Brutálisan sok pénzből épít a magyar állam kétszer két sávos hidat a 17 ezres Mohács és a 700 fős Újmohács közé a Dunára. Amikor a Közlekedésinfón rákérdeztünk, miért olyan fontos ez a projekt, Lázár János egy még épülő szerbiai gyorsforgalmi úttal rukkolt elő.
A Facebook mögött álló tech óriás AI felhasználókkal pörgetné fel a platformjait. A cég víziója, hogy ezek a felhasználók ugyanúgy képesek lesznek tartalmakat megosztani, üzeneteket küldeni és képeket feltölteni magukról, mint a valódi felhasználók. A Meta, amely a Facebook, az Instagram és a WhatsApp mögött álló techóriás, egy új irányt vesz a köz
A gépjárműgyártás és -javítás munkafolyamatai ugyancsak megváltoztak az elmúlt évtizedekben. Ezt mindannyian jól ismerjük az autószervizekben tett látogatásainkból: amíg korábban inkább kiszerelték, megjavították, majd visszaszerelték az alkatrészeket, addig ma többnyire komplett egységeket cserélnek. Egyvalami azonban nem változott: a legkisebb ko
A Peak csoport 2024-es éve kimagasló eredményekkel zárult. Dinamikus növekedés, stratégiai befektetések, valamint az AI-divízió első jelentős sikerei jellemezték az évet, amely minden téren megerősítette a vállalat pozícióját a fintech piac élvonalában. A Peak csoport, amely a Peak, a Comet és az ff.next vállalatokat foglalja magába, idén kimagasló
A Continental először mutatja be ablakvetítési megoldását a Las Vegasban megrendezett Consumer Electronics Show-on (Ces), 2025. január 7. és 10. között.
A Ripple életképes befektetési lehetőségnek bizonyult, mivel az XRP ára 2024-ben jelentősen megugrott. Ugyanakkor a Ripple továbbra is kihívásokkal néz szembe a folyamatos befektetői frusztráció, a növekvő profitrealizálás és az XRP stagnáló ármozgása miatt a jelenlegi kereskedési időszakban.
A Nyilas keresse meg a valódi célját, a Szűz keresse meg a kiskaput a tervben!! Karrier horoszkóp: 2025.01.09. Kos Ahhoz, hogy ma sikeres legyél remenősebbnek kell lenned. Mások is ezt teszik, és rájössz, hogy ha nem követed a példájukat, lemaradsz. Légy magabiztos, amikor olyan helyzetre kerül a sor. Bika Nehéz hatalmi harc robban ki a
A Doge évek óta a mémcoinok arca, egyszerűségéről és hűséges közösségéről ismert. Azonban az idők változnak, mivel új projektek veszik át a vezetést friss ötleteikkel és fejlett technológiájukkal.
A podcast itt hallgatható meg: A podcast legfontosabb gondolatait itt foglaltuk össze: 1:21 A Grantis teljes körű, 360 fokos tanácsadási szolgáltatást nyújt. A nyugdíj megtakarítási célok mellett például azoknak is tudunk segíteni, akik ingatlant szeretnének vásárolni vagy a gyermeküknek félretenni. A kockázatok védelme is egyre hangsúlyosabb lett.
Róma a 25 évenként megrendezésre kerülő jubileumi szentév elé néz. Már most intézkedéseket hoznak annak megakadályozására, hogy egyes vendéglátósok ne használják ki az eseményre érkezőket: megkötik a nagy "Carbonara Paktumot".
A pályakezdés izgalmas téma, ugyanakkor egy kicsit talán félelmetes is. Ha te is pályakezdőként próbálsz éppen állást találni, akkor minden bizonnyal szorgalmasan küldözgeted az önéletrajzod, valamint interjúról interjúra jársz. Igen, ez egy kicsit fárasztó lehet, szóval most hoztunk 3 jó tanácsot, ha mint pályakezdő, megfogadsz. Ne csüggedj! Egyik
Magyarország az Európai Unióba való belépésével kötelezettséget vállalt az euró bevezetésére. Friss anyagába az eurózónás csatlakozáshoz szükséges négy kulcsfontosságú kritérium teljesítését elemezi a Gazdaságkutató Intézet.
A gépjárműgyártás és -javítás munkafolyamatai ugyancsak megváltoztak az elmúlt évtizedekben. Ezt mindannyian jól ismerjük az autószervizekben tett látogatásainkból: amíg korábban inkább kiszerelték, megjavították, majd visszaszerelték az alkatrészeket, addig ma többnyire
Kertben milyen célra lehet felhasználni a fahamut? Nyáron vettünk egy házat, a kert rendbetétele közben selejtezésre szánt beteg fák egy részét elégettük. Hogy lehet leghatékonyabban hasznosítani a keletkező fahamut?
