Mindenkit meglepett megjelenésével a párizsi divathéten Leighton Meester: a színésznő lecserélte gesztenyebarna tincseit és a vörös egy rezes árnyalatára váltott. Az új frizura elképesztően jól áll neki, igazán friss hatású, egy tökéletes tavaszköszöntőnek is beillik.
Adóparadicsom helyett adónarancs csupán a két- és háromgyermekes anyák Szja mentessége, hiszen, ne legyenek kétségeink, kampánycélt szolgál ez a húzás. Igazából még ez sem lenne érdekes, ha közben nem a társadalmi szakadékot mélyítené ahelyett, hogy bármilyen problémát is orvosolna. Gyermekes anyák szerint sem jó, gyermektelenként meg már varrhatok
Amikor a kommunikációra gondolunk, gyakran arra összpontosítunk, hogy mit akarunk közölni a másikkal. Kutatások szerint azonban a non-verbális jelzések (a testbeszédünk, a hangszínünk, az arckifejezéseink) az általunk közvetített üzenet akár 93%-át is hordozzák.
A könyvmolyok körében rendkívül felkapott téma, hogyan alakította a közösségi média, különösen a BookTok, vagyis a TikTok azon felülete, ahol könyves videós tartalmakat osztanak meg az olvasók, a romantikus regények műfajának reneszánszát. Felmerülnek bennünk a kérdések, hogy ezen keresztül hogyan változott meg a közönség hozzáállása az ilyen típus
Nagy felháborodást keltett Dávid Petra kijelentése, melyben Pákóra tett egy sértő megjegyzést. Az eset a Farm VIP-ban történt, és nemcsak a játékosok, de a nézők is kiakadtak azon, amit mondott. Most azonban megszólalt a személyi edző.
Kínos pillanatok zajlottak le egy kaliforniai teniszmeccs lelátóján: Kylie Jenner és Timothée Chalamet erőltetettnek tűnő csókjelenetén akadtak ki a rajongók. Mintha a modell csak a kamerák kedvéért vette volna rá kedvesét a jelenetre.
Titkos alagutak a Parlament alatt? Egy különleges, föld alatt rejtőző rendszer, amely évtizedekig feledésbe merült, ismét a figyelem középpontjába kerül
Ukrajna EU-csatlakozásáról már megszületett az emberek véleménye a Medián felmérése szerint, de a milliárdokba kerülő véleménynyilvánító szavazást vélhetően nem ússzuk meg.
Megdöbbentő eredményre jutott egy friss kutatás: az itthon is évente több százezer emberen elvégzett vizsgálatok valójában jelentősen növelhetik a rák kialakulásának kockázatát!
A 58 éves francia színész, Vincent Cassel és 28 éves barátnője, Narah Baptista Rio de Janeiróban, az Ipanema melletti Arpoador strandján élvezték a napsütést. A modell, aki mindössze nyolc héttel ezelőtt adott életet közös gyermeküknek, elképesztő, milyen dögösen fest bikiniben!
Hogyan és mikor kell vetnünk a paradicsommagot, hogy erős és bőségesen termő növényeket neveljünk? A saját, zamatos paradicsomok termesztése szerencsére nem túl nehéz feladat, sőt valójában egyszerűbb, mint gondolnánk: csak néhány alapvető szabályt kell betartanunk, és máris bőséges és persze finom termést élvezhetünk. Ezekről a titkairól most le i
Az Egyesült Államok egyik legnagyobb bankja, a Bank of America súlyos adatvédelmi incidensről számolt be: ügyfelek személyes adatai kerültek illetéktelen kezekbe, miután bizalmas dokumentumokat hagytak őrizetlenül egy pénzügyi központ külső részén - tudósított a Daily Mail.
Korábban sérülten állt ki a Hell Boxing King döntő mérkőzésére, amit még így is megnyert. Jelenleg nem lehet tudni, mi a pontos diagnózis, de az Insta-sztori alapján a gyógyulás útján lehet már az influenszer.
Az énekesnő egyre merészebb videókkal hódít a neten, legutóbb egy csillogó, apró fürdőruhában villantott a rajongóknak. Eközben exe, Szolnoki Szabolcs még reménykedik – de vajon van esélye?
Millie Bobby Brown az UNICEF jószolgálati nagyköveteként mondott a minap beszédet az ENSZ rendezvényén. Kijelentette, a lányok vezetőnek születtek, és felháborítja, ha nem bánnak velük egyenlően.
Schobert Norbert a Civilút podcastjében, a Válaszútban arról beszélt, hogy a mesterséges intelligenciával szeretne a jövőben dolgozni, természetesen a felesége, Rubint Réka brandjének támogatása mellett. Beszélt még a cége bukásáról, illetve azt is elárulta, miben hibázott.
Egészen biztosan veled is történt már olyan, hogy ismeretlenül is kiöntötted valakinek a szíved, mert akkor és ott úgy érezted, megértő fülre találtál. Bizonyos csillagjegyek nem csak jó hallgatóság, de természetes képességük van arra, hogy megértsék a bánatod, empatizáljanak veled és támogassanak.
Csodafegyver vagy csak a szokásos politikai kommunikációs eszköz lesz a nemrég megjelent, 400 nap nevű privát Facebook-csoport a miniszterelnök kezében?
Késsel fenyegette meg a kiérkező rendőröket egy nő a Keleti pályaudvarnál. Az elszánt nőt csak figyelmeztető lövéssel sikerült rábírni arra, hogy adja meg magát.
Sokunk kedvenc sorozatában, a Renitensben Reni és Dobler százados kapcsolata a kezdetektől fogva nem zökkenőmentes, és akkor még finoman fogalmaztunk. A páros olyan, akár a tűz és a víz, és Reninek különösen jó érzéke van hozzá, hogy kényelmetlen helyzetbe hozza a századost. Nézd meg a videót, ha kíváncsi vagy az első évad öt olyan pillanatára, aho
65 éves korában hirtelen szívmegállás következtében elhunyt a reggae ikonja, Cocoa Tea. Az énekes-dalszerző halálát a felesége erősítette meg, aki azt is közölte, hogy férje az utóbbi időben számos egészségügyi problémával küzdött. A világhírű zenész korábban a volt amerikai elnökről, Barack Obamáról is írt egy dalt.