Erősen indult az év a lakáspiacon az ingatlan.com adatai szerint. 2024 utolsó és 2025 első napjaiban – december 27. és január 5. között – éves összevetésben 8 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma, a két évvel ezelőtti szintet pedig 28 százalékkal haladja meg.
2024. végén hatályba lépett a nemek közötti egyensúlynak a nyilvánosan működő részvénytársaságok igazgatói körében való javításáról szóló irányelv, amelynek célja, hogy valamennyi uniós tagállamban kiegyensúlyozottabbá tegye a nemek arányát a tőzsdén jegyzett társaságok vezetőtestületeiben.
2024. novemberben az ipari termelői árak átlagosan 7,9 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat. A belföldi értékesítés árai 3,2, az exportértékesítésé 10,2 százalékkal felülmúlták a 2023. novemberieket - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A hölgyek a hatályos szabályozás szerint 2025-ben is változatlan feltételekkel igényelhetik a nők kedvezményes nyugdíját: meg kell szerezniük legalább 40 évi jogosultsági időt (amelyből alapesetben legfeljebb 8 év lehet a gyermeknevelésre tekintettel kapott ellátások folyósítási idejével szerzett szolgálati idő, vagyis legalább 32 évi szolgálati id
A biztonságos energiaellátást és -felhasználást biztosító berendezésekkel és alkalmazással támogatta a Schneider Electric a Notre Dame újjáépítését. A projekt során a vállalat szakemberei a legmodernebb tűzvédelmi megoldásokat alkalmazták az esetleges elektromos tüzek elleni hatékony védekezés érdekében.
Csalók élnek vissza a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevével, sms-ben és e-mail-ben is próbálnak személyes ügyféladatokat megszerezni. Nem először, valószínűleg nem is utoljára. Az üzenetben általában egy hivatkozás is van, az oldalon személyes információk mellett bankkártyaadatokat is kérnek. A NAV azt írja a weboldalán, hogy a hivata
Tavaly 26 százalékkal nőtt dollárban nézve az arany árfolyama, a magyar befektetők pedig még ennél is jobban jártak, hiszen 45 százalékos éves hozamot könyvelhettek el. Juhász Kristóf, a Conclude Befektetési Zrt. értékesítési vezetője az InfoRádióban elmondta: a jelek arra utalnak, hogy újabb inflációs hullám jön, így fél éven belül akár a 3000 dol
A közelmúltban rossz hírek láttak napvilágot a német autógyárakkal kapcsolatban. Sztrájkokról, leállásról, készülő gyárbezárásokról hallani. Orbán Viktor nyugtatni igyekezett a hazai kedélyeket, a HR Portál azonban iparági szereplők megkérdezésével járt utána, hogy a baj utolérheti-e a német autógyárak magyarországi leányvállalatait is?
A karragén egy széles körben használt élelmiszer-adalékanyag, amelyet tengeri vörösalgákból vonnak ki. A legújabb kutatások szerint bizonyos változatai kedvezőtlen hatással lehetnek az egészségre. Különösen a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásával és a gyulladásos folyamatokkal hozták összefüggésbe.
A fővárosi agglomerációt magában foglaló Pest vármegyében tavaly a Duna House közreműködésével zárult adásvételek száma 2023-hoz képest 44 százalékkal, 2022-hoz képest 37 százalékkal emelkedett - közölte saját adatai alapján az ingatlanközvetítő. Pest vármegyében tavaly az ingatlanvásárlásra fordított összeg 19 százalékkal 56 millió forint
A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg. A PricewaterhouseCoopers sajtóközleményéből kiderül, miért érdemes a családi kedvezmény érvényesítésé
A következő három nap időjárása változékony lesz: kedden este borult ég, majd csökkenő felhőzet várható, szerdán és csütörtökön változóan felhős idővel és elszórt esővel számolhatunk, míg pénteken hidegfront érkezik, amely esőt, havas esőt és erős szelet hoz magával.
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter neve megjelent az amerikai pénzügyminisztérium külföldi vagyonellenőrzési hivatalának szankciós listáján. A büntetőintézkedést a nyilvántartás szerint a Magnyickij-törvény alapján rendelték el. A magyar kormány máris reagált a döntésre. Az amerikai pénzügyminisztérium közleménye
Donald Trump kampányígéretei miatt kénytelen lesz bevezetni a védővámokat, ám azok hatásaival is meg kell majd küzdenie – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász, akadémikus. A műsorban egyebek mellett szó esett még a bizonytalan kormányzás gazdasági hatásairól, mint amilyen Ausztriban, Németországban és Franciaországban lá
Hamarosan megérkeznek az első megemelt fizetések a vízügyi dolgozók számláira; a kormány döntése alapján 2025-ben átlagosan 30 százalékos béremelést kapnak az ágazat szakemberei - közölte Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden a tárca Facebook-oldalán.