A Das WeltAuto 2024-ben elkészített egy online, reprezentatív felmérést azokkal a magánszemélyekkel, akik 1-2 éven belül szeretnének autót vásárolni. A kutatás a 18 év felettiek korosztályát vizsgálta, és egyértelműen kimutatta azt, hogy a potenciális vásárlók kétharmada inkább használt autót keres, ezzel szemben 21 százalékuk nyilatkozott úgy, hog
A kisbefektetők körében is egyre népszerűbbek a fintech szolgáltatók és neobankok, a technológia miatt sokszor jóval olcsóbban, és felhasználóbarátabban tudunk megtakarítani, mint a klasszikus pénzintézeteknél. Ennek azonban megvannak a hátulütői is, például a panaszkezelés menete, de a rejtett díjakra is érdemes figyelni.
Az avokádófogyasztás finom és egyszerű módja annak, hogy tápanyagokkal lássuk el szervezetünket. Egy friss kutatás eredményei alapján abban is segíthet, hogy a nap folyamán minél jobb döntéseket hozzunk egészségünkkel kapcsolatban.
Egy kiló marhahús 600 ezer forintért? Ugyanennyi szarvasgomba 1 millióért? Vagy kaviár 15 millióért? Melyek és mitől különlegesek a világ legdrágább élelmiszerei? A kaviártól a szarvasgombáig számtalan olyan különleges étel szerepelt az étlapokon tavaly is, amelyek az ízlelőbimbóknak kedveztek ugyan, a pénztárcáknak viszont már kevésbé. A
A Diákhitel1 "támogatott" hitelkonstrukció jelenleg egyedül a méregdrága személyi kölcsönökhöz képest tűnik jó választásnak. Miközben a nullaszázalékos munkáshiteltől hangos az ország, az egyetemisták szépen csöndben görgethetik maguk előtt a kockázatmentes állampapírhozam 140 százalékával ketyegő tartozásukat.
A Napenergia Plusz program keretében a magyar kormány 105,8 milliárd forintos támogatással segíti a modern, energiatárolóval felszerelt napelemes rendszerek telepítését, miközben hamarosan új, egyszerűbb pályázati lehetőségek nyílnak az energetikai otthonfelújításokhoz.
Ma esti vendégünk Málnay B. Levente, az Amc Network International Közép- és Észak-Európáért felelős ügyvezető alelnöke. Az Amc nemrég (egészen pontosan 2024. novemberében) ünnepelte a régióban a 10. születésnapját. Először arról beszélünk, mi történt ezzel a nagy amerikai tulajdonú televíziós céggel az első itteni évtizedében. A beszélgetés arra
A begóniák nemzetségébe több, mint 2000 virágos növényfaj tartozik. Ebből Kínában 288 fajuk található meg, beleértve az alfajok, változatokat és a természetes módon előforduló hibrideket is.
Meta alkalmazottai és a szélesebb közösség körében heves vitát váltott ki a vállalat döntése, hogy megszünteti a harmadik fél által végzett fact-checking programot. A lépést Joel Kaplan, a Meta új globális ügyekért felelős vezetője jelentette be, aki hangsúlyozta, hogy a változások célja a szólásszabadság erősítése. Azonban sokan úgy vélik, hogy a
Az elmúlt hetekben Kínában jelentősen megnőtt a humán metapneumovírus (Hmpv) okozta légúti fertőzések száma, különösen az északi tartományokban és főként gyermekek körében.
A kibercsalások áldozatai között kiemelkedő a nyugdíjasok aránya. Az idősek különösen veszélyeztetettek, mivel kevésbé jártasak a digitális világban, ráadásul számukra az átlagosnál súlyosabb következményekkel járhat a csalás, hiszen akár az életük során felhalmozott összes megtakarításuk a csalók kezébe kerülhet – figyelmeztet a Pénzügyi Békéltető
Az LG Electronics (LG) a 2025-ös CES kiállításon mutatta be legújabb OLED evo termékcsaládját, amelynek tagja a világ első vezeték nélküli OLED evo M5 és OLED evo G5 modell is. A legújabb OLED evo televíziók az LG továbbfejlesztett Brightness Booster Ultimate technológiáját alkalmazzák, amely a fényvezérlő architektúrát és a Fényerő-rásegítő
Az egyik leggyakoribb szilveszteri elhatározás: lefogyni a nyári strandszezonra. A fogadalom fő ösztönzői a médiában viszontlátott testképideálok, amelyekkel azonban a sajtó nemritkán irreális elvárásokat és elérhetetlen referenciákat közvetít – fogyókúrára buzdítva akár teljesen egészséges testalkatú embereket is. A Nemzeti Média- és Hírközlési Ha
Az Nvidia a jelek szerint tovább mélyíti jelenlétét a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hardverek piacán: bemutatta első asztali mesterségesintelligencia-eszközét, a Digits szuperszámítógépet. A CES 2025 kiállításon bemutatott számítógép alapja az új