A Svéd Akadémia csütörtökön bejelentette, hogy a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat Krasznahorkai László kapja. A magyar író Kertész Imre 2002-es elismerése után több mint két évtizeddel nyerte el a világ legrangosabb irodalmi kitüntetését.
A fekete fokhagyma lehet az új trend? Miközben Rácz Jenő McDonald’s burgere debütált, az NKFH visszahívott egy veszélyes fekete fokhagymát. Megkérdeztük a McDonald’s hazai képviseletét, hogy vajon van-e összefüggés a két felkapott hír között.
Nemcsak Carrie Bradshaw, hanem maga Sarah Jessica Parker gardróbját is irigyeljük, főleg a tegnapi vörös szőnyeges megjelenése után. Az angyalszárnyas ruhát ugyan nem tudjuk, hová vennénk fel, de a színésznő egyszerűen káprázatos volt benne.
Most megtudhatod, milyen mágikus képességek rejlenek benned! Minden hónaphoz tartozik egy különleges boszorkánytípus. Fedezd fel, te milyen boszorkány vagy a születési hónapod alapján!
Mély megrendüléssel tudatta Márki-Zay Péter, hogy elhunyt Cserép János, a Mindenki Magyarországa Mozgalom egyik alapító tagja, Esztergom korábbi önkormányzati képviselője. A politikust, közösségi embert és családapát 46 éves korában érte a halál.
A férfiak szeretik megélni a férfiasságukat. Egy párkapcsolatban azonban sok nő követ el olyan hibákat, amelyekkel ezt aláássák. Vajon rád is jellemző némelyik?
A káromkodásnak igenis van pszichológiai haszna – hiszen segít levezetni a feszültséget –, mégis a társadalom inkább a kulturált beszédet részesíti előnyben. Pedig nem muszáj csúnyán beszélni ahhoz, hogy kiengedjük a gőzt! Peller Anna a Reggeliben gyűjtött össze néhány kreatív, de teljesen ártatlan káromkodást, Papp Gergő legnagyobb örömére. Irgum-
"Mentálisan nehezebb feldolgozni, hogy a társaid nem bíznak benned" – vallotta be Trill Beatrix, az Árulók keddi kiesője. A színésznőt játékostársai szavazták ki a kastélyból, miután túl közvetlennek találták Hajdú Péterrel és megvádolták azzal, hogy Ács Fruzsinát nevezte meg gyilkosként. Bea úgy ment be a műsorba, hogy önmagát akarja adni – és ezt
Timi arról is beszélt, hogy gyerekkora óta nagy rajongója Reviczky Gábornak, és reméli, hogy a közeljövőben találkozhat vele személyesen is. Andy Vajna is nagyon tisztelte őt, baráti kapcsolat volt közöttük.
Zacher Gábor, az ország toxikológusa 65 éves lett, és a Reggeliben elmondta, hiába érte el a nyugdíjkorhatárt életében legfeljebb annyi változás lesz, hogy ingyen utazhat a tömegközlekedésen és olcsóbban mehet múzeumba. A munka viszont nem áll meg: továbbra is sürgősségi osztályon, a mentőszolgálatnál, igazságügyi szakértőként, oktatásokon és előad
Néha egy négylábú társ többet ad, mint ezer szó – és a TámUgatók Terápiás és Segítőkutyás Alapítvány terápiás kutyái ezt nap mint nap bizonyítják. Erről Tóth-Mizser Lilla, habilitációs kutyakiképző és Wendl Adrienn, terápiás kutyavezető beszéltek a Reggeliben. Murphy, Kókusz és Kuglóf pedig demonstrálták, milyen a terápiás kutya "munkában". Kókusz
Az utóbbi hetekben a Balaton vízszintje több helyen drasztikusan lecsökkent, és a part mentén száraz föld terül el. Kardos Gábor, a Balatoni Kör alapítója a helyszínről jelentkezett, és elmondta: az őszi esők remélhetőleg megoldást hoznak, a mostani helyzet főleg a hajósoknak okoz gondot. Mivel a Balaton sekélyvízű, ökológiai rendszere érzékenyebb,
Az ősz beköszöntével sokan tanácstalanul állnak a gardrób előtt reggelente, pedig néhány jól kombinálható alapdarabbal minden könnyebb lehet. Somogyvári Edit, a Reggeli állandó stylistja elárulta, hogyan érdemes felépíteni az őszi ruhatárunkat úgy, hogy ne okozzon fejfájást az öltözködés. A rétegek és a színek most is kulcsszerepet kapnak – csak me
Janza Kata december végén különleges arénashow-val zárja az évet, ahol ikonikus szerepei kelnek életre grandiózus formában. A musicalek mellett Bergendy-dalok és Disney-slágerek is felcsendülnek majd, így a közönség együtt énekelhet a színpadon, hogy valóban azt érezze: hazaérkezett. A Bergendy-lányok huszon év után ismét egy színpadon, igazi noszt
A Jóbarátok sztárja, Jennifer Aniston nyíltan beszélt arról a két évtizedes harcról, amelyet azért vívott, hogy gyermeke lehessen. A színésznő egy friss interjúban őszintén mesélt az őt körülvevő pletykákról és a fájdalmas igazságról is.
Barabás Évi hű társa, Hugó 16 éven át volt mellette, ám az állatok világnapján már nem érhette meg a születésnapját. Évi a Fókuszban őszintén beszélt a gyászról és arról, hogyan dolgozta fel kutyája elvesztését, ami sok embernek adott erőt. Évi akkor döntötte el, hogy könyvet ír a terápiás és segítőkutyákról, amikor Hugóval együtt járt kutyasuliba,
Az élsportban a testi adottságok sokszor előnyt vagy éppen hátrányt jelenthetnek a versenyzők számára. A francia teniszezőnő, Océane Dodin például mellnagyobbításon esett át, de szerinte ez egyáltalán nem zavarja a pályán. Más sportágban viszont a test bizony tréfát is űzhet a sportolóval: a francia rúdugró, Anthony Ammirati az olimpián éppen a pén
A Svéd Akadémia 2025 irodalmi Nobel-díját Krasznahorkai Lászlónak ítélte, így a magyar író Kertész Imre 2002-es elismerése után több mint két évtizeddel nyerte el a világ legnagyobb irodalmi kitüntetését.
A Séfek Séfe 6. évadának legmegosztóbb szereplője kétségtelenül a 30 éves biztosítási tanácsadó volt, aki azóta is rengeteg támadást kap. Balogh Tamásnénak legutóbb a gyomorműtéte miatt szóltak be, de ő most sem hagyja magát.
Korpás fejbőrrel küzdesz? A megoldás egyszerűbb, mint gondolnád. Megmutatjuk, mi most az abszolút toplista, ha a korpásodás elleni sampon a téma, ráadásul most kedvezményesen lehetnek a tiéd a GLAMOUR-napok alkalmával!
Senki sem hisz neki, mégis mindent kockára tesz az igazáért. Keira Knightley új filmje elhozza a klasszikus Hitchcock-féle paranoia érzését a Netflixre. Jöhet a szorongás?
Néha mindenki száján kicsúsznak mondatok, amelyek rombolják a gyerek lelkivilágát. Ha nem akarod tönkretenni a lányod lelkét, tudatosan figyelj rá, hogy a következő 6 mondat ne hagyja el a szádat!
A 2023-as Sztárbox férfi középsúlyának döntőjében Rácz Jenő és Molnár Áron csaptak össze. A Csillag születik ítésze nem bánt kesztyűs kézzel a sztárséffel, aki meg is sérült a küzdelem után. Idézd fel újra a mérkőzésüket!