A Meta felhagy tényellenőrzési programjával a hozzá tartozó közösségimédia-felületeken és enyhít a vélemények szabad kifejtésének korlátain - jelentette be Mark Zuckerberg, a technológiai óriáscég tulajdonos-elnöke kedden.
Az Egyesült Államok szankciós listára helyezte a magyar Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, Rogán Antalt – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete.
Egy 7.1-es erősségű földrengés rázta meg Tibet szívét január 7-én, a Himalája lábánál, közel az Everesthez. A katasztrófa során 126 ember életét vesztette, és legalább 188-an megsérültek, jelentették a kínai hatóságok – írja a Reuters. Az epicentrum és a környező területek hatása A rengés Tingri megyében történt, amely az Everest régiójának északi
A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg.
Az Nvidia a 2025-ös CES technológiai kiállításon több forradalmi újdonsággal lépett a színre, amelyek az AI, a robotika és a gaming ipar határterületeit feszegetik. Jensen Huang vezérigazgató bemutatta a legújabb termékeket, köztük az AI-alapú Cosmos modellt, az új RTX 50 sorozatú gaming chipeket, valamint az Nvidia első saját asztali számítógépét,
2025. január 7-én ismét reflektorfénybe került a Charlie Hebdo tragédiája, amely tíz évvel ezelőtt megrázta Franciaországot és a világot. Az akkor történt támadás során 12 ember vesztette életét, köztük híres karikaturisták, amikor két fegyveres behatolt a szatirikus lap párizsi szerkesztőségébe. A merénylet óta eltelt idő nem csillapította a vitát
Az augusztusi, szeptemberi és októberi szinten, 5,9 százalékon maradt a munkanélküliség 2024 novemberében az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Már igényelhető az akár 4 millió forintos kamatmentes munkáshitel fiataloknak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője a kormány Facebook-oldalán kedden.
A Kos úgy érzi, hogy ma semmi nem sikerül, a Szűz precízségében ma köszönet lesz. Karrier horoszkóp: 2025.01.08. Kos Ma úgy érezheted, hogy minden összeesküdött ellened, de valójában az univerzum a javadra dolgozik. Egy váratlan esemény olyan lehetőséget hozhat, ami új irányt adhat a karrierednek – ne félj nagyot lépni! Bika A nyugalom szigete lehe
A narancseper (Maclura pomifera) egy szép nagy gyümölcs, ami sokak szerint semmire sem jó. Nem túl gyakori hazánkban, de azért össze lehet futni vele, főleg a téli időszakban.
Abszolút csúcsra jutott a háztartások hitelállománya, de a korábbi kölcsönök előtörlesztésében is többéves csúcs dőlt meg. Ami teljesen új, hogy már a drága személyi kölcsönök idő előtti visszafizetésére is odafigyelnek az adósok – figyelmeztet – Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Történelmi csúcsra jutott a lakosság hiteltartozá
A LG legújabb OLED televíziói mögött olyan mesterséges intelligencia működik, amely több mint 1,6 milliárd képbeállítást és 40 millió hangprofilt elemzett ki, hogy a felhasználók számára testre szabott audiovizuális élményt
Mit keres egy Microsoft-főnök egy startup-alapítóban? Csak AI cégeket akarnak? Mit nyer a startupod, ha bejut a Microsofthoz? Hans Yanggal Tokióban, a Red Bull Basement ötletversenye után beszélgettünk. Interjú.
Az EM szerint január 15-ig lehet benyújtani a Napenergia Plusz Program támogatási kérelmeit, mely akár 5 millió forintos támogatást biztosít napelemekre és energiatárolókra.
Pénzt termelő online vállalkozást bárki indíthat, aki rendelkezik számítógéppel. Persze ez így nagyon egyszerűen hangzik, de az igazság az, hogy egy kis idő meg energiabefektetéssel elképesztő dolgokat alkothatsz az online térben. Összeállításunkban most megmutatjuk, melyek azok a virtuális vállalkozások, melyek elindításához valójában még csak tők
Erőteljes évkezdet jellemzi a lakáspiacot az ingatlan.com elemzése szerint. Már 2024 utolsó és 2025 első napjaiban is – december 27. és január 5 között – éves összevetésben 8 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma, ami a két évvel ezelőtti szintet 28 százalékkal haladja meg.
Milyen feladatokra és határidőkre kell odafigyelni a mezőgazdaságban? Erről készített az Agroinform összeállítást. A legtöbb gazdát érintő határidőket emeljük ki. Az éves jelentések, nyilvántartások és határidők betartása nemcsak kötelezettség, hanem biztosíték arra is, hogy a gazdaságok fenntarthatóan és szabályozott keretek között működje