Az igazi szerelem gyakran fáj - mondja Köllő Babett, de miért szerette nagyon azokat a kapcsolatait amikor a másik nélkül még levegőt venni is nehezére esett? A Határtalan Szerelem műsorvezetője elmeséli azt is hány évesen és hogyan gyakorolt az első csókra és mit szóltak szülei ahhoz, amikor középiskolásként fülig szerelmes lett. Mit gondol a síri
A műsorvezető előző nap még a Balatonnál pihent baráti társaságban. Nemrég azonban egy csapat hangyáról osztott meg egy videót, aminek kapcsán elgondolkozott.
Akár Edwardért rajongtál, akár Jacobért, itt az idő, hogy újra beszippantson az Alkonyat-univerzum. Májustól mind az öt Alkonyat-film felkerült a Netflix kínálatába.
1999 decemberében Molotov-koktéllal felgyújtották az autóját a humoristának. Meglepő, kitől kapott vigaszt a történtek után, erről is mesélt Kadarkai Endrének.
A trónörököst állítólag felemésztette a feszültség és az izgatottság pár évvel ezelőtt egy bizonyos napon, aminek jelét is adta a testbeszéd-szakértő szerint.
Az Egyesült Királyságban már nem kapja meg azt a személyi védelmet, amit korábban az adófizetők pénzéből biztosítottak neki. A bíróság elutasította a kérelmét, amellyel ezt vissza akarta szerezni.
Leni Klum és világhírű édesanyja, Heidi a minap New Yorkban gáláztak, a vörös szőnyegen pedig mindketten tiszteletüket tették, ám míg a 21 éves szépség káprázatos volt, addig szupermodell anyja most nagyon mellélőtt, már ami az outfitjét illeti.
Tóth Zsolt nemcsak a magasban érzi otthon magát, hanem a vállalkozásban is. A ProShine vállalkozója a Cápák közöttben egy különleges, Magyarországon egyedülálló megoldást mutatott be: ipari drónnal végzett épülettakarítást, amellyel nemcsak az életveszélyt csökkentik, de a költségeket is megfelezik. A ProShine Hungary társtulajdonosa 10 millió fori
Egy környezetbarát, mesterséges intelligenciával működő gyerekruha-csere rendszerrel robbant be a Cápák közé a Ruhacsúszda csapata, és rögtön el is csábították Balogh Petyát. A havi 3000 forintos előfizetéssel működő szolgáltatás már európai terjeszkedésre készül, de a valódi ereje a rendszerben rejlik. Nézd meg, mi történt az üzletkötés után!
Tóth Zsolt nemcsak a levegőben, hanem az üzleti életben is bátran manőverezik: a Cápák közöttben bemutatott, ipari drónos takarítási megoldása után Ildikóval közös cégbe kezdett – 51%-os többségi tulajdonrész árán. A Cápatalin az is kiderült, mi állt döntése mögött.
Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence sokáig nem érkezett meg a stúdióba. Ramóna szerint csak később tudtak színpadra állni, mivel Brasch Bence még a Vígszínházban játszott.
Az elődöntőben mind a négy pár két produkcióval készült, azonban két sztártól ezúttal is elbúcsúztunk a 8. adás végén, így összeállt a végső, döntős mezőny is.
A Nagy Duett hetedik évadának elődöntőjében váratlan fordulat következett be, miután már három páros színpadra állt, hogy beénekelhessék magukat a döntőbe. Kiderült ugyanis, hogy a negyedik páros egyik tagja még nem érkezett meg a stúdióba, ezért a szervezőknek változtatniuk kellett a műsor menetén.
Coco Chanel, a 20. század egyik legjelentősebb divatlegendája soha nem tanult divattervezőnek: kitűnő meglátásainak és akaraterejének hála viszont megteremtette a luxuskategóriás divat alapjait – nevét pedig azóta is arannyal fémjelezve emlegetik a szakértők.
Rejtélyes karikagyűrű, titkos házasság és skóciai nászút: hetek óta ilyen pletykák keringenek Ember Márk magánéletéről. A 32 éves színész azonban most végre megtörte a csendet, és elárulta, mi az igazság az állítólagos házasságával kapcsolatban. Kiderült, hogy a gyűrű valóban az övé, és egy ruházati boltban vette azt.
A Nagy Duett hetedik évadának elődöntője igazán különleges hangulatban telt, hiszen május 4-én, anyák napján került sor az élő show-ra. Az este nemcsak a látványos produkciókról és a döntőbe jutás tétjéről szólt, hanem az édesanyák ünnepléséről is. A TV2 szerelmespárja, Mihályfi Luca és Hegyes Berci duplán örülhettek: nemcsak az adásgyőztes címet z
Végre megtörtént, amire a rajongók már régóta vártak, az Instagramon hivatalosan is megerősítette kapcsolatát Gigi Hadid és Bradley Cooper. Nem is akármilyen fotóval: a sztárpár forró csókot vált a képen.
