Lezajlott az idei Megasztár első élő show-ja, és azt már most megsúgjuk: drámából nem volt hiány! A tizenhárom versenyző mindent beleadott, hogy bebizonyítsa a mestereknek és a közönségnek, hogy helye van a műsorban, azonban csak tíz énekes folytathatta a versenyt. Mutatjuk, kiknek kellett búcsúzna!
Kökény Attila legkisebb fia hamarosan megnősül, ugyanis kiderült, hogy eljegyezte a kedvesét. A 19 éves Kökény Lali a Megasztár első élő show-ján közösen mutatkozott a szerelmével. A menyasszonyát, Radics Renátát most először mutatta meg.
A szemfüles nézők észrevehettek egy kis változást Palik László kinézetén a Legyen Ön is milliomos! legújabb epizódjaiban. A műsorvezetőnek sokkal ragyogóbb, fehérebb fogsora lett, mint évekkel ezelőtt.
Rég volt már ekkora csata: összefeszültek a mentorok az X-Faktorban. Olyan már többször előfordult, hogy két ítész összeszólalkozott egy produkció kapcsán, ám olyan még nem, hogy egy előadó miatt mind a négyen felemelik a hangjukat. Márpedig most ez történt, a CFL nevű rapduóra egyszerre szeretett volna az össze mentor lecsapni, ami végül kemény vi
Szombat este végre elérkezett a Megasztár vadiúj szériájának első élő adása. A négy mester közül Tóth Gabi négy énekest, Marics Peti, Curtis és Herceg Erika három versenyzőt vihettek magukkal az élő showk-ba. Így tehát 13-an állnak ma színpadra, akik közösen feldolgozták a 2004-es Csillagdalt is. A műsorvezetők tisztázták az új szabályokat.
A legtöbb magyar kedvenc ételeinek listáján dobogós helyet foglal el a hamisítatlan, hagyományos vörösboros marhapörkölt, ami egyetlen háztartás repertoárjából sem hiányozhat - azonban megosztó kérdésnek számít, hogy mégis mi a tökéletes formula titka. Bár ennél a receptnél abszolút érvényesül az ahány ház, annyi szokás elve, szerintünk a tökéletes
Megkezdődött a téli időszámítás. Szombatról vasárnapra virradóra hajnali 3 órakor 2-re kellett visszaállítani az órát. Ezért persze senki nem kell fel éjszaka, így amikor reggel ránéz az órájára vagy a régi időt látja, vagy az újat. Segítünk eldönteni, hogy melyiknek órájának higgyen.
Egy éve nem jutott az X-Faktor élő show-jába, de Kanalas Cintia nem hagyta, hogy ez a kudarc megtörje. A fiatal lány, aki egyéves korától nevelőintézetben, majd négy évig egy bántalmazó kapcsolatban élt, idén azonban erősen, magabiztosan és ami a legfontosabb, boldogan tért vissza az RTL tehetségkutatójába, ahol nem csak a továbbjutást ünnepelhette
Az érzelmi munka, vagy ahogy a szakirodalom nevezi, az "emotional labor", nemcsak a szolgáltatói szektort érinti, nemcsak nekik kell mosolyogni vagy udvarias gesztusokkal beszélgetést folytatni az ügyfelekkel. A kifejezés ma már azt is takarja, amikor valaki a párkapcsolatban, a családban, a mindennapi élet szervezésében folyamatosan a másik érzelm
Ha napok óta küzdesz a székrekedéssel, és semmi sem segít, itt az ideje új módszert kipróbálni. Egy friss kutatás kimutatta, hogy nem elég általánosságban több rostot fogyasztani – bizonyos ételek és italok sokkal hatékonyabban támogatják a bélműködést. Már néhány falat is elég lehet ahhoz, hogy újra természetesen működjön az emésztésed.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Az őszi hétvégék kirándulásra csábítanak, a természet ilyenkor még azokat is hívogatja, akik egyébként csak nagyon ritkán húznak lábukra túrabakancsot. A hűvösebb évszakban elképesztő látványt nyújtanak a színes fák, jól esik bokáig gázolni az avarban és magunkba szívni az utolsó melengető napsugarakat.
Mi jut eszedbe arról a szóról, hogy "szalon"? Egy különösen rendezett nappali, ahol tilos hátradőlni? Rejtélyes kulturális események, ahova csak a kiváltságosok léphetnek be? Befolyásos, nagyszoknyás asszonyok? A szalon mindez, és még sokkal több.
Vasárnap elindult az RTL új, interaktív realityje, a Most Wanted – A Hajsza, amelyben 24 ismert ember próbál elbújni az ország különböző pontjain, miközben Sebestyén Balázs és csapata próbálja őket elkapni. A játék különlegessége, hogy a lakosság is bekapcsolódhat: bárki segítheti vagy épp akadályozhatja a menekülő hírességeket.
Szellő István neve a magyar televíziózásban egyet jelent a hiteles, profi tájékoztatással. Pályafutását külpolitikai tudósítóként kezdte, és számtalan háborús övezetben helytállt. Tudósításai során többször a saját testi épségét is kockára tette, hogy valós képet adjon a háborúkról és fegyveres konfliktusokról. Ma az RTL egyik legismertebb arca, né
Vasárnap indul az RTL új interaktív realityjének, a Most Wanted – A Hajsza forgatása. Lakatos László Facebookon osztott meg egy vicces videót, amiben felesége aggódóan kérdezgeti: mit fogtok enni? Hol alszotok? Erre László higgadtan, mosolyok és kacsintások közepette válaszolgat.
Lezajlott a 2025-ös Megasztár első élő show-ja, és a műsor végén három versenyzőnek is búcsúznia kellett. Tóth Gabi csapatától Balogh Krisztofer, Curtis csapatától pedig Frank Annamária Anami és Balogh Rikárdó távozott. A végeredménnyel azonban nemcsak a mestereik, de a közönség sem volt maradéktalanul elégedett.