A modern világ adatéhsége elképesztő tempóban növekszik. Ahogy a közösségi médiaóriások, mint a Meta is egyre több információt dolgoznak fel, tárolnak és továbbítanak, az infrastruktúra energiaigénye pedig az egekbe szökik. A Meta sajátos megoldáshoz nyúlna.
2024. augusztus–októberben a 15–74 évesek munkanélküliségi rátája az előző év azonos időszakához képest 0,3 százalékponttal, 4,6%-ra nőtt, a férfiak esetében 0,3 százalékponttal, 4,6%-ra, míg a nőknél 0,3 százalékponttal szintén 4,6%-ra emelkedett.
December 31-én lejárt az öt éve kötött orosz–ukrán tranzitmegállapodás, Putyin már december 26-án bejelentette, hogy nem fogják megújítani. Hozzánk továbbra is jön orosz gáz, de más úton.
Január 1-jétől ingyenesen, szabadon hozzáférhető és letölthető lesz 250 közkinccsé váló mű az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában (MEK), ahová az év folyamán további alkotásokat is feltöltenek.
A szakértők között egyre nagyobb az egyetértés abban, hogy 2025 a mémérmék szuperciklusának éveként lesz ismert, a legnagyobb hozammal az ágazat vásárlói számára. A szektor 2024-ben érte el 127 milliárd dolláros piaci kapitalizációs csúcsát, ezt a mérföldkövet sok elemző szerint jövőre könnyedén túl fogja szárnyalni. Mivel 2025 már elstartolt, az o
Milyen párhuzamok vonhatók a munkaerőpiac és az olimpiai botrányok között? Bár szóban minden a rugalmasságról és a munkavállalói jól-létről, a munkáltatói márkáról szól, a foglalkoztatásban sok szempontból még mindig a mélyrugalmatlanság jellemző, hiszen számos visszarendeződési kísérletre volt példa az év folyamán. Nézzük milyen tanulságok vonható
Az év végi ünnepi időszak közeledtével a karácsonyi ajándékozás öröme mellett egyre több ember érzi a pénzügyi terhek súlyát. Az ajándékozás hagyománya, ahogyan a karácsony is, mélyen gyökerezik kultúránkban, és sokak számára a szeretet és figyelmesség kifejezésének legfőbb eszköze. Azonban a családok és baráti körök szélesebb köre, valamint az egy
A 2024. január 1-jén induló vidéki otthonfelújítási támogatási program kiváló lehetőséget nyújt az 5000 fő alatti településeken élők számára, hogy korszerűsítsék otthonaikat. A program keretében akár 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás is igényelhető, amelyet további 3 millió forintos önrésszel egészíthetnek ki a pályázók – akár kedvezmé
Decemberben lassult az orosz szolgáltatóipar teljesítménynövekedése novemberhez képest, részben a vásárlói kereslet mérséklődése miatt – áll az S&P Global gazdaságkutató intézet felmérésében. Az oroszországi szolgáltatószektor üzleti aktivitásának alakulását jelző beszerzésimenedzser-index (BMI) 51,2 pontra esett a novemberi, tízhavi csúcsnak számí
Mint ismert, az Épduferr Nyrt. korábban közös céget alapított GeoAkku Kft. néven, melyben 50 %-os részesedéssel rendelkezik jelenleg az építőipari vállalat. Az Épduferr Nyrt. mai közzététele ezzel a vállalattal kapcsolatban közölte, hogy az energiatárolás alternatív lehetőségeire vonatkozó találmány hasznosítására a találmány jogosultjaival 2023. j
Megkezdődött a próbagyártás a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat sanghaji Megapack akkumulátoregységeket gyártó üzemében, hét hónappal az építkezés megkezdése után – közölte a Tesla China. A Tesla Megapack nagyméretű, erőművek számára készülő lítium-ion akkumulátoros, helyhez kötött energiatároló egység. A Tes
Vegyesen alakult a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő kora estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése hét órakor 411,35 forintra gyengült az előző esti 411,43 forintról. A dollár árfolyama 395,36 forintra csökkent 396,12 forintról, a svájci frank viszont 437,97 forintra drágult 437,02 forintról. Az
Mínuszban zárt az a néhány tőzsde Ázsiában, ahol volt kereskedés az év utolsó napján. A tajpeji börze indexe 0,67 százalék, az ausztrálé 0,92 százalék, a sanghaji pedig 1,56 százalék csökkenéssel fejezte be a napot. Reggel nyolc órakor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 63 cent (0,85 százalék) emelkedéssel, 74,62 dolláron állt. Az ar
Az MNB csoportszintű átfogó vizsgálata nyomán összesen 63 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra és a MagNet Faktorra. Egyebek közt a vállalatirányítás, hitelkockázat, követelésminősítés és értékvesztésképzés, tőkemegfelelés és IT-biztonság terén feltárt hiányosságok miatt, amelyek azonban nem veszélyeztetik a bankcsoport megbízható műkö
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 166,19 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel 79 326,66 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 2024 utolsó kereskedési napján elérte a 12,1 milliárd forintot. A vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a magyar részvénypiac
Kotaszek László 2004-ben költözött ki Japánba, az évek során családja, majd saját étterme is lett Tokióban. Kalandos életéről, a távolságról és a magyar borokról is beszélgettünk vele az Akaszaka városrészben található Döbrögiben, amit feleségével ketten visznek.