Másfél év kihagyás után újult erővel és saját műsorral tér vissza hétfőtől a képernyőre Köllő Babett, aki tudatos döntést hozott, amikor ideiglenesen hátat fordított a televíziónak. Most azonban készen áll egy új fejezetre az RTL színeiben. A Határtalan szerelem című műsorban tűnik fel, ahol egyfajta kerítőszerepben tetszeleg majd.
Alig pár nappal a hatalmas port kavart interjúja után friss fotó érkezett Harry hercegről: felesége, Meghan Markle posztolt közösségi oldalára egy meghitt, családi fotót, amelyen a büszke édesapa két gyermekével együtt látható.
Amikor a múltból felbukkan egy régi ismerős egy lehetetlen kéréssel, abból sosem sül ki semmi jó – pláne, ha az illető stílusos, manipulatív, és hajlamos hullákat hagyni maga után.
Még tinédzser volt Keresztes Ildikó, amikor az édesanyjával elhagyták Marosvásárhelyt és áttelepültek Magyarországra. Az énekesnő számos új lehetőséget kapott így, ő azonban nehezen viselte ezt a helyzetet.
Nagyszabású partival ünnepelte 50. születésnapját David Beckham. Mivel a sztárfocista rengeteg hírességgel jó kapcsolatot ápol, érthető módon sokan megjelentek közülük a londoni eseményen. A legnagyobb feltűnést talán Eva Longoria és férje keltette.
Dobozy Rózsa neve ismerősen csenghet mindazoknak, akik közelebbről is követik a hazai fenntartható divat világát. A Lakásbutik vásár vagy a RaD Fashion Festival kapcsán sokan találkozhattak már vele, de munkássága ennél jóval szerteágazóbb. Jelenleg egy új életszakasz küszöbén áll: húsz év után, 2025 áprilisában lezárta kommunikációs ügynökségi kar
Egy újabb hét, ami tele van új kihívásokkal! Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
Tizenhat éves voltam, amikor először összetörték a szívemet. Miután véget ért a kapcsolat, úgy éreztem, mintha darabokra szabdaltak volna belülről. Szinte fizikai fájdalmat éreztem, amikor eszembe jutott az első randink, a belsős poénjaink vagy az illata, amit annyira szerettem. Semmi sem történt velem fizikailag, mégis gyötrő hullámokban érkezett
A Met-gála évről évre a divatvilág legnagyobb vörös szőnyeges eseménye, ahol a celebek nem csupán ruhákat viselnek, hanem koncepciót. A gála ugyanis nem pusztán a látványról szól: minden évben egy adott téma mentén hívja meg a divatot, a művészetet, a történelmet és a társadalmi diskurzust egy közös, néhol vitatott táncra. Éppen ezért különösen fon
Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor egy társaságban csak hallgatunk, miközben mások sziporkáznak. Aztán hazafelé azon gondolkodunk: "Bárcsak én is ilyen izgalmas lennék…" Jó hírünk van: az érdekesség tanulható! Nem kell világhírű írónak lenned, egzotikus országokat bejárnod vagy napi szinten TED-előadást tartanod ahhoz, hogy vonzó, figyelemf
Ha van valaki, aki nemcsak hangulatban, de szettekben is tudja fokozni a show-t, az egyértelműen Szabó Zsófi. A Nagy Duett idei évadában a zsűripult nemcsak a pontszámok, hanem a fashion pillanatok középpontja is lett, köszönhetően Zsófi hétről hétre megújuló, merész és sikkes összeállításainak.
Különleges, bensőséges kapcsolat fűzi össze őket, olyan szoros kötelék, amit az elmúlt években a közösen megélt mélységek és magasságok is formáltak. Schóbert Lara és Rubint Réka mostanra nemcsak anya-lányaként, hanem igazi szövetségesként, barátnőként tekint egymásra, annak ellenére, hogy nem volt mindig ennyire felhőtlen a viszonyuk.
A Nagy Duett színpadán már megszokhattuk, hogy Liptai Claudia hétről hétre stílusos, karakteres szettekben tűnik fel. A következő adásban viszont minden eddiginél különlegesebb összeállítással találkozhatunk, amely egy távoli világ varázsát idézi meg. A vizuális élményen túl a ruha mögött ezúttal is személyes inspiráció, részletgazdag kidolgozottsá