában vagy, hogyan érheted el őket, emiatt sikerrel veheted az utadba kerülő akadályokat. A napi horoszkóp következik.
Böröcz László, az I. kerület polgármestere bejelentette, hogy a Halászbástya alsó szakaszát nem zárják le többé. A döntés hátterében a lakossági visszajelzések és gazdasági megfontolások állnak. Elárulta azt is,hogy a Halászbástya lekordonozásával egy nap alatt egymillió forintot szedtek be. A Halászbástya alsó részén még január 1-jén jelent meg e