Spanyolországban július óta a legmagasabb, 2,8 százalékos inflációt mérték decemberben – közölte az ország statisztikai hivatala ismertetett előzetes számításaiban. Novemberben 2,4 százalékos inflációt mértek Spanyolországban, ahol decemberben már a harmadik egymást követő hónapban gyorsult a fogyasztói árak emelkedése. Elemzői várakozások átlagába
Az MNB csoportszintű átfogó vizsgálata nyomán összesen 63 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra és a MagNet Faktorra egyebek közt a vállalatirányítás, hitelkockázat, követelésminősítés és értékvesztésképzés, tőkemegfelelés és IT-biztonság terén feltárt hiányosságok miatt, amelyek azonban nem veszélyeztetik a bankcsoport megbízható működ
GPS nélküli navigációra is alkalmas dróntechnológiát fejlesztettek ki ausztrál kutatók azzal, hogy csillagászati alapon történő tájékozódást kombináltak látásalapú algoritmusokkal. Az innováció jelentős előrelépést jelenthet a drónok éjszakai irányításában, különösen olyan
Az elmúlt évtizedek alatt szinte folyamatosan csökkent a szőlő termőterülete hazánkban. A legnagyobb visszaesés az ezredforduló környékén alakult ki, amikor a korábbi 130-247 ezer hektárról 100 ezer hektár alá zsugorodott.
A lestyán (Levisticum officinale) a legősibb kultúrnövényeink egyike. Méltatlanul elhanyagolt kincs a veteményesek szélén, pedig azon természetes ízfokozók egyike, amely nem hiányozhatna egyetlen konyhából sem. A lestyán levelét, magját és gyökerét is felhasználhatjuk levesek, egytálételek, szószok, tokányok, rizs és ragu készítéséhez, nem
Az Indielux és az Epp Solar bejelentette a 6 kW-os, csatlakoztatható napelemes rendszerét, amely energiatárolási lehetőséget kínál és egyszerűen telepíthető. Az árak 4700 eurótól indulnak, a piacra dobás decemberben várható.
Felsorolni is nehéz, mennyi változás történik a mindennapi pénzügyeinkben 2025. január 1-től. Nő a bankszámlák díja, csökken a hitelek THM maximuma, jön a munkáshitel és az új otthonfelújítási támogatás, lakáscélra lehet használni a nyugdíjpénztári megtakarítást és a SZÉP Kártya egyenlegének felét. A Bank360.hu összefoglalta a legfontosabb változás
A tőkepiacok teljesítményét az új amerikai kormány gazdaságpolitikai törekvései, az inflációs és növekedési kilátások, az orosz-ukrán és a közel-keleti fegyveres konfliktus alakulása, a kínai-amerikai geopolitikai konfliktus, valamint a fejlett gazdaságok általános költségvetési és monetáris politikája fogja formálni.
A Samsung és a Google együttműködése új korszakot nyit a kibővített valóság (XR) világában. A „Project Moohan” kódnevű Android XR-headset természetes, multimodális interakciókat és személyre szabott AI-asszisztens élményt kínál. A fejlesztés célja, hogy átlépje a fizikai határokat, és páratlan lehetőségeket biztosítson a felhasználóknak, hogy újsze
A Varinex Zrt. 100%-ban magyar tulajdonú családi vállalkozás, és az additív gyártás szakértőjeként számos piacvezető 3D szkenner, 3D nyomtató, 3D szoftver és felületkezelő márkával dolgozik együtt. Idén a 3D szolgáltatásokkal
Az új esztendő legfontosabb, stratégiai jellegű tech-trendjeit a Gartner elemzői három nagy témakörbe sorolták. Ezek az MI-vel kapcsolatos szükségletek és kockázatok, a számítástechnika új határai, valamint az ember-gép szinergia.
Kanadát az USA 51. államának tenné meg, a Panama-csatornát visszavenné, megvásárolná Grönlandot, Donald Trump még hivatalba sem lépett máris nagyokat mond, unatkozni biztosan nem fogunk 2025-ben, az új amerikai elnök lépései pedig hatással lesznek a befektetésekre is, legyen szó büntetővámokról, adócsökkentésről, deregulációról vagy béketeremtésről
Az olyan kompakt és ellenálló gyümölcsfajták, mint például a Pidi alma, tökéletesek kis helyekre is. Megint mások, mint akár az Ellora oszlopos őszibarack vagy a Karneval csíkos alma, díszítik a kertet és nagy örömöt okoznak a szüretkor.