A legújabb tudományos eredmények szerint egy népszerű élelmiszer akár évekkel is lerövidítheti az életed, míg egy másik összetevő éppen az ellenkező hatást gyakorolja a koleszterin szintre.
Michelle Pfeiffer évtizedek óta Hollywood egyik legismertebb és legelismertebb színésznője, aki nemcsak tehetségével, hanem időtálló szépségével is lenyűgözi a rajongókat. Erről tanúskodik az a 15 felejthetetlen fotó, amelyek megmutatják, milyen varázslatos jelenség volt már pályája kezdetén is.
Idén tavasszal sem hagynak minket cserben a streaming szolgálatók: visszatérnek kedvenceink, és néhány izgalmas újdonság is debütál. Ha kíváncsi vagy, melyik hat sorozatot érdemes felvenni a műsorlistádra, mutatjuk a legjobbakat!
Egy hosszú élettartamot kutató szakember szerint tévhit az, hogy minden szénhidrát rossz. Mint mondja, az olyan köretekben lévő összetett szénhidrátok, mint például az édesburgonya, a bab és a quinoa nagyon is egészségesek.
Úgy tudni, Károly király új, négy hálószobás villát vásárolt magának a Wiltshire-i Lacock nevű településen. A Kamilla királyné rezidenciájának szomszédságában álló ingatlanra állítólag főként kényszerből csapott le, ugyanis nem akarta, hogy a felesége háza mellett található épület rendezvényhelyszínné váljon.
Donald Trump beiktatásával divatsajtó ismét ünnepelhetett, mivel Melania Trump kalapján és Lauren Sanchez dekoltázsán túl is bőven akadt elemeznivaló. Úgy tűnik, hogy az új first lady divatszempontból sokkal tudatosabban áll a második ciklus elé, így a Fehér Ház visszatérhet a politikai öltözködés színpadára, ahol az elmúlt években csak Európa szer
A párkapcsolatok egyik gyakori kérdése, hogy milyen szerepet töltenek be az elvárások, és ezek milyen hatással vannak a kapcsolati dinamikára. Sokan úgy vélik, hogy az igaz szerelem elvárásoktól mentes, míg mások szerint a kapcsolat egészséges működéséhez elengedhetetlenek a kölcsönös igények és azok kifejezése.
Michelle Obama az új podcastjében a válás témáját boncolgatja a bátyjával, miközben egyre több pletyka kering arról, hogy a házassága is válságba került. Bár a házaspár egy Valentin-napi szerelmes szelfivel próbálta eloszlatni a találgatásokat, sokan továbbra is kételkednek abban, hogy minden rendben van a kapcsolatukkal. Az egykori first lady a mű
Kellemetlen ügybe keveredett az RTL A Konyhafőnök című műsorából is ismert Valéria, a népszerű rapper, G.w.M édesanyja. Az egyébként Németországban élő asszonyról azt állítja egy férfi, hogy az ő lakását bérelte a főváros IX. kerületében, ám a szerződés lezárásakor elszámolási vitájuk támadt, és – sajnálatos módon – ez idő alatt több értékes műszak
Halász Rita szenvedélyes művészettörténész és író, tehetséges, mint a nap. Erő és gyengédség, humor egyaránt jelen van. Szereti megmutatni magát, mégsem árul el mindent. Érzed, hogy sokat próbált, nem ma kezdte, és volt olyan szakasz is az életében, amire csak annyit mondhatsz: innen szép nyerni. És ő megcsinálta.
Régóta foglalkoztatta a kutatókat, hogy miért is van az, hogy a nőket gyakrabban éri utol az Alzheimer-kór, mint a férfiakat. Ezzel kapcsolatban végeztek nemrég egy nagyobb kutatást és végre a választ is megkapták a kérdésükre.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A kétszeres Oscar-díjas amerikai színész-rendező hosszú esztendők óta ezüstösen csillogó frizurával hódít, most viszont - mindenki meglepetésére - hajszínt cserélt.
