2025. október 30. csütörtök

okt. 30
15:32
Hihetetlen: Jakupcsek Gabi elárulta, hol rejtőzne el a Most Wantedben (rtl.hu)
Elképesztő titok derült ki: Jakupcsek Gabi felfedte, milyen bújóhelyet választana a Most Wanted című műsorban, Tihanyi Peti pedig teljesen megdöbbent a válaszon. "Remélem, hogy ha lesz még ebből évad, nem Gabival osztotok össze!" – poénkodott.
okt. 30
15:34
Mi okozhatta a kenyai repülőgép-katasztrófát? (rtl.hu)
Kenyában lezuhant egy kisrepülő, a fedélzetén 8 magyar turistával – köztük a Vasas ökölvívó-szakosztályának elnökével, Süllős Gyulával és családjával. A gép röviddel a felszállás után kigyulladt, és a fedélzeten tartózkodó tíz emberből senki sem élte túl a balesetet. A körülmények szerint rossz időjárás, valamint műszaki hiba is közrejátszhatott. D
okt. 30
15:36
Hogyan alakítják át a nők a logisztikai szektort és visznek bele új perspektívát? (Glamour)
Gondoltad volna, hogy ha aktívan foglalkoztat a környezetvédelem és a fenntarthatóság kérdése, ha kíváncsi vagy a legmodernebb technológiai újdonságokra, sőt, ha a nyomozás is foglalkoztat, ahol apró kis adatokból rakod össze a nagyobb képet, ami aztán mindent megváltoztat, akkor a logisztika világában megtalálhatod a számításaidat? Sokan gondolnak
okt. 30
15:36
"Hozzájuk vágtam a bőröndöt, mondtam, hogy d.gják fel maguknak" – Náray Erika elmesélte, miért üvöltözött őrjöngve a repülőtéren (SzMo)
A színésznő egy tévéműsorban beszélt arról, hogy egyszer olyan hisztériás rohamot kapott a repülőtéren, hogy azt hitte, a mentő fogja elvinni.
okt. 30
15:36
Milyen növényeket vigyünk halottak napján a temetőkbe? Hallgasd meg Megyeri Szabolcs tanácsait! (rtl.hu)
A halottak napja idején a temetőkbe leggyakrabban krizantémot viszünk – ennek oka, hogy ez a virág hűvösebb időben is hosszan tartja a formáját és színét. Ez a növény a hűség és a tisztelet jelképe, és sok kultúrában az elmúlás virágaként tartják számon. Ha kíváncsi vagy, milyen virágok közül válogathatsz még, ne hagyd ki Megyeri Szabolcs tippjeit!
okt. 30
15:38
Hazai kutatónők jelentős eredményeket értek el az Alzheimer-kór elleni küzdelemben (rtl.hu)
A L'Oréal és az UNESCO évente nívós díjjal tünteti ki a tudomány területén úttörő teljesítményt elért kutatónőket. 2025-ben A nőkért és a Tudományért díjat Dr. Pipek Orsolya, Dr. Oláh Julianna és Dr. Ana Martins vihette haza.
okt. 30
15:40
Légy te a buli sztárja! Íme Somogyvári Edit halloweeni jelmeztippjei (rtl.hu)
A Halloween nem csak az ijesztgetésről szól – Somogyvári Edit megmutatta, hogyan lehetsz egyszerre stílusos és egyedi a jelmezedben, ráadásul a műsorvezetőket, Jakupcsek Gabit és Tihanyi Petit is meglepte különleges kiegészítőkkel!
okt. 30
15:42
Hallottál már a férfi menopauzáról? Mutatjuk a részleteket! (rtl.hu)
Iványi Orsolya, menopauza edukációs aktivista vendégeskedett az RTL Reggeliben, ahol a klimaxról mesélt, Tihanyi Peti pedig teljesen ledöbbent, amikor megtudta, hogy a férfiaknál is előfordulhatnak hormonális változások a középkor környékén.
okt. 30
15:42
Ne dobd ki a WC papír gurigáját, a kertednek van rá sürgősen szüksége (Sassy)
A szakértő elmondta, hogy a kartonhengereknek számtalan gyakorlati haszna van a kertben.
okt. 30
15:48
Elkészült a tragikusan fiatalon elhunyt Kandeh Evelyne sírja, a barátai megható tárgyakkal díszítették (Sassy)
Végre méltó emlékhelyet kapott a rajongók és barátok összefogása után.
