A Met-gála kétségtelenül a divatvilág legjobban várt vörös szőnyeges eseménye, ahol a sztárok szabadjára engedhetik a fantáziájukat, és a legizgalmasabb kreációkat ölthetik magukra az adott dress code-nak megfelelően. Ennek köszönhetően az évek alatt már jó néhány felejthetetlen divatpillanatnak lehettünk szemtanúi. De egyetlen képkocka alapján fel
Az olasz tengerpart napfényes romantikája, a lassú pillanatok és a nyári szabadság légköre ihlette a Gucci új kampányát, amely egyben vizuális költemény is. A Lido kollekció nemcsak bemutatja a divatos darabokat, hanem egy életérzést is mutat, amely elrepít a mediterrán nyár legszebb pillanataiba. Ha alapdarabokra vágysz, amit évtizedeken át viselh
A kreativitás minden csillagjegy esetében más és más formában nyilvánul meg. A vízjegyeknek általában művészi hajlamuk, érzékük van, a tűzjegyek tele vannak inspirációval és ötlettel, a levegő jegyűek szellemileg csillogtatják meg magukat, a földjegyek pedig gyakorlatiasak és rendszeretők, jó érzékük van a pénz és az erőforrások kezeléséhez.
Egy kapcsolat akkor igazán harmonikus, ha a felek nemcsak szeretik egymást, hanem tudják is, hogyan fejezzék ki ezt a szeretetet úgy, hogy az a másik számára is érezhető legyen. Gary Chapman párkapcsolati tanácsadó szerint öt fő "szeretetnyelv" létezik, és mindenki ezek közül egyet-kettőt ért meg leginkább. Most megmutatjuk, hogyan ismerheted fel e
Készen állsz egy néhány perces, tíz kérdéses fejtörőre? Szívesen tesztelnéd lexikális tudásodat? Felelevenítenéd az általános iskolai ismereteket? Ráadásul a kihívásokat is szereted? Akkor hoztunk neked egy izgalmas műveltségi kvízt!
Sarolta hercegnő május 2-án ünnepelte a tizedik születésnapját. Bár ez a királyi család számára hatalmas öröm, egy királyi szakértő szerint az ünnepség valószínűleg "szomorúsággal volt átszőve" - ráadásul egyrészt egy olyan okból, ami sok szülő számára ismerős lehet.
Vannak olyan desztinációk, amelyeket nemcsak azért favorizálunk, mert önmagukban is páratlan szépségűek vagy épp kulturálisan sokszínűek, hanem mert ott játszódnak kedvenc sorozataink, filmjeink. Sokan vágynak arra, hogy részesei lehessenek mindennek – hogy újra átéljék az adott film, sorozat hangulatát, a karakterek "élethelyzeteinek" hátterét. Na
Figyelje meg ismerőse, partnere vagy akár saját kezét: a mutatóujjhoz viszonyítva milyen hosszú a gyűrűsujja? Bármily hihetetlen, ennek a pofonegyszerű tesztnek a segítségével sok mindent megtudhat valakinek a személyiségéről, az intelligenciájáról, a vezetői képességeiről, sőt, arról is, hogyan viselkedik egy kapcsolatban
Az apaseb a férfiaknál érzelmi zárkózottságot, teljesítménykényszert okoz, a nők esetében viszont a párválasztásban mutatkozik meg, bántalmazó partnerekhez vonzódnak, hiszen számukra ez az ismerős dinamika.
Most, hogy egyre melegebb az időjárás, fontos, hogy beszéljünk arról is, milyen hatással lehet ez a testünkre. Gondoltad volna például, hogy a hormonjaink gyakorlatilag kiborulhatnak, amikor a hőmérséklet emelkedik? Erre hívta fel a figyelmet nemrégiben a brit GLAMOUR is, és több olyan egészen félelmetes következményt is megneveztek, ami a meleg ha
Marjai Virág szerint napjainkban az emberek nagy többsége nem meri vállalni magát, de nem csak a kudarctól, hanem az elköteleződéstől is sokan félnek. A Pokoli rokonok sztárja szerint elsősorban emiatt nehéz az ismerkedés.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
A színésznő úgy érzi, sokan csak szerepet játszanak a randizásban, valódi önmagukat elrejtik. A Pokoli rokonok sztárja őszintén beszélt a csalódásairól.
Helyi idő szerint vasárnap reggel hét órakor - közép-európai idő szerint 6-kor - kinyitnak a belföldi szavazóhelyiségek Romániában, ahol az ország 19 millió szavazópolgára államfőt választ a következő ötéves időszakra.
Legyen szó bármilyen betegségről, a korai diagnózis növelheti a gyógyulás esélyét. Fokozottan igaz ez a rákra is, mielőbb felismerjük, annál hamarabb kezdődhet meg a kezelés. Épp ezért nagyon fontos, hogy legyünk tisztában azokkal a tünetekkel, amelyekkel mindenképp orvoshoz kell fordulnunk.
Köllő Babett, a Határtalan szerelem műsorvezetője a könnyeivel küszködve mesélt a műsorban szerzett élményeiről. Miután elárulta, hogy mit gondol a vállalkozókról, egy szívhez szóló történetet is elmesélt a kulisszák mögül. Vigyázat, spoilerveszély!
A Nika se perimeno című dal egy plátói szerelem emlékéből és egy hajvágás alatti beszélgetésből született meg. A görög nyelvű refrén egy véletlen sugallat eredménye.
A jégkása, vagy kaki-gori, egy tradicionális japán jégdesszert, amit sziruppal, édesítőszerekkel és gyakran sűrített tejjel ízesítenek. Eredete a japán Heian-korszakra nyúlik vissza, amikor a hidegebb hónapokban gyűjtött jeget borotválták le és nyáron édes sziruppal kínálták az arisztokratáknak. Külsőre sem olyan, mint a strandokon kapható jégkása,
Ráthonyi-Palácsik Tímea különleges anyák napjára készül: kisfia januárban született béranya segítségével, most pedig egy kislányt hord a szíve alatt. Négy sikertelen terhesség után végre megélhette az anyaságot, így számára ez az ünnep teljesen új értelmet nyert. Férjével júliusra várják kislányukat.
A TISZA párt elnökének elmeállapotát is érintette Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter abban az interjúban, amelyben beszélt a tavaly Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétel kapcsán arról, hogy ilyet "a náci házmesterek és a kommunista besúgók csináltak". Az ellenzéki párt válaszul kétségeit fejezte ki a kormányfő pszic
Újabb felcsúti Ferrari fotóját osztotta meg közösségi oldalán Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. Bejegyzése szerint a képet egy ismerőse küldte neki, és azon – állítása szerint – Mészáros Lőrinc látható, amint egy kék színű Ferrari 296 GTS-t vezet. Nemrég az üzletember fiáról jelent meg egy bejegyzés, amelyen vélhetően egy Ferrari 488-
Az influenszer nagy napján a családja is mellette állt, miközben bemutatta női közösségét és új termékcsaládját. Gréta szerint most érzi először igazán nőnek magát.
Miközben Harry a legmagasabb szintű állami védelemért perelt, addig saját döntései sokszor szembemennek azokkal a biztonsági alapelvekkel, amelyekre hivatkozik.