A hasi zsírtól megszabadulni nem könnyű, tudja ezt sok fogyókúrázó. Van, aki már szinte minden lehetséges opciót kipróbált, hogy leadja pluszkilóit, azok azonban makacs módon mégis ott maradtak. Most egy személyi edző árulta el, neki mi vált be.
Ukrajna kedd hajnalban Moszkvát vette célba, valószínűleg ez volt az eddigi legnagyobb dróntámadás az orosz főváros ellen. A támadásban legalább egy ember meghalt, tüzeket okozott, valamint megzavart a térségben a légi és vasúti közlekedést. Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester szerint legalább 69 drónt semmisítettek meg, amelyek több hullámban
A férfi állítása szerint elszámolási vitába keveredtek Valériával, az asszony ugyanakkor tagadja a vádakat, szerinte az egész csak kitaláció. A rendőrség ugyanakkor nyomoz az ügyben.
Ki hinné, hogy gyerekkorunk legendás - az internetes népművészek, illetve viccgyárosok képzeletét a mai napig megtermékenyítő - akciósztárja immár 85 esztendős?
A 2025-ös GLAMOUR Women of the Year gálán is a kiemelkedő tehetség és női energia kerül a fókuszba. Még néhány napig szavazhatunk a díj jelöltjeire – összesen hét kategóriában. Az este műsorvezetője Gelencsér Tímea lesz, akit egy igazán különleges napon kértek fel a feladatra – aznap este jegyezte el párja, Mátyás.
Irtó szexi fotót osztott meg magáról Berki Mazsi. Az influenszer nemrégiben nagy döntést hozott: megszabadult a derékig érő hajától, és egy rövid, vállig érő frizurát vágatott. Most a végeredményt több szögből is megmutatta.
Varga Mihály frissen kinevezett jegybankelnök azonnal személycseréket kezdeményezett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) utolsó megmaradt alapítványánál, valamint az a körül létrehozott cégcsoportnál. Az új vezetés emellett tájékoztatta az Állami Számvevőszéket is a változásokról. Az új vezetők számára azt is előírták, hogy "minden jogi lehetőségre és terü
Rend a lelke mindennek! Ebben hisz Bartus Marcell is, akit a legtöbben csak az "ecetes srác"-ként ismernek. Számára a fenntartható takarítás életforma, amivel szerethetővé, kellemes időtöltéssé, napi rutinná válik a takarítás.
Katalin hercegné és Vilmos herceg számára nagyon fontos, hogy otthonuk légköre kiegyensúlyozott és békés legyen, ennek érdekében pedig elvárnak bizonyos dolgokat a nekik dolgozóktól.
Nosztalgiázott a közösségi oldalán Vujity Tvrtko. Az újságíró egy 50-es évekbeli fotót tett közzé, a bejegyzés leírásában pedig elárulta, milyen név szerepel az útlevelében. Ugyanis nem volt soha egyszerű dolga a magyar átirattal, így kiderült, hogy az a név, amelyet használ, bizony eltér a hivatalos okiratban szereplőtől.
Katalin hercegné a tavalyi kihagyás után végre újra részt tudott venni a minden márciusban megrendezett nemzetközösségi napon. Vilmos herceg felesége ezúttal egy vörös kabátba bújt és igazán elragadóan nézett ki az eseményen.
A fogyatékossággal élők ugyanannyira szeretnének részt venni a mindennapi életben, mint bárki más, így a GLAMOUR-napokon is szívesen vásárolnak, frissítik fel ruhatárunkat, fürdőszobapolcukat, lakásukat, technikai eszközeiket. Ezért partnerünkkel, az Access4you-val azon dolgozunk, hogy a Shoppingünnep alatt is megbízható információkat és edukációs
Ferenc pápa nyugodt éjszakán van túl, ma reggel 8 óra körül ébredt fel - közölte a Szentszék sajtószolgálata kedden. A szentatya orvosai arról adtak tájékoztatást, hogy prognózisuk a folyamatos javulás értelmében már nem "óvatos". A szentszéki sajtóiroda szerint a pápa egészségi állapotának közelmúltbeli javulása egyre biztosabb, ám megjegyzik, hog