okt. 30
16:18
Sebestyén Balázs új külsővel támad - Ezt a bajuszt még Tom Selleck is megirigyelné (rtl.hu)
Sebestyén Balázs új korszakába lépett – és bajuszt is növesztett hozzá. A Most Wanted forgatásán feltűnően új karakterként tűnt fel: egyszerre idézi Magnumot, Poirot-t és Clouseau felügyelőt. Üldözőből maga lett a legendás vadász.
okt. 30
16:24
A Stranger Things rajongói kiborultak: komoly problémát szúrtak ki az ötödik, egyben utolsó évad előzetesében (Sassy)
A Stranger Things utolsó évadának előzetese megérkezett – és a rajongók máris pánikolnak.
okt. 30
16:30
20 halloween köröm, amit imádni fogsz, ha szellemesen jó a humorod (Glamour)
Itt az ideje a kreatív borzongásnak! Hamarosan újra elérkezik az ősz legfélelmetesebb ünnepe, a halloween. Neked megvan már az idei jelmezed? Ha a válaszod igen, de fogalmad sincs, mit kezdj a körmeiddel, segítünk! Íme 20 halloween köröm, amit te is imádni fogsz.
okt. 30
16:32
A világ ízei a csészében (x) (Glamour)
18 év kaland és inspiráció a CAFE FREI kávékülönlegességeivel
okt. 30
16:48
Az Rtl elárulta, szerepelhet-e a Sztárboxban Dudás Miki a garázdasági ügye után (SzMo)
A kajakos elismerte a kerékszúrást, a rendőrök már kihallgatták. Az ügy még folyamatban van, Dudás szabadlábon védekezik.
okt. 30
16:54
Érkezik Jimmy első unokája? Zámbó Krisztián így készül az apaságra (rtl.hu)
Zámbó Krisztián ma már nem hírnévre, hanem gyermekre vágyik. Azt mondja, készen áll az apaságra; dalokat írna a saját fiának vagy lányának, de nem siettet semmit. A Fókusz ott volt, amikor édesapja egyik örökzöld slágerét, a Mit akarsz a boldogságtól? című dalt dolgozta fel. Szerinte Jimmy slágereit sokféleképpen lehet értelmezni. Számára viszont a
okt. 30
17:24
Ambrus Attila a Sztárbox után sem lassít: extrém születésnapot tartott (rtl.hu)
Ambrus Attila egykor "Viszkis" rablóként volt híres, de ma már kiegyensúlyozott családapa és kerámiaművész. A kihívásokat és az adrenalint viszont továbbra is imádja. A Sztárbox után most születésnapjára egy 4000 méteres ejtőernyős ugrással fokozta az élményt.
okt. 30
17:30
Házasság első látásra: Anna kíméletlen véleményt kapott egy nézőtől (Femcafe)
Anna és Peti, a Házasság első látásra szereplőinek házassága hirtelen véget ért. Az egyik néző kíméletlen véleményt mondott a lányról.
okt. 30
17:54
Kiderült: ezért utazott Dubajba a népszerű énekesnő (rtl.hu)
Nagy Adri Dubajban nem a luxusüzletek vagy a tengerpart vonzotta, hanem a sivatag: az énekesnő egy adrenalindús túrán vett részt, ahol a sandboardingot is kipróbálta. A különleges kalandról a közösségi oldalán mesélt rajongóinak.
okt. 30
18:36
Kvíz: Borzongj velünk halloween napján! Ki mered tölteni a horrorfilmes kvízünket? (Pénzcentrum)
Akár szívesen farag valaki tököt, ölt fel félelmetes jelmezt, készít hátborzongató dekorációt ezen a napon, akár egy külföldről importált, szóra sem érdemes ünnepnek tartja: a halloween, ha horrorfilmekről van szó, megkerülhetetlen téma. Nem csak azért, mert rengeteg horror játszódik halloweenkor és a szokások is szerves részei a történetnek, hanem
okt. 30
18:36
Jakupcsek Gabriella elárulta, szerinte mi a hosszú, egészséges és boldog élet titka (Glamour)
Jakupcsek Gabriella elmúlt 62 éves, és ezt valószínűleg nagyon kevesen feltételeznék róla. Nem véletlenül. A műsorvezető pontosan tudja, hogy minden, ami kívül látszik, belülről teremtődik meg. Ezért hosszú évek óta tudatosan alakítja életmódját a longevity jegyében.
okt. 30
19:30
3 fűszer, amit alig használnak a magyarok a séf szerint, pedig mind csodát tesz a szervezettel (Glamour)
A magyar ízvilág kétségtelenül karakán és bátor, ám a só, bors és paprika szentháromság mellett sokszor hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, mennyire sok különleges, és még csak nem is drága fűszer áll rendelkezésünkre sütés és főzés közben. Csuklich Viktor, az Axis Cafe And Lounge séfje elárulta, mely fűszereket vagyunk hajlamosak keveset haszná
okt. 30
20:30
11 beszédes pillanatkép a Palvin Barbara és Dylan Sprouse párosról, amin őrülten szerelmesek (Glamour)
Palvin Barbara és férje, Dylan Sprouse szerelme olyan, mint egy hollywoodi tündérmese. Azzal a különbséggel, hogy a nagy fellángolást náluk biztos, tudatosan fenntartott tűz követte. 7 éve vannak együtt, ami sok pár életében szakítást vagy válást hoz, ők azonban a jelek szerint pont olyan jól érzik magukat, mint a kezdetek kezdetén.
okt. 30
21:00
6 filmszerep, ami igazi baklövés volt Hollywood legnagyobb csillagai számára (Joy)
Ki gondolná, hogy a legnagyobb sztárok is tudnak mellélőni? Pedig így van!
okt. 30
21:30
Kiderült, mi volt Diana hercegné és a volt spanyol király között, memoárjában vallott őszintén az egykori uralkodó (Glamour)
I. János Károly volt spanyol király hamarosan megjelenő memoárjában végre tiszta vizet öntött a pohárba: elárulta, hogy valóban több volt-e közte és Diana hercegné között, mint puszta ismeretség. A visszaemlékezés már a megjelenése előtt nagy port kavart, ugyanis a néhai hercegné neve egy érzékeny téma kapcsán került most előtérbe.
okt. 30
22:12
Muraszaki Shikibu – a japán udvarhölgy, aki megírta a világirodalom első regényét (Glamour)
Vannak olyan írók, művészek, akik hiába alkottak maradandót, nem maradt fenn a nevük, és vannak, akikét ki sem lehet törölni a kollektív emlékezetből. Murasaki Shikibu valahol a kettő között lebeg. Nem tudjuk pontosan, mikor született vagy mikor halt meg, de a valódi nevét sem ismerjük, hiszen a Japánban, a Heian-kor közepén egy udvarhölgyet nem il
okt. 30
23:12
Jesse Eisenberg odaadja a veséjét egy idegennek: "Ez teljesen magától értetődő" (SzMo)
Eisenberg véradással kezdte a nyáron, most egy idegen életét mentené meg. A döntést racionálisnak és kockázatmentesnek tartja.
okt. 30
23:18
Magyarország legnagyobb fesztiválja bajban – mi lesz a Szigettel 2026-ban? (rtl.hu)
"A Sziget hungarikum, Magyarország legfontosabb kulturális vállalkozása és legnagyobb vendéglátós üzlete, nem szabadna veszni hagyni" - ezt mondja Geszti Péter. A világ tíz legjobb fesztiválja között emlegetik, a legjobb európai fesztivál díját is elnyerte. Bár a Sziget alapítója, Gerendai Károly három éve kiszállt a szervezésből, most nem adta fel
okt. 30
23:20
Beköltöztek Majka és Valkusz Milán Élő show-s versenyzői az X-Faktor házba (rtl.hu)
Majka és Valkusz Milán versenyzői beköltöztek az X-Faktor házba. Csak a budapesti Varga Imre kapott engedélyt arra, hogy otthonról járjon a próbákra, mert ötgyerekes apaként is helyt kell állnia. A többieknek a nyüzsgő főváros, a tájékozódás és a közlekedés még nagyobb kihívást jelent, mint a stúdió és a gyakorlás az X-Faktor házban.
okt. 30
23:22
Egymást szabotálták a játékosok Prométheusz küldetésén (rtl.hu)
Evezz, kerüld el a sziklákat, gyújtsd meg a fáklyádat és kerüld ki az ellenfeleidet, akik csak arra hajtanak, hogy eloltsák a lángodat. A Pandora – A szelence átka hajós játékában a hírességek három csapatban versenyeztek egymással és magával az evezéssel. Miközben Czutor Zoliék szélsebesen száguldottak végig a vízen, Vadon Janiék minden falat megl
okt. 30
23:24
Hujber Feri sírva tört össze Pataki Zita szavai miatt (rtl.hu)
A hajós feladat után óriási feszültség alakult ki Hujber Feri és Pataki Zita között. Pataki Zita úgy vélte, hogy Feri direkt evezett rosszul, hogy veszítsenek. A színész ezt annyira a szívére vette, hogy faképnél hagyta csapattársát. Zita azonban utána ment, hogy tisztázzák a félreértést. Nézd a Pandora – A szelence átkát minden hétköznap este az R
okt. 30
23:26
"Valaki közületek átkozott, de ő maga sem tud róla" – újabb fordulat a Pandorában (rtl.hu)
"Az Istennek átka már egészen közel van hozzátok" – figyelmeztette Hevér Gábor a Pandora játékosait. Újabb fordulatokkal folytatódik a Pandora hétfőn a Fókusz után az RTL-en és az RTL+ Premiumon.
okt. 30
23:28
Hujber Feri megbocsájt Pataki Zitának? – A Pandora Kibeszélőben újra találkoztak a játékosok (rtl.hu)
Hujber Feri és Pataki Zita között újra fellángolt a feszültség a Pandora Kibeszélőben: a két játékos között a Prométheusz küldetése után robbant a vita, és még Freud is szóba került. Vanya Timi közben meghatóan vallott arról, milyen nehéz anyaként távol lenni a gyerekektől – "egy perc alatt el tudom magam sírni mindenen" –mondta Hevér Gábornak. Hog
okt. 30
23:30
Titkos tervvel készül Kamarás Norbi, hogy visszaszerezze Kármán Odett szívét (rtl.hu)
Kamarás Norbi nem mondott le Kármán Odettről – de most segítséget is kap, hogy újra közel kerülhessen hozzá. Király Peti mindent megtesz, hogy újra fellángoljon köztük a kapcsolat, miközben Norbi próbálja kitalálni, hogyan nyerhetné vissza volt szerelme bizalmát. Vajon sikerrel jár majd az Exek csatájában?
okt. 30
23:30
Vadon Jani és Pataki Zita több millió forintot játszottak el a Pandora párbaján (rtl.hu)
Egy rejtélyes kocka állt Pataki Zita és Vadon Jani útjában a Pandora – A szelence átka párbaján. Az átkozottaknak furmányos módon ki kellett nyitniuk a kis dobozt, amiben egy papír lapult. A feladat azonban megedzette a játékosokat, akik 2-2 segítséget kérhettek Hevér Gábortól, a segítségeknek azonban borsos ára volt.  A nyereményalap igencsak megc
okt. 30
23:32
Sebestyén Balázs Magnumként üldözi Vadon Janit (rtl.hu)
Ne zavarjon meg senkit, hogy a Sebestyén Balázsék elől menekülő Vadon Janiékat a Fókusz riportere egy zsámbéki szállodában megtalálta, természetesen nem adta tovább az információkat a nyomozócsapatnak. A nézők szerte az országban találkozhatnak narancssárga kezeslábasba bújt hírességekkel, és mindenki eldöntheti, hogy segíti-e őket a menekülésben,
okt. 30
23:34
Speciális eszköz segíti Horváth Évát a gyógyulásban (rtl.hu)
Motorbalesete után csaknem egy évvel Horváth Évát speciális rehabilitációs központba kísértük. Az egykori szépségkirálynő-műsorvezető még mindig csak járókerettel tud sétálni. Hullámvölgyekkel teli, rendkívül nehéz időszakon van túl. Azt mondja, sok mindent átértékelt, és hálás azért, hogy bukósisakot viselt, amikor balesetet szenvedett.
okt. 30
23:36
Schóbert Norbi Jr. és Miller Dávid szemei előtt már a Sztárbox bajnoki öve lebeg (rtl.hu)
A súlycsoportjuk legerősebb versenyzőjének tartott Schóbert Norbi Jr. és Miller Dávid azt mondják, végig úgy edzettek, hogy lelki szemeik előtt a kettejük párharcát látták. Az X-Faktor műsorvezetője szerint a felkészültségük és motiváltságuk is hasonló, és a legjobb érzés a legjobb ellen győzni. Schóbert Norbi is beleszeretett a bokszba, és úgy érz

Keresés